Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - KÖZÉLET - Farkas András: Pódiumműsor Kopcsiknál
nagy, itt száműzöttnek érzi magát. S ha mégis teszi a dolgát, azért van, mert benne küldetéstudat van, mozog a fantasztikus, a fiatalokat megszégyenítő elán, tettre-készség. És ezt az életörömöt, életerőt kell, hogy körülfogja a legjobb értelemben vett személyes mitológia, amiről ismét csak félmondatokban hallottunk utalásokat. Az elhallgatások, a megállások, az értelmetlen mondatkezdetek között akadt egy igen csak jellemző indítás: az vesse rám az első követ, aki... különben nem mondom tovább. S. P. gondolatainak bakugrásokkal ékes kifejtése ott bicsaklott meg végképp, amikor a kérdező nem átallotta sarokba szorítani őt: ha ennyire nagy a nosztalgiája a pesti utcák után, ha ennyire kicsi ez a város, Eger neki, akkor mi a csudáért van itt? Sőt még azt is forgatta volna Jámbor Ildikó, hogyan is került ő, S. P. Egerbe? Nos, mi elmondjuk: Heves megye - bizonyára „fentebbi" utasításra ebbe a bükkalji városba telepített három művészcsaládot, Pusztaiékat, Dohnálékat és S. P.-éket. Mútermes lakásba, ahol az akkori idők közállapotaihoz képest luxus-szemen üzemelt ez a három lakás, borsos közüzemi számlákkal is megörvendeztetve az akkori közigazgatást. Kik és miért ajánlották ezeket a művészeket ebbe a társadalmi tálalásba? Ma már ne kérdezzük! De enyhén szólva kényelmetlenül ható, hogy S. P. leszólja ezt a várost, mert a) neki olyan lakást adott, amit csak legfelsőbb rangú politikai vezetőinek, b) megrendeléseket kapott, „szocialista szerződésekkel" és egyebekkel támogatták, c) ez a település nem Alsó-bürgözd-komámasszonyfalva-felső kihalásra ítélve, hanem város, a hazában az egyik legvárosiasabb helység, hála az itt megjelenő és ittléttel rendelkező főpapoknak és egyéb egykori hatalmasságoknak, d) itt élnek értelmiségiek, akik jól megítélik a blöfföt és el tudják különíteni a valódi értéktől, e) ebben a városban ma és holnap olyan hiteles művészekre és művekre áhítoznak, akik és amik beleillenek etikailag is, esztétikailag is a képbe, amit erről a városról ki lehet és ki kell alakítani. Nem folytatom. Többször foglalkoztam S. P. művészi teljesítményével. Hol így, hol úgy, mindig is elismerve technikai felkészültségét és azt a fölényes rutint, ahogyan önmagát és műveit „eladja". Itt most három görög szó paravánja előtt meztelenre vetkőzött. (A király meztelen.) Ezek után más szellemi értékrendbe látszik lenni. A legutóbbi kiállítás díjazása is egy trükk eredményének látszik: „a lepedő és a rajta lévő arabeszkek nem is táncolnak már olyan jól, mint ahogyan a díj tömjénfüstjének hatására láttam, láttuk, hittük. Amikor S. P. Egerbe jött, a Népújság akkori klubjába Szigethy Andrásék meghívták őt egy eszmecserére. Nagy fémkarika lógott S. P. egyik fülében. Szájában elképesztően vegyes szöveg, aminek csontozata nem volt látható. Mondtam is a meghívó kollégáknak: honnan szedtétek ezt a fiút? Mondták, ne légy már megint klerikális, hidd el, ez egy művész, a hatalom hozta ide. Sokáig elhúzódtam tőle. Jó okkal. Most majd megint ezt teszem, mert nem szeretem, ha pókeren kívül, felül blöffölnek nekem, velem szemben állva vagy ülve. Vagy az élet ilyen szerencse-játék!? Amíg a fúrt agyúnak mersze van, addig a többiek fizetnek? És milyen biztosan mozog a megváltozott körülmények között is!? Lehet, hogy nem is róla mondtam most kritikát, hanem egy csapatról, amely majd engem vesz szarvára? Hol itt a tiszta pálya, a tiszta tér, és hol vannak az egyértelműen beszélni tudó emberek? Én ezt kaptam a Kopcsik-kávé mellé, sok-sok kérdéssel egyetemben! Farkas András 7
