Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 2. szám - TUDOMÁNY - Bakó Ferenc: Néprajz - helytörténet - műemléktudmány

a tudományosnak tekinthető műfajt gyakran és nem is alaptalanul az a vád érte, hogy művelői képzetlenek és provinciálisak, a helytörténetírás igen sok új adatot, összefüggést tárt fel, amelynek bázisát képezhetik a régió vagy az ország történelmi, népismereti szintézisének.

A helytörténetírás fogalma és módszere azonban Mályusz Elemér tanári működése és történetírói munkássága óta más megvilágításba került. Az ő köréből kikerült szakképzett és hivatásos történészek munkásságát ugyancsak helytörténetírásnak lehet nevezni. Tu- róc, Nyitra, Bars, Nógrád, Gömör és még több megye, valamint a Szepesség története, pontosabban népességtörténete hazánkban a helytörténetírás legmagasabb színvonalát jelentik. És ezt a szintet igyekeznek elérni, megőrizni az utóbbi harminc év egyes helységmonográfiái, ezek azonban a legtöbbször már nemcsak történetiek, hanem más tudományok eredményeit is magukban foglalják.

Ezek révén lép be a helytörténetbe a műemléktudomány és a néprajz. Bár a Borovszky monográfiák is tartalmaztak ilyen fejezeteket - kisebb terjedelmű és igényű műemléki bemutatással —, ám korunkban az egyes szaktudományok művelői nagyobb szépét kapnak. E helységmongoráfiáktól erősen eltérnek a tematikus monográfiák elsősorban azért, mert egy-egy szűkebb témára vagy témakörre (bányászat, népi építkezés stb) koncentrálnak. Másodsorban az a megkülönböztető vonásuk, hogy a szerkesztők, kiadók igyekeznek a tárgykör jó, elismert szakembereit megnyerni a közreműködésre. A tematikus monográfiákra általában több idő és nagyobb gazdasági alap is áll rendelkezésre. Nézetem szerint mind a két szóbanforgó tevékenység, tehát a műemléki és a néprajzi adatgyűjtés, feldolgozás egyaránt sorolható a helytörténethez, bár a közfelfogás szerint és valójában is ezek önálló tudományok.

Hazánk műemlékeinek a földrajzi elhelyezkedés rendjében való leírását, az ú.n. topográfiák sorát 1948-ban a Sopron kötet nyitotta meg. Szerzői, Dercsényi Dezső és Csatkai Endre még csak egy város és közvetlen környéke műemlékeit írták le, és munkájukat az állam Kossuth-díjjal ismerte el. A kötet kedvező fogadtatása indította Dercsényit arra, hogy sorozatot tervezzen és indítson el az ország más tájainak műemléki feldolgozására is. Rövidesen több topográfia jelent meg, Nógrád 1955-ben, Pest megye 1958-ban, Budapest-Belváros és Esztergom pedig már az 1960-as években. Az ötvenes évek tehát nagyarányú fellendülést hoztak ezen a téren, és ennek sodrában kezdődött el a Heves megyei műemlékkutatás.

Mind ahogyan minden előbbi kötetet, úgy ezt is Dercsényi szervezte, majd szerkesztette - mint főszerkesztő-, azaz ő járt el az illetékes szerveknél az anyagiak előteremtése végett. Meg kell jegyeznem, hogy ebben az időben - a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának (MOK) megszüntetése után - Dercsényinek nem volt intézményi háttere, de ennek hiányában is tekintélyt adott nevének a Kossuth-díj, és maga a kezdeményezés is elnyerte a tanácsi vezetők rokonszenvét, támogatását. A műemlékek és berendezésük nagyrészt egyházi jellege egyes vezetőkben ellenállást váltott ugyan ki, de ezt sikerült legyőzni azzal, hogy a programba az előző topográfiáknál nagyobb mértékben állítottuk be a népi, ipari emlékek és a településformák történeti, néprajzi kutatását. 1957-től kezdve mintegy másfél évtizeden át a megyei, az Eger városi, a Gyöngyös városi tanács és a Magyar Tudományos Akadémia fedezte a kiadásokat, 1958 után pedig az újonnan megalakult Országos Műemléki Felügyelőség saját tervmunkájának is tekintette.

26