Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Miről mesél az osztrák drámaíró?
SZÍNHÁZ Dramaturgiai fejen-állás? Miről mesél az osztrák drámaíró? Az egri Gárdonyi Géza Színház Shakespeare után (Szentivánéji álom) Ödön von Morváikra váltott, és bemutatta egyik Volksstückjét, amely a Mesél a bécsi erdő címet viseli: ezt a pszichológiai látleletet a két világháború közötti Ausztriáról, annak egyik fontos szeletéről, a világvárosi Bécs egyik mellékutcájáról. Onnan is azoktól vesz mintát, akik azt a bizonyos statisztikai nagy-átlagot tömörítik, a tömeget, a tarkaságot, akik a mindennapi emberi nyüzsgést, a jelenlétet és a jelent valósítják meg. Ödön von Horváth valóban mesél. Életképeket hoz össze, különféle helyzetekbe állítja kiválasztott figuráit, hogy aztán kikerekedjék az a mondanivaló, amiért ő a darabot, ezt a népi játékot vagy inkább népi szomorúságot megírta. Figurákról ír, nem hősökről. Itt nincs egyetlen hős sem, itt a környezet által előhívott köznapi szereplők, köznapi, koszos, vagy látszatra kimosdatott valamilyükkel előlépnek, a hívásra házhoz jönnek, hogy nyilvános gyónást tartsanak magukról - a szerzői szándék szerint. Kezdjük Alfrédon! Ez a Bécsbe feljutott fiú, aki Wahauban élő nagyanyja neveltje, dédelgetette, gyűjtőlencseszerűen szórja szét azt a pokoli fényt, amely ezt a történetet elárasztja. Alfréd szépfiú, akár rokonszenves is lehetne. Nem ért semmihez, nem kellett erőltetnie a tanulást, mert a nagyanyja minden akadályt elsöpört előle, nagyon valószínű, hogy még az elemi iskolai leckéit is ő csinálta meg. S bár helyette nem élhetett, megtakarított összegeivel és a kényeztető szeretetből fakadó, bár kétségtelen ostoba tanácsaival vezérelte, mentette őt. Miközben Alfréd anyja jóformán hozzá sem szólhatott saját fiához, amikor hazalátogatott. Ez a természetellenes állapot odáig gyűrűzött, hogy Alfréd gyermekét ez a nagymama, hogy „útjába ne álljon" e gézengúz karrierjének, a polgári világban bevezetett, rejtve-maradt kegyetlenséggel megöli. Alfréd ezt úgy veszi tudomásul, mintha valaki Bécsben figyelmetlenségből elütött volna egy idegen embert. Egy szava nincs, a tekintetéből a megrendülésnek még egy ráncolódásnyi nyoma sem olvasható ki: ha megfázott, ha a nagymama ezt így tartotta jónak, hát haljon meg az a gyerek, egy nem kis gonddal kevesebb. Talán agyának legelrejtettebb zugában sem jelenik meg, mit jelent ez a halál Marian- ne-nak, hogyan fogja túlélni ezután azt az életet, amelyet ő, Alfréd tett tönkre azzal, ahogyan elfogadta ennek a tiszta lénynek a szerelmét. Alfréd jóformán azt sem tudja, hogy 19
