Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 4. szám - AHOGY A PSZICHOLÓGUS LÁTJA. EMLÉKEZÉS 250 ÉVRE - Óriás Nándor: Levél Barátaimnak

télén munka javarészt a baráti társaság megalakulása előtt és után egyenlő intenzitással folyt, és folyik ma is. Működésem szellemét fenntartás nélkül átvevő kiváló utódom, Benedek professzor bölcs vezetése alatt.

Közben arcunkba vigyorgott a politika kajái ördöge. 1953. nyarán oly széles anyagi keret állott egyetemünk jogi karának rendelkezésére, hogy ezúttal még én is prémiumot kaptam, igaz, hogy először és utoljára. Ugyanakkor azonban ismeretlen tettes torz gyártmányaként egy éles hangú förmedvény került a kezembe harsányan sürgetvén, hogy a hatalmon lévő világnézetnek a következő tanévtől kezdődően fokozott mértékben érvényesülnie kell, a munka szervezésében és szellemében egyaránt. Rögtön megéreztem, hogy most már eljött a döntés ideje: a habozás lehetősége véget ért, most már félre kell állni, jöjjön az árvíz! Ősszel még minden simán indult, de kora tavasszal négytagú részleg érkezett a fővárosból, hogy a karunkon folyó munkamódszert felülvizsgálja. Az eredmény nyomban bekövetkezett: oktató tevékenységem stílusát a bizottság Beér János professzor előterjesztése alapján kifogás tárgyává tette, s a nagysúlyú vezető inspirációját követve valóságos kivégzó osztaggá alakult át. Én pedig megtudtam, hogy tanszékemre a pártnak egy politikai érdemeket szerzett fővárosi jogász jutalmazására, illetve elhelyezésére komoly szüksége van. Alig két hét múlva a minisztériumból egy előkelő funkcionárius érkezett, s rögtönzött értekezletünkön kifejtette, hogy a kedvezőtlen bírálatot elvileg és általában nem kell mindjárt döntő jelentőségűnek tekinteni. Másnap a dékán - túlbuzgó pártember - meglátogatott, s közölte, hogy Sulán elvtárs főosztályvezető véleménye szerint kívánatos volna nyugdíjazás iránti kérelmemet benyújtanom. Három havi szabadságot igényelve (június, július, augusztus hónapokra szólóan) késedelem nélkül meg is történt, s 1955. szeptember 1. óta a nyugdíjasok polgári nélkülözéssel kiszabott szerény kenyerét fogyasztom.

A közélettől hovatovább teljesen visszavonultam. Ebből a letargikus állapotból 13 év előtt egykori kitűnő tanítványom, a jeles professzor és rektor, Földvári József emelt ki, s meghívott a Baráti Társaság alakuló gyűlésének elnökségébe, ahol felszólalni is alkalmam nyílott. Hasonló lehetőséggel voltam szerencsés találkozhatni bölcs és jóságos rektor utódja, a bűvös szavú Ormos Mária részéről is. De most már aligha lesz mód ilyen eset megismétlődésére.

Fejem fölött kíméletlenül robog a múló idő, most már diktálni is alig tudom mondanivalómat. Legyen szabad tehát újból hálásan megköszönnöm a mai ünnepeltetésemet, a szíves meghívást és a nagybecsű figyelmet.

Hölgyeim és Uraim, elérzékenyülten búcsúzom Önöktől, az agg tanító, öreg professzoruk és barátjuk, a fáradt ajkamon immár jórészt visszhang nélkül kongó, örökszép varázsigével: A viszontlátásra!

Kaposvár, 1991. május 23.

35