Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 4. szám - AHOGY A PSZICHOLÓGUS LÁTJA. EMLÉKEZÉS 250 ÉVRE - Óriás Nándor: Levél Barátaimnak
Márványba véshető szavak a római jog kitűnő tudósától. Aki mindig is, ma is útravalót ad annak, aki meghallgatja őt. Ezért ünnepeljük mi, egykori egri joghallgatók a kétszázötven év előtti alapítót és az alapítást a lelki útravaló hálás felemlegetésével. Farkas András Óriás Nándor Levél Barátaimnak Magnifice Rektor! Hölgyeim és Uraim! Napok előtt a nyomtatott meghívóból értesültem, hogy tanítványaim egy tekintélyes csoportjának leleményes szeretete újabb üdvözlési alkalmat és formát eszelt ki számomra: sikerült megnyernie a Janus Pannonius Tudományegyetem Baráti Társaságának Elnökségét, hogy államtudományi doktorrá avatásom 80. évfordulójának alkalmából nyilvános ünneplés jusson oszályrészemül. Ha a nobilis szándékról korábban értesülök, mindenesetre megpróbáltam volna megvalósításáról az illetékeseket lebeszélni, de ezzel is elkéstem, mint sok mindennel a világon. Illő tisztelettel belesimulok tehát a fura helyzetbe, hogy még egyszer „személyi kultusz" alanya legyek, s a méltán nagy tekintélyű társadalmi tényező nekem szánt igen megtisztelő üdvözletét átvegyem. Sajnos, ez csak jelképesen történhetik, mivel jórészt mozgásképtelenül, szeretett feleségem elvesztése után, tehát idestova majdnem egy esztendeje elmenekültem a halottas pécsi házból, és én már majdnem egy esztendeje igénybe veszem Kaposvárott műdödő kedves jogász rokonaim szeretetét. Ez a helyzet most már jóformán napról-napra jobban stabilizálódik, s a somogyországi barátságos kis vendégszoba lesz hátralévő napjaim órákra sem elhagyható lakóhelye. Mégsem sáncolhatom el magamat ezúttal siketen és némán, hanem a kitüntető üdvözlést hálás köszönettel és szíves üdvözlettel viszonozni igyekszem. Szól pedig ez a megnyilatkozás elsősorban a Baráti Társaság legifjabb tagjainak, a közelmúltban doktorrá avatott jogászoknak, közgazdászoknak és bölcsészeknek, akik még nagyon elevenen érzik jobbjukban a doktorrá avató tanács tagjainak biztató kézszorítását. A doktori diplomát 80 év előtt mi is, akkori fiatalok büszke örömmel vettük át, de a mi lelkűnkben is felmerült a kérdés: hogy hogyan tovább? A bölcsészeti doktorátus középiskolai tanári oklevél nélkül kevés lehetőséget nyújtott az elhelyezkedésre, szervezett közgazdasági státus hazánkban még alig létezett, jogászokban pedig még a mainál is nagyobb volt a túltermelés. A doktorátus tehát egyelőre inkább cím volt, mint kenyérkovász. De türelem és bizalom szükségeltetik vala hozzá, és akkor kenyér lesz belőle: szűkös, de tiszta polgári kenyér, ám mi akkori fiatalok beértük vele, mert akkor nem a materializmus volt a földi lét uralkodó planétája, hanem többé-kevésbé idealisták voltunk mindannyian. És én 32
