Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 4. szám - TUDOMÁNY - Sugár István: Spetz József, a reformkor nagy egri patikus-vállalkozója

Az egyre gazdagodó Spetz rövidesen földszinti Fő utcai házát teljesen átépíttette, díszes emeletet húzatván rá, s a földszinti traktust is szükségletének és igényének megfelelően bővíttette. A Spetz-ház ma is a Széchenyi utca egyik jellegzetesen szép klasszicista stílusú műemléképü­lete. Spetz az épülethez nagy üzleti reményeket fűzött. A városban nem lévén színház, az eme­leten jókora színháztermet alakíttatott ki, sőt mellette kisebb-nagyobb lakásokat építtetett, melyeket a színévad idején a teátristák, máskor pedig tekintélyes urak, hölgyek és családok béreltek ki. Itt szállt meg például Déryné ifiasszony, sőt egyházi bontópere során egy ideig Buttler János felesé­ge, Dőry Katalin is. A téli hónapokban pedig a színháztermet, mint „bálház"-at, azaz bálter­met hasznosította, ott kerülvén megrendezésre a kettős vármegye tekintélyes báljai is. De ezzel még Spetz nem elégedett meg. A földszinten a kor színvonalán álló elegáns kávéházat ren­dezett be és tartott üzemben. (Az épület e részében ma az Ifjúsági Ház galéria-helyisége ka­pott helyet.) A későbbi évtizedek során a polgári kaszinó működött a házban, mint a polgáriasodás egyik motorja. Spetz egri patikájának országraszólóan híres specialitása volt a jezsuitáktól átvett „EGRI VÍZ" kizárólagos készítése és forgalmazása a Habsburg-országok területén. Ez nyilván tekintélyes jöve­delmet biztosított részére. Mint e specialitás birtokosa, 1817-ben méltán jelentette fel a vá­rosi magisztrátusnál a jóval későbbi alapítási irgalmas rendi „Gránátalmá"-hoz címzett patika vezetőjét, hogy „titokban" készíti és árusítja a nagyhírű és hasznothajtó medicinát. Láthatóan azonban sajnálatosan nem sok eredménnyel járt jogi lépése, - lassanként a „Ma­gyar Király" patika elvesztette az „Egri víz" kizárólagos készítési jogát, melynek körülmé­nyei a hazai gyógyszerészet történetének igen kalandos, de az irgalmasrendre semmiképpen sem dicsfényt vető históriája. Spetz József, mint a kémiát jól ösmerő gyógyszerész, 1811-ben az egri házas udvarán nagy költséggel „cukorfábriká"-t alapított és mőködtetett, megkezdve ott a cukor gyártását. Később az uralkodó így emlékezett meg e jeles úttörő kezdeményezésről: „Abban az időben, midőn a vi­lág más részeinek kikötői el voltak zárva, (ti. a Napoleon elleni blokád révén a tengerentúli cu­korimporttól), felépített egy gyárat avégből, hogy mustból, fehérrépából cukrot állítson elő a közjó előmozdítására, saját vagyonának terhére, kizárólag a nemzeti ipar fejlesztése céljából." Amikor azonban az üzem fejlesztése, tökéletesítése céljából 1812-ben 25 ezer forint államkölcsönt kért, - bár 90 ezer forint értékű igen tekintélyes vagyont mutatott ki, mellyel rendelkezett, - azt a budai Helytartótanács kereken elutasította, noha kérelméhez mellékelte készítményeinek mintadarabjait: egy süvegcukrot és „többféles szirup"-ot. Amikor 1830-as években a cumberlandi angol herceg Egerben járt, s érdeklődött a város ipara iránt, a főbíró keserűen arról tájékoz­tatta magas ánglius vendégét, hogy „volt itt egy cukorfábriká, de az idők mostohasága miatt az hamarosan elenyészett." Spetz ugyanis anyagi veszteségei folytán rövidesen kénytelen volt felhagyni a cukorgyártással. Levéltári adattal azonban nem rendelkezünk, hogy mikor szá­molta fel Spetz cukorfábrikáját. Mint a reformkor szellemét magáévá tevő művelt férfiú, a tengerentúli borexportnak is első egri úttörője volt. Amikor a város szőlőbirtokosai ódzkodtak az ismeretlen tengerentúli ex­porttól, félvén a rizikótól, Spetz József nemes gazdasági kezdeményezése egy egri borexportáló társaság alapítására zátonyra futott, maga vállalkozott a nagy és merőben újszerű, kétségtele­nül merész kereskedelmi feladatra. Nagyobb mennyiségű egri vörösbort exportált Brazíliába és az Amerikai Egyesült Államokba. De adatok szólnak arról, hogy Porosz-, Orosz- és Lengyelországba is exportált Spetz uram minőségi egri Vörösbort. Az uralkodó erről később így mondott véle­ményt: „Polgártársai számára a természetnek ezzel a termékével is a kereskedés új ágát nyitotta 21

Next

/
Thumbnails
Contents