Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - George Orwell: 1984 (Hruby József)

) szenvedély munkál, természetesen nehéz és bizonytalan vállalkozás. Az ilyen káros dol­gokat tehát ki kell ölni az egyénekből! Winston tehát lázadó kapcsolatba kezd Júliával először a természet lágy ölén, majd egy kis szobát bérel ki erre a célra. Saját otthonában rab, melyben olyan tv-készülék van felszerelve, aminek segítségével éjjel-nappal szemmel tarthatják Ót. Mondanunk sem kell, hogy természetesen a készüléket tilos kikapcsolni... Júliával mennek el ÖBrienhez, aki iránt Winston ösztönös bizalmat érez. ÖBrien egy állítólag létező pártellenes szer­vezkedés egyik vezetőjeként lép fel előttük. Odaadja nekik a Könyvet, Emmanuel Goldstein (az ellenállás atyja) művét, amelyből mindent meg lehet tudni Óceánia politi­kai berendezkedéséről. Hőseinket természetesen végül is elfogják. Winston éppen a könyvet olvassa, amelyből választ kap a hogyan?-ra. Letartóztatásukkor éppen hozzá akar fogni a miért?-tel foglalkozó részhez, de erre már nem jut ideje... A hatalom gépe­zete átgördül mindkettőjükön. Winston Smith, a Párt tagja elfogadja a kétszer kettő öt igazságát, és már nem érdekli semmi más a sakkfeladványokon és az egyébként undorító szagú műginen kívül A totalitáriánus állam totális győzelmet aratott felette. Totálisát, hiszen nem semmisítette meg, áthangolta, mint ahogyan valaki egy rádiót hangol át. Orwell regényének mélyek és sokfelé ágazóak a gyökerei. Benne van Sztálin Szovjetu­niója, Hitler Németországa, Roosevelt és Truman USA-ja, de benne vannak saját élmé­nyei a spanyol polgárháborúból is. Benne vannak hosszú sétái London és más nagyváro­sok nyomornegyedeiben. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Állati gazdaság, a Tiszteletadás Katalóniának és más nagyszerű regények írója az 1984 írásakor már halá­los tüdőbajban szenvedett. Érezhette Órwell, hogy miként Winston sem jutott tovább a Könyvben a hogyan?-nál, neki sem lesz ideje megtudni a választ az őt foglalkoztató oly sok miért?-re. Orwell élete végére mindenféle szocializmusból kiábrándult. (Talán nem­csak az eszmékből, hanem az emberekből is!?) Nem járunk nagyon messze az igazságtól, ha egyik olvasatában az 1984-et a totális írói kiábrándulás könyvének főműk föl Órwell regénye mindenekelőtt egy apokaliptikus élménysorozatból született apoka­liptikus mű. Az 1940-es évek végére az emberiség olyan helyzetbe került, amelyben minden különösebb nehézség nélkül elpusztíthatta volna önmagát Félelmetes belegon­dolni, hogy talán a túlélés orwelli receptjét tartja kezében az olvasó?! Az ember szenve­délyek rabjaként bármi végzeteset elkövethet önmaga ellen. Meg kell tehát fosztani tő­lük, megfelelően el kell nyomni. Az egyén ugyan szenvedni fog, de a faj fennmaradását nem fogj a veszély fenyegetni! Egyébként talán az egyén sem fog olyan borzasztóan szen­vedni, hiszen nem lesz sem múltja, sem jövője, amire emlékeznie kellene, illetve ami mi­att aggódnia kellene. A ginmámoros szürke jelene marad meg csupán. Klasszikus olvasatában a regény figyelmeztetés az emberiségnek. Figyelmeztetés, hogy amennyiben nem változtat gyökeresen önpusztító életvitelén, a jövőjét veszélyez­teti. Ezen közelítésben semmit sem veszített időszerűségéből, hiszen például a biológiai bombához vezető gyújtózsinór már majdnem végigégett! Benne van a műben az egyre növekvő mértékű elidegenedés is. A kis Parsons gyere­kek saját apjukat jelentik fel a Gondolat-rendőrségnek. Itt persze nem elsősorban spon­tán elidegenedésről van szó, hanem államilag irányítottról. De mint általában az antiutó- piákban, itt is a dolgok kisarkított ábrázolásával mutat rá a szerző bizonyos tendenciák­ra. A legfélelmetesebb talán az, amit az uralkodó Párt a nyelvvel kapcsolatban tervez Ha az egyes generációk közötti kapcsolatot biztosító elemet a hatalom uralma alá vonja, ak­kor már tényleg semmi nem marad az egyénnek. Be szándékoznak vezetni az „újbeszélt” amelynek fő jellegzetessége, hogy egy szó csak egy dolgot fog jelenteni benne. A konno- tatív jelentés kiiktatása a nyelvből biztosítani fogja, hogy soha senki semmit másként ne értelmezhessen, mint ahogyan azt értelmeznie kell! Mintegy összegzésképpen el kell mondanunk Orwell 1984-éről, hogy azon nem túl nagyszámú könyvek közé tartozik, amelyek értékeket, magatartásformákat, emberi be­állítódásokat változtattak meg. Óriási mértékben megnövelte az emberek politikai érzé­kenységét. Az órwell által alkotott szavak közül sok a nemzetközi politikai szókincs ré­szévé vált. 88

Next

/
Thumbnails
Contents