Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: zerkovitz - Szilágyi: Csókos asszony
násra kitágított-kifeszített színházi képletet megszerkeszti, némileg emlékezve a Csárdáskirálynő néhány elemére, de ezt úgy teszi, hogy mindig a felvállalt mozgáskörön belül marad. A józsefvárosi házak közül csak annyira viszi el szereplőit, hogy a második felvonásban az érzelmes jelenet megszülethessél: a jólelkű és nemes szándékú báró Tarpa- taky Bajza utcai otthonában bemutathassák azt az álomképletet, amely a pesti slemilek, az apró emberkék képzeletében néha feltünedezik, flitterek és egyéb tetszetős haszonta- lanságok keretébe zárva. Mert ki ne tudná, hogy Kubanek hentes és környezete olykor egész élete során sem lépi túl — területileg sem—a kerület határát, annyira odaköti minden, legfőképp a kicsiny élet szorosan záró érdekrendszere. Szilágyi László szereti ezeket az embereket, ezért ábrázolja őket olyanoknak, amilyenek a színpadom És ehhez a lelkiállapothoz, a nagy-nagy emberi jósághoz és szeretethez írt Zerkovitz Béla olyan földönjáró, de fülbemászó zenét, amely minden számában sláger lett, amit anno dacumal az inasok fütyültek az utcán, mi meg, akkori fiatalok, énekeltünk, és roptuk rá a gyors táncot. Mint ahogy most teszik itt nekünk, előttünk, a szubrett meg a táncos komikus. A mi esetünkben—mert ezt az előadást láttam — Kéner Gabriella és Megyeri Zoltán. Ezek a táncok ma már nincsenek divatban, másképp is forognak a mai fiatalok egymás körül, más a szerelem koreográfiája is, de a színházi siker ma is igazolja, hogy a színpadon a tánc, az a jókedv, ami dalolásban és pergő forgásban testesül meg, felhevíti az embereket, lelkesíti őket, és önfeledt tapsra ingerü. Lehet, hogy az egri zenés színházat mással is be lehetett volna indítani, de szerintem jól választottak. A Csókos asszonyban minden fontos eleme megtalálható a sikernek. Szilágyi olykor tud és akar a banálisán egyszerű társadalmi képleten túl is emelkedni, felnyúl irodalmi értékekhez, axiómákhoz, megkapaszkodik a Parnasszuson időző költők idézeteiben. Azt is észreveszi, mikor, mit kell megpöccentenie a lélektan és a dramaturgia szabályai szerint, hogy a néző és a színész egyaránt jól érezze magát. A zene már csak áttétel mindahhoz, amit az írónak indult Szilágyi László kigondolt. De az se rossz, csak túlságosan tapadt a korhoz és annak ízléséhez. Ezért is váltak a dallamok slágerekké. Éry-Kovács Endre vendégként rendezte ezt a kedves, kispolgári éneklést-táncolást, ahol nagy szavak és gesztusok dobálása a bevált koreográfia szerint folyik le, egészen a boldog és remélt végkifejletig. Mintha csak azt állítaná az egész színpadi mókázással maga a rendező is, gyerekek, nem kell ezt komolyan venni, nincsenek az életben nagy dolgok, csak ilyen kicsinyek, mint aminőkről ez a Kubanek hentes beszélne, ha jól tudna „magyarul”, és lenne ideje a félig értett svábságokat jól artikulálni. Játékmesteri teljesítménye azért is értékelendő, mert ismeri-megismerte a színészgárda adottságait, és ahol tehette, a táncra, a látványra fektette a fősúlyt. Innen is a siker, amely a következő két hónapra, tehát farsangra is jó szórakozást ígér Eger és a megye közönségének. Ha már ennyire kiemeltük a táncot, nyomban szólnunk kell a báró Tarpatakyt alakító Csendes Lászlóról Ez a kitűnő orgánumú színész megállja a helyét az énekesszerepben is, vonzóvá teszi az arisztokratát, aki nemcsak elmegy a Nagytemplom utcába, de úgy is viselkedik, ahogyan azt ott elvárják tőle. Azt meg minden negédeskedés nélkül elhiteti magáról, hogy benne a szív jósága működik csupán, és nem akarja ragadozó módjára elpusztítani Katóka erkölcsi lényét. Dimanopulu Afrodité az a bizonyos Katóka. Filigrán, kedves teremtés, olyan törékeny maga is, mint a hangja. Ezzel a légiességgel hódít. Ma még megjósolni sem tudjuk, hogyan fog majd helytállni egy nagyobb lélegzetű énekesi feladatban. De most nem ez a lényeg, itt és ebben a játékban a kezdés báját és illúzióját fogadtatta el velünk. ) 77