Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Bibbiena: Calandria
N • Színház Bemutatók a Gárdonyi Géza Színházban Bibbiena: Galandria Urak, asszonyok, úrnők és cselédek hancúrozása két részben — ezt is mondhatnánk a komédiáról, amely a XVI. század elején született, megírdja pedig a bíborosok között is fontos beosztásban lévő Bernaro Rovizzi da Bibbiena. Ma kissé csodálkozunk, hogy egy államférfi, ráadásul főpap, arra a csacskaságra vetemedik, hogy szórakoztatásul színházat csináljoa Ráadásul olyat, ahol a gazdag embert, a nagyképű és nőkergető városi polgárt, aki ad is valamit a tekintélyére és emiatt a látszatra, kinevetnek. Ez az egyik dolog. A másik meg az, hogy ezt a kigúnyolást, ezt a nevetségessé tételt éppen a szolgák rakosgatják össze nagy szorgalommal, kellő agyafúrtsággal, úgy, hogy Calandro megszégye- nülése nem is maradhatott el. Alulról ítélkeznek felfelé! Történhetett mindez azért is, mert a reneszánsz — némi túlzással mondj uk—valósággal imádta az antik irodalmi és művészeti emlékeket. S ha már a görög és latin-római játékírók kitaláltak valami érdekeset, izgatót, ami megnevetteti a publikumot, hát fel kell azt használni, fordítani kell egy kicsinykét rajta, netán aktualizálni is illik, a jellemrajzban is, el lehet rejteni egy-két oldalvágást ide vagy oda, ahogy tetszik a megrendelőnek. És a nézőnek is persze! Mondjuk el rögtön, Bibbiena művelt államférfi jó író és kitűnő színházi szakember, elvégre hogyan is juthatott volna magas egyházi és politikai méltóságra? A reneszánsz ember mohóságával élte végig életét. Miközben arra is szorított időt, hogy jól végiggondolja a célokat, az indokokat, a mélyebb vagy felszínesebb bizakodásokat, amelyek az apróbb-nagyobb cselekedeteket irányítják. Amikor tehát esendő hőseit a mindennapi lét olykor bozontos ügyeiben útnak ereszti, s két tett között előre és hátra okadatol, úgy ütközteti a szavakat és az embereket, hogy mindig is kitessék: más a szándék és megint más esetleg az, ami bekövetkezik. Mert mindig is van az alkalom, annak a meglepetése, hogy a mástól esetleg elvárható magatartás nem következik be. Azért is többek között, mert az másokkal titokban szövetkezik, és csapdát állít olyannak, aki ezt fel se tételezi. Már a reneszánszban is tudták, hogy a szavak sokszor azért hangzanak el, hogy a valódi szándékot elleplezzék. Hiába, ebben a korban élt Macchiavelli is, a másik nagy színpadmester, aki a politika ma is érvényes ábécéjét írta az utókornak. Meg a diktátoroknak. A szerzőnél tehát árad a szöveg, azt hinnénk, hogy feleslegesen. Es a kellemes csalódás akkor következik be, amikor a minden lében kanál szolga, az a bizonyos Fessenio rakja az ötleteket egymás hátára, mint a lyukas zsákra szokták a sok foltot felvarmi. És mire a játék véget ér, kiderül, kit és hogyan bújtattak a zsákba, hogyan verték el rajta a port, és miért Ls kell a fennhéjázót megalázni, még akkor is, ha ő a gazda, és gyakorlatilag mindenki függ az ő személyétől és pénzétől. Mondhatnánk azt is, hogy sok lúd disznót győz. De azért itt a tét morális is. Annak ellenére, hogy a szerelmet ebben a korban és ebben a játékban igencsak szabadosán értelmezik. Nem csoda, hiszen az utcai örömlányok érdekvédelmi céhbe is tömörülhettek. Akkor! Bibbiena is, mint annyian, szinte tudathasadásosan élte meg a lélek gondjait. Egyrészt hinniük kellett, hogy a középkori egyházi előírások a mindennapi élet erkölcsi normáit is megszabták, és azok szerint kellene élniük, másrészt a köznap mindennapisága diktálta az uj életritmust, a testi létezésnek és az örömkeresésnek azt a kényszerét, amely a túlvilágra függesztett figyelem után törvényszerűen tért hódított. Magyarázza is mindenki itt a maga tettét, hirdetvén azt az igazat, amit ő a kisebb és nagyobb huncutságokban megvalósít. És ez a sok szó, a pergő mondatok bebizonyítják, hogy sok minden csak nézőpont kérdése. Calandro úgy hiszi, csak neki, étvágyának engedelmeskedik a nő, az inas, a 74
