Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - TUDOMÁNY - Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről

fölvázolt mániákus terv erősen redukálná ugyan a művészi szépség, méltóság varázsát, ha fény derülne rá, de a Segesvárt túlélő Petőfinek imitátori fixa ideája — mindent megtéve persze ennek elkerülésére — a lelepleződés kockázatát is vállalhatta. A szándék szubjektív minősítése pedig akár emberi szépségű mámorral is eltölthette. Valahol mindez azonban már az irracionalitás határát súrolja. Mégsem lehetetlen.

Az ismeretlen szerzőnek ismernie kellett a Véres napokról álmodom... című Petőfi-verset A sorok száma, a strófák mérete, száma, a jambusi metrum, az ebben meghúzódó, szólam vezette tagolás, a Petőfi költészetében spontán működő bimetrizálás, a 8/9-es periódus — így együtt hibátlan orosz nyelvi visszaadásban a tudományos mélységű elemzést is képes lenyűgözni. Petőfitől mindez természetes volna, egy imitátorrol csak szolgai másolás esetei képzelhető el. De az bizonyos, hogy a reálisan föltételezhető ál-Petőfi nem volt közönséges utánzó, bravúros változatokkal kezeli például a motívumkincset. Nem másol, nem fordít, amit végez: adaptációnál is több. Látványos formai változtatása a félrím keresztrímmé alakítása, de emögött stabil iskolázottságra visszavezethető szándékot nevezhetünk meg, formai nyomatékosítását a tartalminak, az álmaiban megcsalatott kínok keresztjét hordozza. Ahogyan a szintén keresztrímes Szomorú volt az életeméi is mondja.

Mégis, mégis: Az álmok közvetlen követője a Véres napokról álmodom... című versnek. Ál- Petőfinek hogyan jutott volna eszébe 8/9-es jambusi periódusokban írni verset Petőfiről, amikor a költőnek összesen egy ilyen verse van, a Véres napokról álmodom...? Annak esélye, hogy szándékosan ilyen verselési kuriozitást keresett megszállott célja érdekében, egyénitől, költőtársakat lépre csalni képeset, átlag műveltségű olvasók számára teljességgel közömbösét — számunkra semmi. Ha ennek elfogadásától függene a szerzőség megítélésének kérdése, habozás nélkül Petőfit ismernénk el szerzőnek. Neki éppen érdeke is lehetett volna ez, olyan kézjegy, ami addig él, amíg verse, azonosításra alkalmas. — Szerintünk az ál-Petőfinek eperiódust a mintaven adta, talán tudatában sem volt annak, hogy a véletlen milyen unikum értékű formát tálalt elé. Őt csak a Petőfi-élet önjellemzése, a vers kifejező szépsége, tömörsége, minta értéke ragadhatta meg. így tehát a formát szinte másolta. — Logikus azonban az is, hogy eltűnődjünk a versválasztás dolgán. Bármily szuggesztív is, bármily kedvező is gondolatiság és esztétikum tekintetében, aligha túlzunk, ha azt állítjuk: a stilizált ábrázolás alapjául mintaként sok-sok egyéb Petőfi-verset is választhatott volna. Mára választásban ekkora szerencse érte volna? — Ehhez mérve mily egyszerű, természetes a magyarázat, ha föltesszük: Petőfi írta az orosz nyelvű verset. Tudhatta, hogy az elemi nyíltság eleve ál-Petőfire irányítja a figyelmet, az általános tartalmi-képi motívumok, a Véres napokról álmodom... direkt formai rokonsága eleve utánzásra utal, így még a 8/9-es periódus sem sugall valódi Petőfit. De lehetne-e Arany Jánost, Vörösmartyt, Vajda Jánost és mást, Tompa Mihályt, tehát testvéreket a művészetben ál-Petőfivel megnyugtatni, ha az unikumválasztásra fölfigyelnek? A művészi kézjegy valószínűsít, hiszen racionális határok között is föltételezhető különös imitátorszerencse. A mintaválasztás alig indokolhatóan meghatározó erő föltételezésére szorul a motívumokban, a képi-esztétikai sugallatban, Ha az orosz nyelviséget is figyelembe veszi. A 8/9-es periódus jambusi lejtéssel sehol sem divatos Európában, azon hangsúlyos prozó- diával verslábazó nyelvekben sem, ahová például a német s az orosz is tartozik. Az álmok, a Véres napokról álmodom... formáját szinte másolja, de a mintaválasztás mazochizmusát mivel indokolhatná az imitátor? A hitelességkeltésnek ennél bizonyára akadtak volna kevésbé próbára tevő módjai.

Az álmok egyetlen szerzői szándékot szolgál: csaknem harsány naivitással idézi Petőfit, a költő nevének elhallgatásával bizonyos bájt is társítva a naivitáshoz, ezzel is, a nyilvánvaló formai imitációval is ál-Petőfi gyanúját erősítve a gondolkodó olvasókban, az idők végtelenségéig. Csak szakavatott olvasó rendülhet meg, a művészi kézjegy nyugtalanító gyanúja alapján. Hiszékeny tömegek ideig-óráig vélhetik Petőfit szerzőnek, azok, akik annyi ál-Petőfinek adtak már szállást, pénzt, akik könnyen ámulnak. Átlagos, általános műveltségű emberek aligha esnek csapdába, ők, az olcsó legendák oszlatói győzhetik le fölényesen a hiszékeny tömegeket A két vers közötti kompozíciót föltételezve Az álmok célja éppen ez. Azzal kiegészítve, hogy az érdektelenbe, a harsány — gyanús — ellentétébe, a kevesek figyelmét is alig érdeklőbe, a nevezetes periódusba, ennek is inkább választásába rejt egy személyeset, azonosítót, az ágybéli velőt megrendítőt. Előkészíthet ezzel egy másik verset, amire többet bízhat, mindent talán, amit — hitelesítésként? Üzenetként? — bízni akar. A Szomorú volt az életem e föltételezett szándékot beteljesítő vers.

Az álmokés a Szomorú volt az életem váratlan, meglepő ellentéteket jelez. Az álmok formális képe teljes tükröt nyer Petőfi költészetében, egyetlen versben, a Véres napokról álmodom... címűben. Természetes vezetője is az elemi kíváncsiságnak: van-e a Szomorú volt az életem-nek is párja Petőfi költészetében. Nyomban állapítsuk meg, nincs! A kereső buzgalom-figyelem azonban érzékennyé lesz a hasonlóságokra, szorosabb versbeli rokonságokra is. A kevesek, akik esetleg felfigyelnek Az álmok választásbeli különösségére, viaskodó nyugtalanságuk közben éberekké válhatnak a hasonlóságokra is, miközben ismét különöset keresnek. A Szomorú volt az életem megjutalmazza őket.

Elsőként, a címbeli s a tartalmi rokonság miatt bizonyára egy 1845 januárjára keltezhető versen akad meg a tekintet. Címe: Be szomorú az élet énnekem... Cipruslomb ez is Etelke sírjáról,

62