Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - TUDOMÁNY - Szuromi Lajos: Két orosz nyelvű vers Petőfiről
eredmények tudományosan máig vitathatók. Botrány botrányt követett, a vállalkozás nemes szándék-etikájának éthosza is megrendült. Szélsőségek között tétován ingázik a tekintet, riadt menekülésre készen. A legyintés is fáradt, mély csalódást jelez: hagyjuk már békében pihenni a holtat, tiszta emlékét ne sározzuk legalább. Ebben az áldatlan légkörben támadt bennem a kíváncsiság, hogy egy reménytelen vizsgálatba kezdjek. Egy volt tanítványom révén hozzájutottam ahhoz a két orosz nyelvű vershez, amelyről homályos híreket hallottam addig csupán. Ezekről e század húszas éveinek végétől halovány legenda hirdeti: talán Petőfi írta őket. Az a Petőfi, akiről több legenda állítja, hogy a segesvári csata után fogságba esett, Szibériába hurcolták. Amikor e két költeményt — elég alapos elemzést követően — Petőfi verseivel vetettem egybe, megrendült a velő agyamban. Szamomra valószínűbbé vált a fogoly Petőfi legendája, mint az a különben természetes föltevés, hogy ál-Petőfi írta a verseket. Az itt közölt tanulmány az érveket sorolja elő. Később olvastam arról, hogy a Megamorv — Petőfi-bizottság amatőr kutatóinak egyike, Kéri Edit az egyik versnek és Petőfi Véres napokról álmodom című költeményének testvén rokonságát már 1988 közepén megállapította a Népszavába írt egyik cikkében. Megdöbbentett, hogy rajta kívül figyelmes tekintettel senki sem vizsgálta eddig e verseket. A Petőfi-szerzőség eshetőségét orosz nyelvű cikkek említették, részben a versek művészi szépsége, részben a legenda nyomán. A szakavatott és az amatőr kutatás kölcsönös tiszteletének axiómája nyert előttem megerősítést, éppen az, ami korunk kedvetlenítő hecckampányában annyira megsérült. Később ismét elővettem egy már több helyen elparentált töredék-legendát, a nevezetes Svi- gel-hamisítványt. Ez Petőfi saját aláírásáról, 1853-as dátumozásról és két szóból (szabadság, rabság), valamint egy magyar nyelvű, nyomtatásban megjelent Petőfi-vers záró két soráról a második világháború kezdeten közölt hasonmást. Nem kívánom vitatni a hamisítást, de kérdem: ki írta, ki írhatta a két sort: Ökölben a gondolat, terv — Távol az örök hó mezején. — ? Ez8/9-espe- riódus, verselése jambusi,petőfies. Ennyit természetesen az ál-Petőfi is nagyobb erőfeszítés nélkül írhatott, a fogoly Petőfi legendájában súlytalan érv. De mégis: Svigel ilyen jó ál-Petőfi volt? Hapedignem ő, mégis, ki írhatta e sorokat? A tudományos irodalomban e lényegi kérdést sem olvastam még... Vizsgálódásom a két orosz nyelvű versre szorítkozik. A számomra is kételyekkel teli, antinómi- kus konzekvenciáról egy rövid írásban számoltam be eddig (megjelent a Hajdú-Bihari Napló 1989. szeptember 30-i számában), illetve megírtam az itt közölt dolgozatot. A Napló szövegét szakmai csönd követte, az itteni dolgozat kéziratát négy országos publikációs fórum utasította el vagy idegenítette el magától. Pedig szeh'den szeretné szolgálni a fogoly Petőfi legendáját mindaddig, amíg bizonyosság az ellenkezőjére nem adódik. Szerintem ez leginkább az orosz nyelvű költészet ismerőitől várható, hiszen e versek vannak, valaki írta őket. Szerintem Petőfi személyes lírai mélysége tárul elénk belőlük; ha más írta e verseket, akkor olyan művészi teljesítményt adott, amelynek a művészi imitáció történetében világirodalmi rangja lehet. Maga az átéltseg megható, tiszteletet érdemlő. Ez a dolgozat sem nyújt hát bizonyosságot. Ragaszkodik azonban a megszenvedett éthosz- hoz, a szerző mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a két vers egyetlen tiszta költőjének a várható vitákban emléke se sározódjék be. Valóban tisztességes, szakmai vitákban vehet csupán részt, ennek csillaga is föltűnik talán egyszer. * * * A Bajkál című burját folyóirat 1987 elején közölt két orosz nyelvű verset, A. V. Gurevics 1928-as gyűjtése nyomán, további tudományos vizsgálatra ajánlva, a barguzini Petófi-legenda miatt. A Hajdú-Bihari Napló 1989. szeptember 30-i számában rövid tanulmányt adtunkközre feleségemmel, Együd Évával, aki az orosz nyelv középiskolai tanára. A két vers elemzése nem zárta ki annak lehetőségét, hogy maga Petőfi írta a költeményeket: az orosz nyelviség emelkedett, h'rai szépségű, de bizonyos idegenszerűségek orosz anyanyelvű szerző föltételezését szinte kizárják. Közöltük az orosz nyelvű két vers szövegét és metrikai leírását, valamint az alaki-formai-verselési jegyek alapján fóllelt két testvérverset Petőfi költészetéből: Véres napokról álmodom... (1846. nov. 6.), Az utósó emberi 1845. szept.). — E közleményt követően figyelmet érdemlő összefüggések tárultak elénk Petőfi több verse és a két orosz nyelvű alkotás között, a piros zdsz/óegyszerleírt motívumától (Egy gondolat bánt engemet) a kilencsoros strófákban írt Jókay Mórhoz című versig. A Petőfi-líra és a két orosz nyelvű vers különös, bensőséges kapcsolatát részletesen először ez a tanulmány világítja meg. A megdöbbentő következtetést is: aligha írhatta más a két orosz nyelvű verset, mint maga Petőfi. A két költemény belső világából racionálisan ez következik. — E versek prózai fordítása: Az álmok — mikor még ifjú voltam, körülvettek az álmok, szerettem őket. Magam bennük már hősnek képzeltem. Bátran mentem a csatába, szemben álnoksággal, rosszal, bűnnel, híven követett a nép. Próféta voltam, vezér. Kivont kardommal s a szabadság piros zászlajával törtem az ósdira, szabaddá akartam tenni a népeket. Páncélban, kezemben pajzzsal pattantam paripára, hogy röpítsen engemet, igaz ügyemért akár a halálba. De gyönge voltam, rossz lovas, kidőltem a döntő tusában, pajzsom eltört, a földre zuhantam. Csak néztem a vitézen küzdők után, leverten is közéjük vágytam. De jaj, álmaim becsaptak. Szomorú volt az életem: szomorú volt az életem, reménysugár sem volt benne, s már a sír kö60
