Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Tóth Béla: In memoriam Mathias Corvinus

TÓTH BÉLA

In memóriám Mathias Corvinus

„Én, Mátyás, nyugszom síromba temetve alant itt.

Mily hatalom voltam, Ausztria veszte tanúm.

Félt a világ tőlem; két császár vesszeje voltam: nem győzött rajtam senki, csupán a halál.”

Piso Jakab: Mátyás király sírjára Geréb László fordítása

Megrázkódik a középkori ember. Kicseppen az első szonett Petrarca tollából, amit már az Ember ír a Szépről. A középkor falhoz támasztott kétkezes pallosán még leheletnyi a por, és a másoló barát görnyedt alakja fölegyenesedik a pulpitus fölött; talán egy mártíromságra vágyódó aszkéta imájának betűit kaparta le a pergamenről. Sötét ez, mint a dormitorium kövezetén megalvadt vér, szűr, mint a szöges öv, és csattan, akár a vezeklő vállán a flagellum — s felragyog a pergamenen Apollo himnusza.

A szerzetes szeme az égre tapad. Lelkében még Augustinus viaskodik Pico della Mi- randolával, de közben már arra gondol, hogy Etruria azűrszínű ege rá is úgy kacag, mint egykor Vergiliusra. Miért nem látta eddig...?

A Ponte Vecchio alatt Amo most is csak hallgat vagy fecseg. Ám a levegőben már a Primavera illata száll, kecses, karcsú vázát emel a paraszt ekéje alól, s tűi a szőlőskerteken, párás erdőkön pásztorsíp... vagy Pán ébred jókedvűen évezredes álmából?

De a középkor visszamarkoló kezének utolsó erejével máglyát lobbant a Piazza della Signorián; elhamvad rajta a Magnifico kirabolt villájának minden kincse... antik kéziratok, csodálatos festmények, szobrok... aztán újra tűz gyullad, és elég benne a kéz: Girolamo Savonarola.

...Orvieto bora habzik a serlegekben. Összecsendülnek a hosszú, egyenes pengék markolatának ezüst kosarával: „Evőé, Pater Bacche!” De egyikbe-másikba bekerül valami egy pompás gyűrű köve alóL Talán a Borgiák címere volt rajta? Maga a Szeretet sugárzik Raffaello Madonnája arcáról—s lecsap egy bravó mérgezett tőre valamelyik sikátorban. Talán mindkét művet egyszerre rendelte meg, s ontja érte bőven az aranyat egy Sforza, egy d Este, egy Visconti, Gonzaga, Orsim... vagy a pápa..?

... Fáradtan teszi le a bonckést a Kéz. íme, a veszedelmes nagy titok: szétfejlett izmok, idegek... mára elég. A tanítványok elfoszló árnyékát betakarja az éjszaka Most mi következik? Folytassa az Utolsó vacsorát a Santa Maria déllé Grazie refectoriuma falán, vagy befejezze a megkezdett emberkaszáló harci gépet?

...Kaleidoszkóp ez a korszak, de fénye — az vakít. Felröppen ez a fény a művészet földjéről, Gioconda és Fomarina mosolyát viszi magával; lapicidák vésőjét ihleti a Loire és aTemze mentén... és bár döbbenetes csodákat kapott viszonzásul Dürer metszeteiről, de Európában mégis a „Visegrád il Paradiso” márványcsipkéiben, a Bakócz-kápolná- ban, a Bibliotheca Corvina sok-sok kódexének miniatűráiban, a hatalmat és gazdagságod rendet és erőt jelentő Magyar Királyságban lelt második otthonra.

Úgy érzem, Michelangelo nem a San Pietro fölé építette roppant kupoláját, hanem a korszak fölé. De azt mi is segítettünk magasba emelni. Mathias Corvinus bevezette országát az épülő kupola alá, s ott nem lekötözött kézzel érte e népet az állandó dárda- és nyílhullás. S ha az a Négy Lovas egészen más sors felé űzte a kor jegyét, a reneszánsz érintését a következő századok véres viharai, közönye és szenvedései sem tudták letörölni róla.

42