Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Bíró László költeménye - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió
vatalos vallomás híján is főbe lövethessük. De nem akar netán könnyíteni a lelkiismeretén, hogy a nép előtt kivakarózzék piszkából? — Berija elvtárs — válaszolta a nagy muzsikus nem vagyok bűnös, és ezzel Ön is tisztában van. — Honnan tudhatod te, hogy Berijával beszélsz?! Hiszen te már nem látsz! — Abszolút hallásom van, Lavrentyij Pavlovics. Bárkit felismerek, a hangját hallva... És ekkor Berija L. P. így szólt azokhoz, akik oda vezették a grűz nép géniuszát: — Verjetek szöget a fülébe, nehogy felismerhessen még bárkit is a hangja után! Ezt tették hát Mikeladzéval. És a haza elveszítette egyik legnagyobb fiát.” Berija, hogy időt nyerjen, újra nekifogott a szövegnek. De Sztálin megszólalt: — Tegye le azt a papírt, Berija! Fölösleges kétszer elolvasni! De igaz-e, ami benne áU? Berija egy pillanat alatt végiggondolta, hogy ha Sztálin behívatja azt a három embert, aki jelen volt a karmesterrel folytatott beszélgetés idején, azok egészen biztosan megtörnek. Ezért be kell vallania, mi az igazság, mégpedig motívumaival együtt. — Igen — felelte Berija -, így igaz, Sztálin elvtárs... Mikeladze, Jasvili és Tabidze más ott-tartózkodók előtt azt vitatták, „hogyan alakítottam én át a történelmet, Sztálin javára írván mindazokat a forradalmi tetteket, amelyeket ő nem is hajtott végre”. Sőt, mi több, arról is beszéltek, hogy „ Avel Janukidzét és Kamót Sztálin azért ölette meg, mert ő mindenkit eltakarít az útból, aki csak a Kaukázusban dolgozott a század elején...” És még valami: elismételték Baszilasvilinek, az egykori polgármesternek az állítását, miszerint „Sztálint nem lánglelkű lenini forradalmárként tartóztatták le első ízben, hanem Sztálin holmi Robin Hood-ként működött; gazdagokat rabolt ki... És csak a börtönben, Lado Kechoveli hatására csatlakozott a szociáldemokratákhoz, és azóta foglalkozott olyan pénz- és fegyverszerzési akciókkal, amelyek a párt céljait szolgálták...” — Ön bárkinél jobban tudja, honnan származik ez a pletyka. Engem nem izgatnak a pletykák... Sok mindent hallottam magammal kapcsolatban... Engem egészen más izgat: hogyan fordulhatott elő, hogy ez az ügy a karmesterrel kapcsolatban — és Sztálin az asztalon heverő papírlapra bökött — az emberek tudomására jutott? Igen, igen, Berija, tudnak róla az emberek. Sok-sok ember tud róla. Azt hiszi, hogy a központi bizottság panaszügyi osztályán nem beszélnek erről az ügyről? És azoknak az embereknek a családjában? Meg a barátok családjában? Azt képzeli, hogy Grúziában ne tudnának róla? Engem ebben az egész ügyben legkevésbé a maga személye érdekel. Azoknak a kollégáimnak a tekintélyét féltem én, akik Beriját a biztonsági főnök posztjára ajánlották... Tehát három napot adok magának arra, hogy ez a tény — és ismét hanyagul a cédulára bökött — megszűnjék tényként létezni... Ha valamit elkezdett, fejezze is be. Nálunk, Oroszországban nincs helyük grűz tréfáknak. Világos, Berija? Vagy meg akarta mutatni, hogy mindent megengedhet magának, és ezzel akarta bizonyítani, hogy mennyire kegyeibe férkőzött Sztálinnak? Különösen azután, hogy megírta a kaukázusontűli bolsevik szervezetek történetét? Vagy talán ez nem is véletlen, hanem szervezett kombináció? Talán megfeledkezett arról, hogy a Kamenyev-ügy után határozat született, amely tiltja az ellenzékiek kínzását?! Berija lesütötte a szemét, tartva attól, hogy Sztálin olvas a lelkében; hiszen arról a határozatról, amelyről Sztálin beszél, ő, Berija, mindent, igazán mindent tud.”) (Folytatjuk)
