Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - SZÍNHÁZ - György Ágnes: Miért érdekes?
Az őrültek házát is a német „Arbeit mach Frei”, azaz a munka szabaddá tesz alapján „Labour Liberates”-nak nevezik. Az egyetlen, aki az embertelen, léleknyomorító rendőrmódszerek ellen föllépni merészel, az az „őrült”, aki egy XII. századi lengyel szabadsághős képében jelenik meg, és megpróbál a szadista körülményekből kitörni. A női főszereplő Ljubica, maga a szerelem. Az ő személyén keresztül az író arra utal, hogy az őrületből egyetlen út vezet ki, és ez a művészet. Czo- pin szerepeltetése, a darab végén, kettős szimbólum: a legsötétebb időkben is kinyílhat egy virág, és ez a virág a zseni: aki lehet, hogy nem változtatja meg a világot, de fényt visz a sötétségbe. Az intézet vezető orvosát Kőmíves Sándor, Simon Veber történészt, azaz Drohovszki lengyel lázadót Fazekas István, Ljubicát, az angol egyetemi hallgatót és festőnövendéket Pásztor Edina játssza. Rendező: Paál István. A színpadkép és a jelmezek: Árvái György munkái. A művet Gallos Orsolya fordította szlovénból. A darab négyórás. Hosszú és fárasztó mű. Az előadás még hangsúlyozza is ezt. A vasrácsokkal körülvett színpad nyomasztó. A rendező véleménye az, hogy színházat, minden nehézség ellenére, játszani kell, mert mindig lesznek olyanok, akik figyelnek rá. És ha csak egyetlen néző ül is a nézőtéren, akkor is megéri. Megmutatni, hogy az ember bármikor és bármilyen körülmények között ember maradhat, ha becsületes. Ez a jó színház tiszte. A főiskolás versenyelőadások közül a Belgrádi Főiskola Drámai Tagozatának végzőseivel Edvard Bond: Megmentettek című életképét láttam, ami sokkal vadabb darab, mint a Három kalapács, mert ez valóban mai fiatalok életéről szól. Egymásrautalságukról, utálatukról, egymás iránt, a szeretet nélküli elvadult, eldurvult világtól, a szeretetvágyról, a gyöngédség igényéről és elutasításáról, az öncélú komiszságokról, vagyis mindarról, amit ma filmekben, tévében, újságokban és a világban láthatunk és tapasztalhatunk. A tizennégy képből álló kétszeres műben többen játszottak azonos szerepet úgy, hogy szinte jelenről-jelenre váltották egymást. Az előadás mégis egységes, nagy hatású. Csöppet sem zavart senkit, hogy ugyanazt a sezrepet másmás karakterű színész alakította. A vezető tanár dicséretére szolgál, hogy ilyen együttest hozott létre, ahol az egy mindenkiért, és mindenki egyért-elv — a darab szellemével ellentétben — a valóságban érvényre jut. Mert, ha csak a darab tartalmára figyeltem volna, nagyon elkeseredtem volna a kilátástalan jelentől. De a főiskolások meggyőztek arról, hogy érdemes. Folytatni. Sajnos a lubljanai főiskolások Három nővér előadása elmaradt, a skopljei- ek Kettős gombolás (vagy Dupla bunkó?) előadását máskor tartották, mint, ahogy hirdették, csakúgy, mint a zágrábiak Pinter előadását (a Gondnokot), melyet a második nap délutánja helyett az utolsó nap éjszakáján adtak elő. Helyettük bemutattak jeleneteket, a behirdetés helyén — az újvidéki Magyar Színház épületében — két nagyon tehetséges főiskolai osztály végzőseivel. Ezekről sosem derült ki, hogy kik játszották és kik írták a részleteket. De a fiatalok nagyon tehetségesek voltak. A tévedések játéka odáig fokozódott, hogy a helyszínen megjelent fotóriporterek a teljesen modern ruhába öltözött és magát Ursulának és Braedley-nek nevező leányokról leközölt egy képet, mely alá azt írták, hogy a jelenet a Három nővérből való. Braedley egyébként férfinév, akiről a két lány beszélgetett. De mindketten nagyon impresszí- vek voltak. A másik jelenet fasisztákat emlegetett és egy leány éppen meg akarta menteni, jelenlévő apját. Ebben már nem volt olyan tehetséges sem a leányt, sem az apát játszó főiskolás. De becsültem bátorságukat, amiért mások helyett, hogy az összegyűlt közönséget ne küldjék el, színre léptek és nagy igyekezettel helytálltak. Ugyancsak „eldugták” a sarajevoiak Szentiván81
