Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Kovács János: Jegyzetvallató
«al, hogy a latin és görög nyelv tanítása szinte teljesen megszűnt. Szándékaim sze- -rint a latin nyelv tanítását a jövő tanévtől kezdve szeretném általánossá tenni, és tömegesíteni pl. az eszperantó nyelv tanítását, amely egyre inkább elfogadott világnyelvként. Eddigi gyakorlatunk az volt, hogy igen kevesen tanultak latint, és mindössze néhány diákunk vállalkozott az eszperantó nyelvvizsga letételére. És természetesen központi terveink között szerepel iskolánk fejlesztése, pl. épületünk felújítása, és régi álmunk, egy új tornaterem kialakítása, építése. Eger iskolaváros. Nem kis megtiszteltetés számunkra, hogy ebben a közegben iskolánk névadójához méltó rangot vívott ki magának. A továbbiakban is formálói szeretnénk lenni a város szellemiségének, erősítve ezzel pedagógiai-szakmai munkánk társadalmi elismerését. Végezetül szeretném remélni munkatársaimmal együtt, hogy miniszterünk — akinek szakmai felkészültségét, tudományos eredményeit, őszinte, korrekt véleménynyilvánítását, mint magyar—történelem szakos tanár hosszú évek óta figyelemmel kísérhetem, hallgatva számos előadását is — Eötvös József, az 1848-as felelős és független magyar kormányunk vallás- és közoktatásügyi minisztere, európai látókörű kultúrpolitikusunk programját követi, és azt meg is valósítja. Eötvös vallotta: „A nevelési ügyet, a közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem, mindent, mit ez ügy előmozdítására tehetek, úgy tekintek, mint legfontosabb teendőt, melyet elmulasztva a nemzetnek jövőjét kockáztatom.” 1979, augusztus 21. Ojra az ideiglenes igazgatói irodában ülök. Feszült várakozás, starthelyzet, az épület-átadása-előtti napok. Együtt, mind gyakrabban együtt a stáb; igazgatóhelyettesek, csapatvezető, gondnok, érdeklődő, éppen ráérő pedagógusok. Mindenekfö- lötti tenniakarás. Kíváncsiság, szorongás, féltés és érdekeltség. Valami ismeretlen erő egy — meghatározhatatlan irányba húz mindannyiunkat. Valódi iskolakezdés előtti hangulat, a természetes vibrálással vegyülő megnyugtató eltökéltség. Nincs időm kételkedni a még festékes, néhol összetört ablaktáblák miatt. Elhárítom az aggodalmam a bútorokról lehámozott papírhalmok miatt. (Csak rövid határidőt vagyok hajlandó megszabni az elszállításra.) A felelősségtudat „szent kábulatában” a sok farmeres fiatal nevelőben bízom, akik festenek, törölgetnek, rakosgatnak és velünk együtt tervezik a jövőt. Együtt áll az iskolaátadás forgatókönyve. Tömör emlékeztető a jegyzetfüzetben: „Érkezés a klubszobába — meghívók —, ülőhelyek kijelölése —, hangosítás, dekoráció —, átadásszalag (nemzeti színű) —, látogatási napló —, megnyitó beszéd. „Fogadás. — Panoráma Vállalat.” Fontos! „Utolsóként a vezetők távozzanak az épületből”. Az augusztusi napok félelmetes gyorsasággal peregnek le. Nő a sokaság. Egyre nagyobb a forgalom: A munkások még a nevelők, a tankönyvek, az ügyükben járó szülők már birtokolják az épületet. Igazi ostromhelyzet. Persze, a reményekben egyre nagyobb biztonság. Megbeszélések az alsó tagozatot tanítókkal. Téma: a gyerekek, osztályok arányos elosztása, tantermek kiválasztása. Mindenkinek van javaslata. Különös módon megértő a „csapat”. Pedig vannak aggodalmaskodók. Sőt, olyan is, aki feloldhatatlan káoszt jósol. Ezek sértő feltételezések számomra. Bizonyára túlérzékenység ezt észrevenni. Megegyezünk az órarendi összehangolásban; nagy figyelmet kérünk a testnevelésórák elhelyezésére, az osztályfőnöki órák koordinációjára. Szaktárgyi termekben határozunk. (Ezt később a mérhetetlen zsúfoltság miatt föl kellett adnunk.) A napköziotthoni nevelőkkel bonyolultabb a helyzet. Többen szakos tanárok, néhány egyetemet is végzett. Tanítási aspirációik vannak. Természetesen nem a legszerencsésebb szakpárosítás a biológia-mezőgazdasági gyakorlatok. Ez és a pedagógiai tapasztalat is késztet arra, hogy a napközis nevelőmunkáért minden törekvéssel nyitottabbak legyünk. Magamban próbálgatom a lehetséges megoldásokat. így jutunk el a javaslathoz; ciklusterv készül arra, hogyan lehet a szabad foglalkozásokat bent-rendszerűvé tenni — legalább a hét 2, legfeljebb 3 napjára. Kollégáim nem igazán lelkesednek. Sárhegyi István Jegyzet vallató 35
