Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Nihilisták (dráma)
ARKAGYIJ r Ezek szerint. . . ezek szerint. .. KIRSZANOV: Nem írtam meg neked, fiam, de azt gondoltam, majd ha itthon leszel, beszélgetünk ... ARKAGYIJ: Mitya... a fiúcska ezek szerint az én ... KIRSZANOV: Az öcséd, Arkasa. így van, így történt.. . Menj, Fenyicska, menj a gyerekhez, már jól vagyok. Jót tesz a friss levegő.. . (Fenyicska feláll, zavart, félszeg.) KIRSZANOV: Menj csak, Fenyicska, semmi baj. (Fenyicska bemegy a házba.) Nem mondasz semmit, Arkagyij? (Arkagyij halkan nevetni kezd.) Mit is írtam volna? Meg aztán úgy véltem, jobb szavakkal az ilyet.. (Arkagyij egyre jobban nevet.) Arkasa! (Szünet.) Arkasa, én ezt a nőt... ezt a teremtést én szeretem. Igazán szeretem. Megérdemli, hidd el. Én ebben nem találok semmi kivetnivalót. Anyád halála után kedves volt, odaadó, és szép ... Nem bűn ez, Arkasa. De ha te másként gondolod ... Ha megvetsz ezért... Megmondhatod. A szemembe mondhatod, Arkasa. A fiam vagy... te állsz hozzám a legközelebb, őszinte lehetsz hozzám. Hiszen nemcsak az apád vagyok, hanem a barátod is ... (Arkagyij lassan abbahagyja a nevetést. Odamegy az apjához; Pável némán figyeli, hogy mi történik. Bazarov háttal áll nekik, az udvart bámulja mozdulatlanul.) ARKAGYIJ: Jól van. Jól van, hát most már tudom. Most már tudom, hogy te meg ez a fiatal teremtés ... KIRSZANOV (szinte könyörögve): Hiszen még én sem vagyok öreg. Most múltam ötvenöt... ez a rosszullét, ez igazán nem jelent semmit... ARKAGYIJ: Gyere. Bekísérlek. Azért jobb, ha egy kicsit lepihensz. Jól mondom, Jevgenyij? BAZAROV: Nem ártana egy kis nyugalmas fekvés. Később majd benézek ... ARKAGYIJ (karonfogja az apját, felsegíti a székből). Menjünk. KIRSZANOV: Mindent elmesélek neked, Arkasa. Annyira vártam már, hogy mindent elmondhassak ... (Bemennek a házba. Pável és Bazarov kinn maradnak.) BAZAROV: Kérem, Pável Petrovics, igazán kérem, ne izgassa fel semmivel sem a fivérét, mert árthat neki. PÁVEL: Én?! 0 izgat fel engem! De hagyjuk ezt! Hagyjuk! Mellesleg csodálom, hogy aggodalom is lakozik önben... De engedelmével, távozom. Nem hiszem, hogy kettesben kellene maradnunk ... uram! (Sarkonfordul, Bazarov egyedül marad. Felvesz egy falat pirogot az asztalról, bekapja, aztán a hátizsákjáért nyúl. Fenyicska jön ki, hogy leszedje az aszalt.) FENYICSKA: 0, kérem! Bocsánat! Azt hittem, hogy már... Elvihetem a szamovárt? BAZAROV: Csak tessék! (A nő az asztalnál serénykedik, Bazarov, bár a kezében a zsák, nem távozik, kedvtelve, érdeklődéssel figyeli Fenyicskát.) A maga Mityája sirt fel néhányszor ma éjszaka? FENYICSKA (összerezzen): Felébredt rá? BAZAROV: Semmi baj. Csak csodálkoztam, nem hittem volna, hogy kisgyermek van ebben a házban. De most már tudom, és értek mindent. Azaz nem mindent. De felettébb érdekes ... Fenyicska ? 44
