Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - VÁLASZOL A SZERKESZTŐ

• Válaszol a szerkesztő

H. L„ Budapest:

Azt még megértem, hogy különböző okok miatt fővárosunk a szellemi élet centrumává fejlődött. Azon viszont csodálkozom. hogy itt burjánzanak legrikí- tóbb túlzásai is.

Ügy látszik, a flaszterek termik a friss fűzfapoéták regimentjét is. Ne haragudjon meg érte — minősítésben nincs semmi bántó szándék, csak ténymegállapítás —, de közéjük tartozik ön is.

Távol áll tőlem, hogy számos költeménye közül egyet is teljes egészében idézzek. Mindössze néhány sort emelek ki valamelyikből.

íme a szöveg:

„Üj idők, új szelek, lelkesedek értetek.

Régi álmok újra élnek,

A volt némák már nem félnek.”

Hát kérem ebből elég volt ennyi is. Következzék most a nem, éppen hízelgő diagnózis.

A szemlélet bántóan leegyszerűsítő, töményen őszintétlen. Olyan személyt sejtet, aki naivan, vagy érvényesülési vágytól sarkallva csapódik a friss, s mindenképpen átalakuló, módosuló folyamatok hoz. Méghozzá úgy, hogy fogalma sincs az egyértelmű kifejletről.

Szimplifikálása majdhogy irritáló, hiszen bonyolult jelenségeket présel csak- azértis szűkre méretezett fakkokba. Ettől az újmódiságtól mindnyájunknak el keli határolni magunkat.

Ne aggódjon, könnyen megy, mert sti- láris bukfencei egyenesen riasztóak. Nem is szólva arról, hogy a magyar igeragozás alapvető szabályaival sincs tisztában (lelkesedek — lelkesedem).

Jelzői agyonhasználtak, jellegtelenek, szavai megkopottak, erőtlenek, képei — én inkább megszokott szóösszetételeknek nevezném őket — konvencionálisak. Túllépve az elviselhetetlenség határát is.

A rímeit felesleges elemezni. A legsilányabb, kelléktárból előszedettek.

Szegény Kosztolányi rosszul lenne, ha szembesülne velük.

Javaslatom?

Tegye le a tollat. Minél hamarabb. Nemcsak ön jár jól, hanem mi is. S ez esetben ez a legfontosabb.

Zalaszentmihályi: rom. kát. templom

90