Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Csorba Piroska: Kemény a föld (Barta Katalin) - Cseh Károly: Borostyánkő és kaszaél (Barta Katalin)
• Könyvekről Csorba Egy szűk panellakásban, a város legzajosabb részében, vergődve a zaklatott hétköznapok sodrásában nem sokan ülnek le verset írni. Még kevesebben képesek arra, hogy túl a harmincon, túl szerelmeken és csalódásokon, a nyomorból, a szorongásból, a visszatérő kudarcokból, a meghasonlottságból varázsoljanak költészetet. Csorba Piroska pedig erre vállalkozott a Kemény a föld című, nemrég napvilágot látott kötetében, A vállalkozás talán nem is egészen találó kifejezés, hiszen olyan alkotásokról van szó itt, amelyek egy-egy élethelyzet. impulzus, megszenvedett pillanat hiteles lenyomatai. A Folytatásom címet viselő kezdő fejezetben még meghitt, bensőséges élményét osztja meg velünk a költőnő: „Fogd meg a kezemet tenyeredbe futnak az enyémből az erek.” ... de alig néhány fejezettel később már azt a vívódást élhetjük át, amelyet a dermesztő, házasságon belüli „páros magány” vált ki a szerzőből: „A házasság szűkülő terem, A falak lépnek egyre beljebb, már nincs hely, ahová kimenjek, csak gondolatban lépkedek.” Ezzel a meghasonlottsággal zárul egy korszak, s kezdődik egy új, az eddiginél gyötrelmesebb, kétkedőbb, nehezebben viselhető epizód, amelyet csak a sötét gondolatokkal való „játszadozás” old némileg. A Tűnődéseim című fejezet nyitóversében halk iróniával telt lemondással A fenti kötetet azoknak ajánljuk, akik, a költészettől manapság azt várják: hogy a költőt „a csatazajjá emelt frázispuffogtatások korában teremtsen oly meghitt csendet, hogy hallható legyen benne a fűszálak zizegése, a vizek csevegése, s a rebbenő szempillák és a fénylő, vagy sötétlő sóhajok nesze.” Cseh Károly „tékozló ragyogás helyett” lelkesebb fényt kíván olvasóinak, s mindazoknak, akik számára a szellem még nem azonos a kísértettel. Fények, színek, hangulatok vibrálnak a költő képeiben, mégis a meghatározó Piroska: Kemény a föld így varázsol elérhetetlennek tűnő óceánt a költőnő: „Akarod látni milyen az óceán vize? Tégy a színig telt kádba uitramarinkék gombfestéket.” Ugyanebben a fejezetben a halál gondolata is felsejlik, igaz hasonló köny- nyedséggel, mint az előző óceánt idéző ötsorosban. A komor képek nem válnak derűsebbé akkor sem, amikor „gyermek születik.” „A létezés fölötti örömöt megtörik a nyomasztó valóság, a nin^te- lenség, a gyötrő anyagi gondok. S nincs menekülés az idő örvényéből sem. Napról napra ott a kihívás: élni, a kívánalmaknak megfelelni, a reményt továbbéltetni másokban, legalább szeretteinkben. Egyfajta vezeklés az Apám, s az Anyám című vers is. Azoknak a szülőknek szól, akikre nincs idő, akiknek igaztalanul kevés törődés és hála jut. Elvágyódások, bizonytalanság, félelem, hiány és szégyenek — visszatérő gondolatok a Rezervátum című részben. S ami a legszomborúbb, hogy a harmincas éveiben járó magyar nőknek egyáltalán nem idegen gondolatok ezek. Mert hiszen kevés kivétellel mindany- nyian elmondhatnánk: „Szabálytalan időközönként bejelentés nélkül érkezik a szorongás a félelmek arcnélküli fejedelme a tárgyasincs rettegés — Már ismerem.1' Korrajz és tiltakozás egyben ez a kötet. Kétségbeesett kiáltás az embert, s egyéniséget roncsoló életidegen világ ellen. motívum a természet tisztasága utáni vágy. A „frissen esett hó”, a „virágzó meggyfaboltozat”, a „vakító lepkeszárny a falon”, a „december csillámló ökörnyálai’', „a kinyíló ajtó vakufénye” egy hótisztaságú világot idéznek, amelyet nem csorbít „a nyolcvanas évek szárnyat mankóvá lefokozó parancsszava” sem. Szikrázik, ragyog, csillámlik, vakít, izzik itt minden sor. Cseh Károly költészetének lényege: az ember és a természet közti ősharmónia varázsos megéneklése. 86 Cseh Károly: Borostyánkő és kaszaél
