Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Két görög egy műsorban

az igazság erejével felvértezve szólt róluk. Helyettük is. Mert Arisztophanész leghóbb vágya volt elhódítani tőlük a közönséget. Igenám, de nem lehet mindig fonákjára fordítani a mitológiát, a nagy, legendák övezte korok homolyos részeit, ellentmondásait; főképp akkor nem, amikor a közönség nagy része még érzékeny az istenek tekintélyére és tiszteletére.

így jut el Arisztophanész a nőkhöz. Akiknek ugyan nincs jog szerint a hatalom hoz semmi közük, de a mindennapi életben igencsak jelen vannak; titkos, vagy nem is fedhető befolyásuk van a mindennapi életre —, nem szorul bizonyításra Ha Xantippe a seprűnyéllel eltángálhatta Szokratészt, akkor ő, mármint Arisztophanész megleckézteti Agalhonon és Mnezilochoszon keresztül azt a Euripidészt, akinek a nőkről olyan lesújtó véleménye kerekedett. És ezt nem is rejtette véka alá.

Ha tehát az athéni nők, egyáltalán a nők fel vannak háborodva a kegyetlen hírű drámaíró miatt, nosza tegyünk próbát: mit szólnak, ha egy cselszövés erejéig, egy jó ötlet sugallatára lerángatjuk a magas lóról ezt a nőfalót, csináljunk életre-halál- ra menő konfliktust a nők és a drámaszerző között, de olyképp, hogy .. .

Euripidész a sógorát arra veszi rá, hogy nőnek öltözve vegyen részt a nők titkos ünnepén. Miközben az asszonyok kígyót-békát kiabálva vérét kívánják ellenfelüknek, ő, Mnezilochosz, mint gúnya szerinti érett asszony, sorolja fel érveit a titkos asszonygyűlés alkalmával, hogy ő, Euripidész csak az igazat írja, mondja-ját- szatja. A mókás látvány, ahogyan Mnezilochosz nővé vedlik, élét veszi a leszámolásnak; ami végül is majdnem elvezet az ő leleplezésén át a kivégzésig. De hát azért vannak a játéknak szabályai, az isteneknek az ő útjaik, hogy végül is mindenki jól járjon: az asszonyok élik a maguk (közösségében a pünkösdi királyságnak megtalált szabadságát és Mnezilochosz is megmenekül.

Arisztophanész mindent elmond, de semmit nem vesz komolyan, így nem hagy mélyebb nyomot bennünk a játék. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a szerző azzal is gúnyt űzött a nagy tragédia-íróból, hogy a játék közben az ö szereplői a végzetes helyzetben, a tragédia-író műveiből vett mondatokkal fricskázzák, gúnyolják azt, aki jelen sincs. Nyilván ez az idézősdi játék akkor, amikor a nézőközönség csaknem kívülről ismerte Euripidész minden írását, másként hatott, mint mai napság, amikor az antik világ, a nők akkori sorsa és élete fényév távolságban ált a maiakétól.

A darabot Kr. e. 410-ben játszották Olympiában és á görög színház aranyszázadának végén is frenetikus hatása lehetett némely részletének. Arany János fordítása még ma is élvezetes olvasmánnyá teszi ezt a bohózati elemekkel is megtűzdelt komédiázást, amelynek a végén az íjászt, ezt a görögül is csak alig tudó szkítha- származékot, miután jajgatva siratja saját vesztét, mert mohón kapott a férges gyümölcs szépsége után, a Kar így búcsúztatja:

„Te szaladj, te szaladj, s egyenest a manóba vitorlázz, —

Hanem a játék mára elég volt,

Ideje most már, hogy haza menjen Ki-ki házához. — A thezmophorok Pedig ünnepünket Minden jóval viszonozzák!”

Ez a javallat nekünk is mondatott. Hazamentünk a koraestéből estébe nyúló játék után, azzal a megállapítással, hogy a maradandó értékű szöveg és európai örökség ápolása becses feladat.

Valló Péter érti a szerzői szándékot. Eszközei elgondolásai is megvannak ahhoz, hogy sikerre segítse a Gárdonyi Géza színház művészeivel együtt ezt a nem is igénytelen vállalkozást. A siker egyik biztosítékát a szereposztásban látták. És ez csak félig vált be. A darab csúcsfigúrája, Mnezilochosz, M. Horváth József megoldásában nem volt olyan friss, mint ahogyan azt vártuk. Az egri társulat első igazán nagy és átütő jelentkezése éppen az ő Charley nénje alakításához fűződik. Ez az operettes világ, ahogyan ott sürgött-forgott, táncolt, tüsténkedett, itt nem jött be. Más ez a közeg, más ez a kapcsolati rend, mint amit ő megszokottan magas színvonalon tud. A tutyi-mutyi sógor, ez az eszközzé való tragédia-író-sógor ott kezdődik, ahol a vidámságra hangolt operettfigúra pipogyasága véget ér. M. Horváth József rémületet érez, amikor kikötik, talán tudja is, hogy itt a könnyelmű rokonsegítés halálba is futhat, de ennek a nevetségesen fura helyzetnek ilyen hangoltsága, azok a bizonyos metakommunikációk nem úgy jönnek át a nézőhöz, hogy meggyőzzék az író eleven szenvedélyéről: azt és úgy kell nevetségessé tenni, hogy a lényeg, az értékek rendje a játék után is helyreálljon. Erre biztat, tesz ígéretet Arisztophanész is.

A kor színházi világából értendő, érthető is, hogy itt a női szájakba csak másodlagos érvényű dikciók kerülhetnek. Hiszen a társadalom és benne a hatalom nem