Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - TUDOMÁNY - Szüle Rita - Molnár Zsolt: Vendégeink voltak: dr. Markus József professzor, Balogh Gyula (Bogumil), az egészségvédő feltaláló

• Tudomány

MÉSZTERÁPIÁVAL A REUMA ELLEN — FÉRFIASSÁGFOKOZÓ ITAL

Vendégeink voltak: dr. Márkus József professzor, Balogh Gyula (Bogumil) az egészségvédő

feltaláló

(Terézt rettenetes fájdalmak gyötörték. A sok terápia, medicina egy idő után teljesen hatástalan volt. A röntgenfelvétel igazolta, hogy a 12. hátcsigolyája összeroppant, súlyos csontritkulásban szenved. Aztán egy alkalommal, éppen fia esküvője napján újra kórházba szállították. Végül húgával becsöngetett hozzám, hogy csináljak valamit, mert n'em bírja tovább. Teréz volt az első betegem, akit meggyógyítottam, talpraállítottam.)

Statisztikai adatok szerint évente körülbelül 40 ezer, ereje teljében lévő férfit és nőt százalékolnak le csontritkulás miatt, és 3 millió már azoknak a száma, akiknek ezt a kórt diagnosztizálták az orvosok. Ma már nem hangzik ismeretlenül dr, Márkus József professzor neve. ö a mészterápia megalkotója, aki egyben azt is állítja — hosszú évek gyakorlata, tapasztalata alapján —, hogy az izületi és reumás fájdalmak kiváltója a csontritkulás. Sokan élnek, kínlódnak együtt ezzel a bajjal, így nem csoda, hogy több százan jöttek el a professzor előadására, amit az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület rendezett az oktatási igazgatóságon. A rendkívül szerény, megnyerő modorú és humorú szakember — alakjából árad a humánum, a segíteni akarás — beszélgetőpartnere Pécsi István volt, a folyóirat felelős szerkesztője.

(A műegyetem mezőgazdasági karán kezdtem a pályámat, mint asszisztens. Kilenc évig dolgoztam itt, majd azzal bíztak meg, hogy szervezzem meg az állattenyésztési kutató intézetet. Másfél év után kerültem a Gödöllői Agrártudományi, majd onnan az Állatorvosi Egyetemre, ahol először. docens, majd tanszékvezető egyetemi tanárként tevékenykedtem. A hatvanas évek elejétől a takarmányozás jelentősége óriási mértékben megnőtt, az iparszerű állattartási módszerek tették szükségessé, hogy önálló takarmányozási tanszék alakuljon. Amikor 1962-ben nyugdíjba mentem, elhatároztam, hogy többé nem foglalkozom a szakmával, pedig korábban nagyon érdekelt, foglalkoztatott a genetika is. A véletlen azonban úgy hozta, hogy kapcsolatba kerültem a humán csontritkulás témájával.)

A professzor természetesen a mészterápia összeállításánál az állatok takarmányozásából indult ki, és szabta emberre azt a mennyiséget, ami a többi tápláló anyag, a fehérje, a zsír, a szénhidrát hatását nem rontja. Módszerét azonban nem volt könnyű elfogadtatnia.

(Több intézettel, kórházzal, klinikával próbáltam felvenni a kontaktust, mondván, fogjunk össze. Sok helyen értetlenül fogadtak, mígnem az egyik megyei kórházban kipróbálták a kúrát, méghozzá sikerrel. A betegek fájdalmai csökkentek, mozgásuk harmonikussá vált. A minisztériumot is tájékoztattam minderről, de válaszra sem méltattak. Két hónap türelmi idő után újra tollat ragadtam, de mostmár szigorú hangnemben közöltem, hogy úgy látszik, sem személyemet, sem pedig kísérletemet nem veszik komolyan. Leírtam azt is, hogy azért sürgetem ennyire a dolgot, mert már 78 éves vagyok, és türelmetlen, át szeretném adni tudásomat fiatalabb orvosoknak. Ez a próbálkozás sem járt sok sikerrel, így máshol kutattam pártolók után. A pácienseim száma pedig egyre nőtt, nemcsak személyesen kerestek fel. Levelek ezreit őrzöm, amelyekben olyanok mondanak köszönetét, akiket megmentettem, meggyógyítottam.)

72