Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - Csak a tettek számítanak
Csak a tettek számítanak Nem könnyű időket élünk. Felgyorsultak az események. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e kis országban egy esztendő alatt több történt, mint a korábbi négy évtized során. Elégedettek mégsem lehetünk, mert e2 az átmeneti korszak ezernyi sebet szakít fel, számos érdeket sért, s elszabadítja az ellentétes előjelű indulatokat. Meggyőződésünk, hogy képletesen szólva ebből a mustból is kristálytiszta, nemes bor forr majd ki, legfeljebb a seprőt vetjük ki a semmibe, a történelem szemétdombjára. E számunkban az MSZMP-n belül formálódott reformkörök, illetve mozgalmak krónikáját elevenítjük fel. A szót kérők, az összefoglalók saját véleményüket tolmácsolják. Ez így van rendjén, ez következik folyóiratunk öt esztendővel ezelőtt megszabott mindenféle szemellenzősséget mellőző irányvonalából. Nem vitatjuk a megújítás szándékát, a tisztes törekvéseket, de ki kell emelnünk — s ez országos jelenség —, hogy esetenként baj van azzal a hamisítatlan pedigrével. Csak azok tekinthetők a haladás szeplőtelen híveinek, harcosainak, szerény munkásainak, akik — ha mondjuk negyven-negyvenöt esztendősek — legalább másfél évtizedre visszamenőleg tényekkel bizonyítják, hogy a jelen eszméinek képviseletéért konfliktusokba keveredtek, ütköztek, s emiatt egzisztenciális problémák támadtak. Akik nem tartoznak ebbe a tisztes körbe, azok legfeljebb konjunktúralovagoknak minősíthetők, akik az éppen divatos köpenyben tetszelegnek, ám ha ezt hirtelen megfordítanák, akkor tisztán kirajzolódna az ortodox sztálinista ornamentika, a kaméleon-fazon, a meghunyászkodás-varrások ormótlan sorozata. Ezekkel nem vállalhatunk közösséget, hiszen ez a sajtóorgánum nem a talmi, hanem az időtlen erkölcsi értékek propagálója. A kézzelfogható emberségé, tisztességé, a félremagyarázhatatlan etikai tartásé, a napjainkban hiánycikknek számító szereteté, megértésé. Ezek a kincsek nem veszítik karátszámukat. Ezek a magatartásmódok csorbíthatatlanok, devalválhatatlanok. S azok maradnak abban a jövőben is, amelyért valmennyiünknek munkálkodni kell. Nem szólamokkal, nem korrektül tálalt szóvirágokkal, hanem mindennél beszédesebb tettekkel. Ügy tűnik ezekre szánjuk el nehezen magunkat, pedig ez a sokat szenvedett nép másképp nem lábolhat ki a mostani talán minden korábbinál aggasztóbb, sokrétűbb válságból. Több írásunk erre mozgósít, erre serkent, ezt szorgalmazza. Akkor is, amikor a hajdani ciszterci gimnázium tanárainak már-már elmosódó arcélét idézi fel, akkor is, amikor a nehéz emberek, a most is „üldözött” feltalálók mellett voksol, akkor is, amikor Csajkovszkij élete kapcsán a másság jogait hirdeti. A korszellemtől függetlenül.. . 3
