Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Magyari Barna költeménye
MAGYARI BARNA Realitás Jusztinának ahogy együtt mentünk mereven bámult ránk Y aztán a vasgyárban két napig egyenesítették elferdült szemtengelyét X és Z nyugtátokat szed mert bár langyos pletyka fúj nem terítjük ki kapcsolatunk Az irodalom velünk van míg egymás örömét lapozzuk szobádban Csongor és Tünde szíve világít Semmi piros masnival Jusztinának leszoktattál a csendről most íme zsebszótár kell hogy megértsem magányom nézek nézek önmagamba hol automata emlékek cipelik szavakba csomagolt melleid már huszonhárom óra testemre kenem az éjszakát de te nem jössz de te nem jössz csak ülök és a piros masnival átkötött semmit kezembe nyomja hiányod Valóságillatú sorok az influenzás János hiába köpköd a fizika könyvre mert a KÖJÁL fertőtlenítette Guklidész posztulátumát Juci néni néha két máskor három cukorral fogyasztja az irodalmat aztán meglepődik hogy egy-egy érzelgős verssel együtt kilencvenhét kiló húsz deka velemi nyaralásomkor egy Gyöngyi nevű lánnyal barátkoztam aki esténként nagyváradi élményeinek megmutatta szívét és akivel megállapítottuk milyen érdekes akcentussal hallgat a csoda most szobámba sem fehér sem színes papucsban nem jön be a zaj így nyugodtan száll le a csend s én csőréből kiemelem ezt a költeményt. Pillanatok nélküled Jusztinának rád gondolok íme a hangulat vándormadarai csőrükben hozzák az örömöt szemem előtt lebegsz lábujjhegyre áll a csend s már-már eléri hatalmas szépségedet én pedig készülök hogy holnap szemedből metafora-csipesszel kiemeljem a parazita gondokat 2fi
