Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Benedek Miklós: Miskolci történetkék. Miskolci macskakövek (Balogh Béni)
Benedek Miklós: Miskolci történetkék Miskolci macskakövek • Könyvekről A két — egymással szorosan összefüggő — könyv írója: miskolci újságíró... A szerző ugyan a Miskolchoz közel levő: Sajószentpéteren született, de amint áj legelső, az 1974. március 15-én megjelent cikkében írja: „Életemnek több mint négyötöde Miskolchoz kapcsolódik”. (Napjainkra ez még több lett, hiszen közel 15 esztendő pergett le azóta az idő homokóráján.) Az első cikket több követte a miskolci Déli Hírlapban, mégpedig közel két esztendeig, 1976 december végéig. Ebből a cikksorozatból kerekedett ki az első könyv, a „Miskolci történetkék” címmel. Az író „történetkéknek’ nevezi írásait. (Valóban 48, rövid cikk. 103 oldalon „helyezkedik” el”... Igaz, ezek ún. „nagy oldalak”.) Ám e rövid írások mégis találóan tömörek s gördülékenyek, összegyűjtve pedig, a közös szálak miatt, egy kerek egész, összefüggő „füzért” alkotnak. A „Miskolci történetkék” először 1976-ban látott napvilágot. Másodszor pedig 1986-ban. Nagy szerencsére ugyanez évben jelent meg a könyv folytatása, a „Miskolci macskakövek” is. így a kettő együtt olvasható... Az utóbbi ugyan már nem a Déli Hírlapban, hanem a szerző „háza táján”, az „Észak-Magyarország” hasábjain, 1984. december 8-tól 1986. június 28-ig. (Mégpedig „közkívánatra”! Az első kötetre ugyanis 10 év után is jó szívvel emlékeztek az emberek, a szerző munkatársai.) így hát megindult a „folytatás” is, az újabb 50 történet. E két könyv — amint már említettem is — szorosan összetartozik, kiegészítik egymást. A szerző a „Miskolci macskakövek” előszavában meg is írja keletkezésüket: „Az írások úgy születtek, hogy jártam a város utcáit, s itt-ott eszembe jutott egy-egy régi emlék. Azt írtam meg, amire emlékeztem. Nem tudományos kutatásokra alapoztam, nem kerestem forrásmunkákat, hanem önmagam emlékeit idéztem fel.” így elevenednek meg e lapokon több mint fél évszázad emlékei, szorosan öszszekapcsolódva egy város, Miskolc történelmi évtizedeivel. És milyen évtizedek voltak ezek! (Még felsorolni is hosszú őket!) Az 1930- as évek, a II. világháború, munkaszolgálat, hadifogság, felszabadulás, újjáépítés, a keserves ötvenes évek, reformok elbukása, testvérharc, szóval: éhezés, nyomorúság, felemelkedés, hullámzás, hamvába holt próbálkozások: az újabb magyar történelem! Mindezekből e két könyv szerzőjének is bőven kijutott. És bár e két könyv Miskolcról szól, de ebben benne van a szerző eddigi egész élete. Itt volt rö- vidnadrágos, gimnazista diák, itt lett felnőtt, családapa (sőt ma már nagyapa). E városban — vagy hozzá egész közel — próbált meg sokféle foglalkozást, hogy végül is az legyen, „aki”: a kultúra, a műveltség sorsáért tevő, aggódó, az értékeket regisztráló, azokat szerető-megbecsülő, jó tollú, neves hírlapíró. (Aki közel a hetedik évtizedéhez is, jelen van írásaival egy nagy megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, s egy metropolisszá nőtt nagyváros kulturális életének a „sűrűjében”.) Mert az ő véleményére is sokat adnak! A „Miskolci macskakövek” c. könyve borítóján levő fényképe alá — az önéletrajzi szöveg közé — írta a következő vallomását a saját tevékenységéről: „Pályám során sok bajt is zúdítottam a fejemre. De némi elismerést is gyűjtöttem. Minden egyebet megtud rólam az Olvasó a következő lapokon.” — fejeződik be. Valóban. Ám ez nemcsak a „Macskakövekre”, hanem a „Történetkékre” is vonatkozik. Mindkettőben szinte „novel- laszerűen” elevenednek meg a dolgok, nem nélkülözve a drámaiságot, de a nosztalgiát sem ... (Gondolom, a szerző „tudatosan” nem törekedett erre, ám ez mégis így van!) Az a tudat azonban, hogy ő a történelmi eseményeknek nemcsak regisztrálója, „megélője”, hanem bizonyos mértékig formálója is volt, az elégedett érzéssel tölti (töltheti) el. 81
