Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Forog a színpad
dukciót, végre megint a helyén van. És Pásztor Erzsi nemcsak Jászai-díjas tekintélyével, de határozott egyéniségével is úgy áll helyt ebben a bolondságosnak alig nevezhető szaladgálásban, mintha ettől függne az élete. Mert a feladatot, még ezt is, ilyen komolyan kell vennie. Romhányi József verseit nem röpteti magasba a játék, pedig ő nemcsak kitűnő formaművész, de szellemes szövegcsináló is — ha hagyják. A néző csak elképzeli — miután két év tapasztalataival megterhelve kezdi ismerni, megismerni az ő helybéli, teljes rokonszenvét élvező játékosait — szóval, a néző csak utánaszámol, mennyi minden nem jött, talán nem is jöhetett ki ebből a játékból, mert a színészek felpörgetett iramban dolgoznak, mindenki már a következő bemutatóra gondol; tisztelik a darab irányítóját a zenéjéért, nem vitatkoztak, tették a magukét. Nohát, ez a fegyelmezettség, a bolondozás oldatlanságának ez a kényszeres állapota érződött itt. Blaskó Balázs az íratlan figurából kihozta azt, amit belelátott, Ribár Éva erősítette volna figuráját, jó színekkel, ha a sablon nem szorította volna. Mintha kergették volna, úgy halábokolt, pedig a nézőnek a figura befogadásához, megemésztéséhez idő kell, az a néhány pillanat, amikor agyunkban a készülék rögzíti a sok benyomás között a fontosabbakat. Kőszáli Ibolya a helyén volt, Kocsis György nem csak azt hallotta, hogyan kell a mozdulatok ritmusát a szöveghez igazítani, eleven portást láttunk tőle a sok maskara között. Megyeri Zoltán és Dimanopolu Afrodité alakították a hebrencs fiatalokat; Megyeri volt a színesebbik. Bregyán Péter itt nem lelte a helyét, ez a professzor egy rosszul elkent Csehov-alakká változott. Fráter Kata viszont talán először mutatta meg, mire képes, ha a megfelelő szerepet oszitják rá. Ez a Róza külön idő volt a színházi két és fél órában, tenyeres-talpas lendületével, eltalált harci modorával helyére tette a mókát és az igazságot. Most ő volt az, aki rájátszott a többiekre. Öt, mármint Rózát, Katajev meg is írta. Hozzá nem kellett zene, se tánc, az ő ügye ment magától, mint a karikacsapás. Ki is lógott a Bolond vasárnap félénk tendenciájából! Színház tizenéveseknek! Gyermekszínház-ősbemutatót hirdetett a Gárdonyi: A. Bahdaj regénye nyomán Zahora Mária írt egy hullamentes és valljuk meg, izgalom nélküli krimit. Mert ugyebár, ahol halott, áldozat, a véres és hátborzongató hulla vagy netán hullahegy nincs, ott a felnőttnek a borzalmaktól nem áll fel a szőre a hátán. És ilyennel — mármint ezzel a gyerekeknek is eljátszható, dalba-érzelmekbe, apró ötletekbe ágyazott gyermekmesével is lehet célba venni a leendő és meglevő közönséget. Csak jól kell csinálni! Nem gügyögve a gyermekromantlikát, hanem belülről látva- láttatva elfogadtatni a gyerekizgalmak költészetét. A kis hősök között, körül a sunyi felnőttek egész hada gyülekezik, mert hiszen a lengyel valóság manapság nem fenékig tejfel. Ha Fredek vezényli a bandát, ott Poéta Anatolnak is ritkábban lehet a labdába rúgnia, az ő kegyelemteljes és szépségekkel kibélelt jóságával. Ám azért van a jó szimatú Kubus, a foncsikos Hipcia a nagy, kék szemével és a jól öltöztető szemüveggel, no meg a szeplős, ám nyugalmas eszét a döntő helyzetben mindig is pontosan használó Lusta, hogy ők, hárman, két vállra fektessék ezt a mamlasz felnőttvilágot. Ezt a mesét a három gyerek körül, ezt a többször kihagyásos üldözéssé alakított, háromrészes, zenés játszadozást Zahora Mária úgy írta meg, mintha az egri színészgárda összetételét jól ismerte volna. Komoly jellemszínészek, drámai hősök belepréselődnek ebbe a szövegketrecbe, és bár feladatuk csaknem annyi, hogy szemhunyásig naivak és tájékozatlanok legyenek, bár folyton hangoztatják magukról, hogy profik, veszik az írónőtől a lapot, a rendezőtől az instrukciót, vigyék sikerre ezt a darabot is, amellyel kétségkívül komoly szolgálatot tesz ez a színház — a színház ügyének. Műfaj teremtő, -alakító szándék lobog itt és dolgozik a jövőnek. Eredeti és átvitt értelemben is. Gáli László Jászai-díjas, a színház első embere és esetünkben a darab rendezője, azért is érdekesnek találhatta ezt az ősbemutatót, mert egyszerre két nadrágszerepet is kioszthatott. Másrészt olyan szerelmi szál nincs a darabban, amely a kombinációkat megsokszorozhatná, így arra a leleményre és alakítási sorra kellett összpontosítania, amit a legfontosabb három gyerekből kihozhat: Detektív Ku- busból, Hipciából és Lustából. Az eredmény Gálit igazolja. A máshol, más szerepkörben csak tétován mozgó, görcsökkel a gyomrukban tébláboló színésznők itt jó figurát hoztak, lubickoltak a sekély vízben is, mert azonosulni tudtak és akartak az ábrákkal, érezték a játékmester által megszabott ritmust. Elhittük nekik, róluk, hogy akár ők is lehettek volna, a valóságban is, lehetnének ezek a hősök, ilyen, paróka alatti izzadással is, azokkal a festett szeplőkkel a csinos pofijukon. 70
