Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Kriszt György: A keresztelőn (egyfelvonásos)
Tanácstitkár: Látja az elvtárs: a helyi szervek mindent megtesznek a polgárok érdekében. Mi az első cikk után azonnal kiutaltunk nyolcszáz forintot, segélyként a szülőknek. De gyütt a segítség bőven, de hisz' tudja biztosan az elvtárs. Kaptak ezek mindenfélét. A pletyka szerint Mikóné még el is adott a holmiból. Egy helybéli kiváló szocialista brigád ingyen beszerelte a villanyt, mi meg engedélyt adtunk a bekötésre. Pedig ez a ház már akkor szanálásra volt ítélve. Tanárnő: Szanálásra? Már akkor? 1977-ben? Tanácstitkár (Csak a szociológusnak magyaráz.): Nézze kérem: egyszoba. konyha az egész. Két helyiség. Vöt, hogy tízen laktak benne. Jó érzéssel nem lehel ezt hagyni. Gondoltuk, lebontjuk, de akkor meg nem tudtuk von hova tenni ükét. Meg kellett érteni a helyzetüket. Hát hagytuk. De a második újságcikk után kívülről rendbe hoztuk a házat. A belső, ugye, az a lakó dolga, szóval a bérlőé. Érti az elvtárs? Erre rendelet van. Na, de hagyjuk, most ugye nem ezért gyüttünk. hanem ünnepelni. No. hát hun van ez a fehérnép? Tanárnő: Elvitték, már majdnem egy órája Tanácstitkár: Kivitték! Hát hogy az istenbe; a keresztelűrül? Tanárnő: Gondolom, Ceglédre vitték, boncolásra. Tanácstitkár: Tanárnő kérem, mit beszél itt maga. Az elvtárs előtt? No, csak nyugalom. (Most néz körül.) Mi az isten az ott? Hát már mindenki meg zavarodott ebben a faluban? A Tóth Gazsi még tegnap megszurkálta az. anyósát a Kovácséknál. Nekem itt errül senki se szólt. Szociológus: Mikó Erzsiké ma délelőtt felakasztotta magát. Tanácstitkár: De hát a keresztelő ... Tanárnő: Miután hazajöttek a templomból. Szociológus: Az ünnepi ebéd valószínűleg elmarad. Tanácstitkár: Én nem érzem felelősnek magam. Mit mondott az elvtárs. honnan is gyütt? (Az asztal jobb sarkánál felállít egy széket.) Szociológus: Sehonnan, magánemberként jöttem, szociológus vagyok. Tanácstitkár: Az jő, szóval magánemberként. Nem értem, mindent megtel tünk Erzsikéért... (Leül, s mintha igazgatási eljárást vezetne.) Mit mondott: a maga barátja az újságíró. No, mármost ő a leghibásabb: felkevert itt mindent. (Egyre gyorsabban beszél.) Elintézte az ingyen kollégiumot Erzsikének, az apja meg nem adta volna. Meg is verte szeptemberig vagy öt ször. Bele kellett avatkoznunk, mert ugye a megyei hírlap is megírta Erzsiké ingyen kollégista lesz. De az apja nem adta. Mi rendet csináltunk, állami gondozásba vettük a gyereket és fizettünk az apjának, mint nevelő szülőnek. Ezt már nem írta meg a barátja. Pedig minden az újságcikkel kezdődött. (Bejön az Anya, az Apa és egy 10 év körüli kisfiú. Az Anya kövér, erősen sántít, az Apa erősen részeg.) Anya: Szolgája titkár elvtárs, most mondja, hogy jártunk. Ez az Erzsikém, ez az Erzsikém, hogy mit tett velünk . . . (Az Apához.) Eriggy ülj le, oda, van ott szék. (Az Apa az asztal közepénél felállít egy széket, leül és a karjára támaszNagyapa (Keresztültolja a színpadon a nyikorgó, trágyával megrakott ta- talicskáját.) Anya (Észreveszi a porszívós dobozt.): Hát ez meg mi? Tanácstitkár: A tanácsi hivatal ajándékaként hoztam Erzsikének. Anya (A mellette álló kisfiú fejére üt.): Vidd már be a konyhába a szentségit. Köszönjük, titkár elvtárs. 26
