Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Bemutatók a Gárdonyi Géza Színházban

sorsa. Majd az író által megkeményített logikával feles megoldást választ: kifut a hurokból, elmenekül a szorításból és talán boldog is, hogy az anyja nem kapja meg azt a hírt, amivel a zsíros nyakú és zsíros lelkű banda tönkretenni igyekszik őt.

Szerelemben nincs tisztesség — tartja a zsiványbecsület. De hol lehet meghúzni a zsiványbecsület határát és hol támad a vihar, a bomlás, a tragédia? öreg Nagy István már tudja, hogy az egyik fia ráment a kiállhatatlan, szótlan és kegyetlen önzésére. Most a második is ott tart, de hajlíthatatlan, mert a szerzés, az önzés önkénye nála is kegyetlenebb. Azt még nem tudja, hogy az ilyesmi szüli a suttogásokat, a gerinctelenséget, majd a sanyarúság után a lázadást, ami mindennel végződhet. Talán tudja, de nem érdekli. Megy a maga útján. Nincs megszégyenítve, mert az író határozatlan a csomó feloldásában. (Mondhatnánk azt is, túllicitálva az író gondolatmenetén, hogy okát írja-adja mindannak, ami a tízes évek után történhetett nálunk: de nem tesszük, mert most a főhős, Flóra által elénk állított asszonycseléd érdekel minket.)

A bácskai zsíros világ asszonynépnek, vászoncselédnek, megkaparinthatónak látja a lányt. És ő nem azért hős, mert rögtön, habozás nélkül ellene mond a rangján felülről törleszkedő szolgabírónak; lezárja az útját a vérén uralkodni nem tudó káplánnak; azért igazi társadalmi figura, mert a lehetetlen helyzetben — a tanító és ifj. Nagy István közötti kényszerben — állva marad. Vagy inkább: nem bukik el. Mert szép elbukás, sors is, ha állja szavát a tanító mellett! Már nem olyan szép, ha érzelmeire és talán hiúságára is hallgatva, ifjú Nagyot választja. Ám hős azért, mert azt a kicsinyke szabadságot, hogy elmenekülhet, többre becsüli, mint azt a bélelt fészket, amelyben nem lett volna, nem lehetett volna több egy kényeztetett házi alkalmatosságnál.

Vessük egybe Osztrovszkij színésznőjével Flórát vagy a Fehér házasság makacs és lelkileg feltétlenül érintett nőhősével, és kitetszik: a kort ábrázolják ők és akaratlanul megtestesítik a kort, amiben hősökké kellett válniuk. S úgy tűnik, nekünk, mai közönségnek is kell ez az okítás. A férfiaknak is. A nőknek bizonyára!

Gáli László, a darab rendezője, szereti is ezt az okos kislányt. Flórát kézen vezeti azon az úton, amit az író kijelöl számára. A tanítónő ismeri az akkor divatos elméleteket. Valláskritikája megáll azon a szinten, amit annak idején a lapok minden héten ezerszer leírtak. A jogról annyi tudása van, amit az alkotmányismeret előír; idézi is, de nem csak maga miatt. Egy fél lépéssel előbb jár az esze, mint a szíve. Döntéseit soha nem bízza kizárólag az érzelmekre. Flóra, Oláh Zsuzsa kitűnő fogalmazásában — több is, kevesebb is egy mai lánynál, aki készül az életre. Nem a „házasság mindenáron” a cél — a hivatáshoz erőt is érez magában, amikor viszi a lámpást, a falvakat átkötő utakon. Olykor az éjszakában is. A rendező minden távolságot Flórához mér be, és ettől alakul ki az a természetes rend, amiben minden a helyén lenni látszik. Mármint a játék rendjében! Az élet, az a bizonyos bácskai földi minden- hatóság a férfiakban bomlik ki — tarka pávatollá. Itt Flóra nem harsog, bár küzdelmeiben akár a pofonig is eljuthatna, hogy a tolakodást lefékezze. Esze mögött ott pislákol a szerelem vagy a szeretet önzése. „Gyerekek és Nagy István” mégse jöhet össze, egy ilyen képletben a sok kicsi arc és a tragikus nőfaló nem fér el. Gáli a kört felszeleteli, mindenkit odaállít a megfelelő helyre, hogy a játék egyenletesen foroghasson. A kör kerületén mindenki végigsöröghet, mint a búcsúban a falusi gyerekek a körhintán — de az a középpont messze van. És ez a ritmus, a feszesen felhordott játék élményt ad. Főleg azért, mert a rendezőnek van néhány kitűnő jellemszínésze, akik a főhős ellenpontját képezhetik. Ahányan vannak! Oláh Zsuzsa alkalmas a főhős alakítására. Kirobbanó energiákkal érkezett Egerbe. Temperamentuma színes egyéniséget vibráltat. Kicsattanó egészsége, életkedve mondatja velünk, hogy szinte alig fér a bőrébe. Tekintete világít, s ha megértik, mennyi lendület röpteti őt a játékban, akkor azt is elhisszük a rendezőnek, a kollégáknak: a színháznak és a közönségnek is nyeresége ez a hinni tudó fiatalság, ami Oláh Zsuzsában munkál. Vajon eszébe jutott-e játék közben a tisza- kécskei tanítónő?

A színlapon is öreg Nagy István a második név. Csendes László több, félig játszott epizódszerep után, megint lehetőséget kapott bemutatni, mekkora méretű színész! Gáli is érzi, hogy itt, ebben a gőgös, fölényes, ám üzletre-alkura mindig is kész parasztba valami fenségeset is bele lehet ötvözni. S meg is teszik, ketten. Csendesnek nincsenek nagy ívű mozdulatai. Amikor pöccent, ahogyan parancsol, azzal a rezzenéstelen tekintettel, azt nem lehet nem érteni. Vele, a lényével telik meg a színházi tér és nyer értelmet. Filmre kész remeklése csak percig tart: vállat rándít, kiveszi a zsíros bőrbukszát — főpincéreknél látunk ilyet! — és néhány gesztussal, a késztetés rövidre szabott, de széles skáláján „etetni” akarja Flórát, menne78