Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
RUSZTEM: Intézkedj, Csorbadzsi! CSORBADZSI: Személyesen, uram. (El.) RUSZTEM: Dolgom van, jó agák! (Azok meghajolnak, el.) JÓS: Ö a tücsök-müezzin a nyár tornyába, mikor mászik már fel? Hogy zengjen a mező! (A falon megjelenik a nap. Hozzák a halottat. Hátul egy házban temetik.) Megjósoltam, hogy házban temetik. Mindent megjósoltam, még sincs elégtétel jó íze a számban . .. ó bár lettem volna csapnivaló rossz jós, hogy csúfoljatok... Szívesebben törölném most orcámról a gúny köpetjeit. semmint e siralmas könnyeket. (Sír. Most felbukkan Csorbadzsi.) Szent ég. Ez gyilkoni megy, a múltkor is éppen így .. . Meg is üzenem a tanácstagoknak, ki ölte meg a tisztet... Jaj, isten, ezt nem nézem tovább. Előadásodról, uram, néha kimegyek! (Eltűnik, mert közben a janicsár intett és szólt.) CSORBADZSI (halkan): Őrmester! (Az jön.) Beszéljük meg az esti őrség dolgát. ŐRMESTER: Nehéz éjszakánk lesz, uram, nagyon nehéz. (Nekidől a falnak, mint akinek beszélgetni van kedve). CSORBADZSI: Mint máskor ... a menet nem változik sokat. ŐRMESTER: Nem vagyok finnyás, uram, de mégis ennyi vér... míg puskalövés alig hallatszik erre ... CSORBADZSI: Őrmester, sok a dolgom! ŐRMESTER (meglódul, megáll): A minap meg kellett ölnöm egy szegény őrültet... az éhségtől megbolondult. .. haját cibálta, verte fejét a falba .. . Szinte kegyelem volt néki a döfés . .. No menjünk . . . (Egy benyílóban a janicsár megöli.) (Távol egy-két harangkongás.) (Megvilágosodik a térség másik pontja, idegesen sétál Marsigli. Felbukkan a sötétből Rusztem és Gülfild. Rusztem súg valamit a lánynak, majd az őrnek. Az elmegy. Belép Marsiglihez.) KÖVET (összeesve, meglepetten): Kegyelmed?! Mit akarnak? Csak nem éjszakai kivégzés? A hadak idején éjjel dolgozni. A baglyokat szokás kivégezni, uram! (Kihívónak próbál látszani.) RUSZTEM: Ne féljen, követ úr. Meg kell magyaráznom a tanács előtt adott válaszaimat. Valamennyien ellenezték a vár feladását. KÖVET: Ha jól értem, kegyelmed mást gondolt, mint amit beszélt. . . RUSZTEM: Annyi vakbuzgó között, mit mondhattam? Itt egy levél, követ úr. Azt hiszem, szinte minden pontban megegyezik az önök feltételeivel. Vigye főparancsnokához! Egy lány majd elkíséri a titkos kijáratig! Egyébként küldöncük gyilkosát kivégeztettem! A lány majd elmeséli. Siessen! (A követ elteszi az iratot, kisietnek. Némán búcsúznak el. Gülfid elvezeti Marsiglitl Rusztem egy másik pont felé igyekszik: a börtön világosodik meg. A felrebbenö őrnek súg valamit. Az kituszkolja a két „áruló” tanácstagot.) EGYIK TANÁCSTAG: Parancsolj velünk, Rusztem! (Gyanakvó.) RUSZTEM: Csendesen!... Legmegbízhatóbb katonáitokkal vegyétek körül hajnalban a többi tanácsosok házát, ne tudják felverni harcosaikat. Holnap kinyitjuk a kaput! MÁSIK TANÁCSTAG: Caraffa előtt? RUSZTEM: Nincs más választásunk, mert nincs több erőnk, urak! Vége.. / 13
