Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - TUDOMÁNY - Szecskó Károly: Mód Aladár emlékezete
küzdelme során épített ki szoros kapcsolatot a parasztság képviselőivel, a népi írók balszárnyával, így Erdei Ferenccel, Veres Péterrel. A harmincas évek második felétől publicisztikai tevékenységét is egyre inkább a népfrontpolitika szolgálatába állította. Írásai ettől az időtől kezdve főként a Szabad Szóban, a Népszavában, a Kelet Népében, a Magyar Nemzetben jelentek meg. Munkáiban a munkások, a parasztok, az értelmiségiek és a városi polgárok összefogását sürgette. Síkraszállt a demokratikus szabadságjogok biztosításáért, a földreformért. Az uralkodó osztályok erősödő németbarát politikája, az ország függetlenségének Németország által történő veszélyeztetése egyre inkább múltunk, hajdani függetlenségi harcaink felé irányította figyelmét. Ekkor kezdte el az anyaggyűjtést a „400 év küzdelem az önálló Magyarországért” című könyvéhez. 1941 tavaszán Rózsa Ferenctől megbízást kapott a függetlenségi mozgalom legális propagandamunkájának kiszélesítésére, és egy illegális propagandabizottság megszervezésére. E bizottságban együtt dolgozott Kállai Gyulával, Földes Ferenccel és Horváth Mártonnal. Az illegális bizottságnak jelentős része volt a Népszava emlékezetes, 1941-es karácsonyi népfrontos számának megjelentetésében. A lap e számában ő is publikált „A kiegyezés és az új Magyarország megszületése" címmel. Írása a múltat idézte, de tanulsága a jelennek, illetve a jövőnek szólt. A függetlenségi mozgalom 1942 nyarán történő szétverése illegalitásba kényszerítette. Az illegalitás feladása után azonban, 1943 elején, őt is letartóztatták. Mivel illegális tevékenységet nem tudtak rábizonyítani, ezért több hónapos fogság után felmentették. Letartóztatása idején jelent meg a „400 év küzdelem az önálló Magyarországért' című műve, amely első kísérlet volt hazánkban Magyarország 1526 utáni történetének marxista szemléletű feldolgozására. Könyvét a múltról írta, de a jelenhez szólt. Történelmünk letűnt századainak feldolgozásával a népfrontmozgalom sikeres fejlődését, a fasizmusellenes, egységfront győzelmét akarta szolgálni. Munkája az adott korban bátor politikai tett volt. A felszabadulás után pedig hosszú időn keresztül tankönyve volt, több kiadást is megélve, a pártoktatásnak, az iskolai történelemoktatásnak kézikönyve lett. Szabadulása után egy ideig abba kellett hagynia a pártmunkát. Sőt a német megszállás után a fővárost is el kellett hagynia. 1944 októberében tért vissza illegálisan Budapestre, ahol folytatta mozgalmi munkáját. Az újpesti ellenállási mozgalom összekötője lett. A felszabadulás az ő életében is új fejezetet nyitott, a mozgalmi és a tudományos munkában egyaránt. Először feleségével együtt a Szabad Űjpestet szerkesztették, majd a Szabadsághoz, ezt követően a Szabad Néphez kerültek. 1946. január elsejétől a párt elméleti folyóiratának, a Társadalmi Szemlének szerkesztője lett. 1947 őszétől ideiglenesen a központi vezetőség oktatási osztályát vezette. 1949-től a központi vezetőség agitációs és propagandaosztálya köznevelési alosztályát irányította, egészen 1954-ig. Ezt követően a TTIT főtitkára, az ELTE egyetemi tanára lett. 1945 tavaszától 1949-ig nemzetgyűlési képviselő is volt. Szerteágazó mozgalmi tevékenységével részese volt a népi demokratikus forradalom, illetve a szocialista forradalom kibontakozása folyamatának. A korabeli forradalmi folyamatokat nemcsak napi politikai tevékenységével, hanem írásaival is szolgálta. Ekkori munkáinak többsége aktuális politikai kérdésekről szólt (pl. az üzemi bizottságok, a földreform stb.). Ugyanakkor a történelemhez sem lett hűtlen. Ekkor írott históriai munkái közül legjelentősebb a „Pártharcok és a kormány politikája 1848—49-ben” című monográfiája. Az 1949—1953 közötti években a párt politikája eltorzulásának hatása alól ő sem tudta kivonni magát. Ezt bizonyítja például a Rajk-per kapcsán írott cikke a Társadalmi Szemlében, avagy, hogy a „400 év küzdelem..című munkájának 50-es évek eleji kiadásaiban több kérdésben teret adott a korabeli dogmatikus szemléletnek. Jellemerejét bizonyítja azonban, hogy az 1953. júniusi határozat megjelenése után, s még inkább 1956 után, többekkel ellentétben, felülbírálta korábbi, hibásnak bizonyult nézeteit. A párt politikája megújításának igényét jelzi 1953 őszén a NEP-politika magyarországi alkalmazásáról írott tanulmánya, s még inkább az 1956 elején közreadott „Marxizmus és hazatiság” című tanulmánygyűjteménye. Ebben a nemzeti sajátosságok érvényesítésének fontossága mellett tesz hitet. Az SZKP XX. kongresz- szusa történelmi jelentőségét azonnal felismerte. Ezt bizonyítja „A XX. kongresz- szus és népi demokráciánk elvi kérdései” című, hosszabb tanulmánya. 67
