Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 1. szám - VÉSŐ-PALETTA - Farkas András: Tárlatról - tárlatra

•Véső-paletta

AZ MMK ÉS A HEVESI SZEMLE GALÉRIÁJÁBAN

Tárlatról - tárlatra

Művészettörténetileg és politikailag nehezen lehetne túlértékelni annak a kiállításnak a jelentőségét, amelyet az MSZMP Oktatási Igazgatóságán, a hetvenéves jubileumra a Moszkvai Központi Lenin Múzeum gazdag gyűjteményéből — annak természetesen csak töredékét — rendezhettünk meg. A néhány bronzszobor, nagyméretű olajfestmény és egy egész sor grafika' mutatta be, ünnepi közelben Lenint, azt a történelmi nagyságot, akit a nép nemcsak az alkotó művészek útmutatásai nyomán, újra meg újra megél.

Az esemény kapcsán, az első és eligazító benyomások alkalmával már leírtuk azt a néhány gondolatot, ahogyan a ránk tett hatást szerettük volna érzékeltetni, egyre népesebb közönségünkkel. Most inkább arra szeretnénk rávilágítani, hogyan is elemezhetjük azt a buzgalmat, szándékot, erőfeszítést, ahogyan, amivel a művészek — hosszú évtizedekkel esetleg Lenin halála után — megjelenítik őt, a művészet és a sajátos stílus jegyeivel újrafogalmazzák azt a történeti személyt, akivel talán személyes találkozásuk nem is adódhatott. Nem élvezhették az eleven test olyan hatását, amely a mag varázserejével, vezéri szuggesztivitásával átalakította a XX. század második évtizedét és a rákövetkező korszakot.

Ebben a beszámolónkban, visszapillantásunkban a művész szemszögéből tekintenénk a feladatot, a személyiséget, mi vezette a művész formázókését, amikor szobrot képzelt el Leninről, mi irányította a festő ecsetjét, amikor az arcvonásokban ki akarta fejezni a témával kapcsolatos gondolatait, a téma, az egyéniség által benne keltett eszmét, a valóságnak azt a bizonyos „égi mását”.

Ügy hisszük, nem járunk messze az igazságtól, ezek a művek nemcsak azért keletkezhettek így, mert a művész ragaszkodott a feladathoz, hanem elsősorban azért, mert a közösség óhaját kifejezve a megrendelők a művész kvalitását ítélték arra méltónak, hogy megfogalmazhassa saját elgondolását erről a nagyságról. Nos, itt jutunk el ahhoz a bizonyos ponthoz, amikor a művészi szándék és a közösség ható- és hajtóereje kényszerítőként léphet fel: miit is talál adekvátan azonosnak az ábrázolásban a köztudat, tehát a közösség azzal, amit a művész az egyéniségben, a történelmi nagyságban ábrázolandónak fogott meg? Egyáltalán: van-e ilyen állandó közösségi tudat, szemlélet, elvárás a művésszel szemben, s ha igen, milyen eredményt is vár azoktól, akik a feladatra vállalkoztak is? Mindig is sikerült ez a kapcsolat, mindig is volt sikere ennek a kapcsolatnak, egészen addig, amíg a művészi forma egyezett azzal a képpel, amely találkozott a megrendelő elkép zelésével, akaratával? Ezt a kérdést mindenképpen fel kell tennünk, mert az itt közönség elé kerülő ábrázolások, portrék, akár bronzban, akár olajban, akár „csak" grafikában — külső formájukra nézve — hozzák, közelítik a portré külső jegyeit, körülvéve azokkal a környezetadta drapériákkal, épületekkel, netán park-, vagy utcarészletekkel, amelyek a történelem méltóságét terítik Lenin köré.

S valahogyan ez a közösségi kontroll, vagyis „a megrendelők szándéka” meghozta a kívánt eredményt: kitűnő alkotásokon mérhető le és össze kivel, honnan is indult a forradalom, ki tette egyirányúvá mindazt a lelkesedést, amely szükséges volt az állam megteremtéséhez. Ezek a képek, szobrok, grafikák a történelmi nagyságot ünneplik. Bár lenne bennünk igény arra is, hogy a ’17 előtti magánembert — ha volt ilyen Leninben —, vagy inkább a hivatásos forradalmárt sejtsük meg a portrék kapcsán, de ez ma miár nemigen lehetségies. Azt viszont érdemes feljegyezni, hogy az alkotások nagy része mindig is a történelem hullámverésében keletkezett, például 1924-ben. Lenin halála után. vagy a vér- és gondolatpezsdítc kongresszusok idején, amikor a közösség ismét újragondolta eszméit, emlékeit, felelősségét. Mert ez a kiállítás egyénített és patetikusan előadott változataival együtt is ezt a szükségességét hangsúlyozza: végiggondolni, miért is ment végbe az a sorsfordító pillanat, ott, a Téli Palotánál?

Sokkal szerényebb a keret, de a művészi szándék őszinteségével mérve ugyancsak vallomástétel az a művészi anyag is, amit Ddák B. Ferenc hozott el a Galériába;, mintegy beállva a kiállítási sorba, közvetlenül Lenin után. Itt a törté74