Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Fél év, három bemutató

még szólhat a hős. Servet Mihály és Kálvin körül mindenki így vagy úgy hős mert rettenthetetlen módon nem tehet mást egyik sem, mint helyt állt azért, amit hisz. Luther modern gondolata a Biblia és az. hogy csak a hit, a mindenünket átjáró meggyőződés szolgálhat méltóképpen a mi üdvösségünkre. Mögötte a földi és a Földön túli, tehát a lelki hatalom — mintha másodlagos lenne.

Nos, az évadnyitó drámában sem sokkal kevesebb a kérdés: hogyan kell elrendezni dolgainkat a világban, tehát a földi időkben és terekben ahhoz, hogy gondolatainkban, cselekedeteinkben az igazság kitessék: ne vallja kárát lelkünk sem mindannak, amit megtettünk, vagy meg akarunk tenni.

A cuius regio — eius religio elvén felzaklatott Európa, új tekintélyeket termelt. Ezek a frissen nőtt hatalmasságok, megszabadulván Róma és az egyetemes Egyház nyomásától, feltűnő önzéssel mérik a jogot. Így kerül Kolhaas Mihály is az Idő őrlő kerekei közé. Jogát és igazságát védi a Bibliából vett szentenciákkal, elhitt, próbált igazságokkal; olyan axiómákkal, amiket a hatalmasok sem tagadhatnak. De van az érdek, az önzés, a küzdelem vérgőzös állapota. Ilyenkor a bárók .habzsolnak; minél erősebbnek tartják magukat, hatalmukat az emberi javakban, annál nagyobb esélyük van a túlélésre. De kit akarnak túlélni? A rövid mát, amelyben Kolhaas Mihály és puritán társai ellenükre ragaszkodnak az igazságossághoz. Az igazsághoz, az elvonthoz lehet ragaszkodni — mondják ők, de a mindennapi élet kegyetlen gyakorlata szerint az erős leteperi a gyengébbet. Márpedig Kolhaas itt nem csak anyagilag gyengébb, de azzal is rövidebb a harckészsége, hogy a maga puritán lelke szerint hisz az igazság győzelmében. Hasztalan okítaná társa a bajban, Nagelschmidt, hogy ez a bizakodó türelem, a szentenciák erejébe vetett vakhit nem hoz megoldást, ragaszkodik a jogi és erkölcsi keretekhez. Ott is kihagyja, kiadja a küzdelem első lépését: feleségére bízza a jog érvényesítését. Csak akkor lázad fel minden ellen, amikor már az asszony tragédiája bekövetkezett. Akkor aztán kardot ránt a világ ellen, öl, pusztít, rabol .maga is. Most már azt teszi, ami ellen korábban hite, erkölcsi maximái birtokában maga isi érvelt.

A dráma indítékai Kolhaas Mihálynál nem oly súlyosak, mint Servét Mihály- nál. Lisbeth halála hírként érkezik és válik motorjává egy folyamatnak, amelynek csak jelzeteit látjuk-halljuk. Csaknem másfél felvonásnyi veretes nyelvű vitarenden túl fordul a kocka és tovább már a lélektani indoklásból, a tettek harsogó lendületéből a magasztos lélek, az erkölcsi elokvencia ,,kiszáll”; egy mellékfigurává fogalmazott jogász meg a dőzsölő urak jelenete tartja mozgásban azt, ami eddig Kolhaas Mihály lelkülete volt.

Ez a dráma cselekvési vonulatában egyenetlen. Érzi ezt a rendező is, aki a megvesztegetően jó hangzású, drámailag jól hasznosítható szövegre helyezi a hangsúlyt. Színészválasztásával sok gondja megoldódott. Kolhaast Csendes László alakítja, aki maga is érzelmileg, jellemileg, életfelfogásában is közelíti a puritán lázadót. Orgánuma, az átélés méltósága feltétlenül rokonszenvessé teszi előttünk. Kolhaas alakját, de a megoldás alapozatlanságát nem tudja eltüntetni. Amit és ahogyan megél az Énekek énekéből Bárdos Margittal együtt — a dráma legigazibb részlete. Ez a kitárulkozás, a léleknek ez a messze világító szépsége még akkor is nagy pillanata ennek az évadnak, ha ez a jellemzés, indoklási nem is tartozik szorosan a drámai vonulatba.

Sziki Károly stílusban ellentéte Csendes Lászlónak Nagelschmidt szerepében. Van benne szilajság, a forrófejűségnek az a patetikus lendülete, amely még — finomodván — nagy jellemszínésszé érlelheti. Azt is elgondoljuk, mivé válhatott volna a küzdelem, ha a két vitatkozó jóbarát mellé harmadik vita-, esetleg küzdőpartnernek odaszegődhet Müller, a jogász, aki a „nem-tehettem-másként” formula mögött húzódik meg.

Az alakítás egészen mai jellemet takar és ez az érzékeny áthallás a jelenből dicséri a rendezőt is. Bárdos Margit kellemes, üde foltja az erkölcsi játéknak. Tartása van, minden mozzanatban belesimul a férfiak vívódó együttesébe.

Piros Sándor díszletei és jelmezei a kort idézték, a játéktér otthont adott az erkölcsi vitának és annak az együttesnek, amely kezdi saját arcát ölteni.

És mintha csak akarva az ellenkező végletbe igyekezne elkalauzolni minket az egri színház, a magasztos zengésű szövegek közül ki akarna emelni, az örök erkölcsi értékek közül kiűzve, be akarna mártani minket egy egészen valami másba. Nádas Péter Takarításával bekényszerít benünket a legmaibb jelenbe. A ma élő és szenvedő emberek közé, hogy egy hosszúra nyúlt, vagy nyújtott egyfelvonásos életképben szembesüljünk mai jellemekkel, mai emberi alakzatokkal, viszonyokkal, azzal a nehezen érthető és megfogható drámai küzdelemmel. amelynek a mélyén az „őszinteség, a kitárulkozás, a gyónni-vágyás” mondja a magáét, a jobbítás feltételezhető szándékával. A szerző, Nádas Péter eligazítása szerint olyan feladatot tűzött ki maga elé, amely nem azonos egy szabvány színpadi szerző céljaival:

67