Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Gárdonyi Géza nemcsak Göre Gábor-könyvekkel járult a magyar humor történetéhez
VÁLTOZATOK — különféle nagy írók egy thémáról — A THEMA: Egy juhászkutya széttép Dorosma mellett egy vándorlegényt Hugo Viktor: A dorosmai vérmező. A kutya vad. Juhokat őrző oroszlán. Gazdája vadabb. Oroszlánőrző ördög. Ezen ördögnek Jean Tsamangeau (Csamangó János — NÁ.) a neve. A nap tűztengerbe vonja vakító szemeit. Fűszálak hajlonganak. Harmat röppen a virágra. A kövecskék ásítoznak. Az éj lenn, a föld mélyében gyászruhába ölti karmait. A dombtetőn a tűztenger hátteréből vándorlegény emelkedik fel. Cipői fáradtan sírnak. Botja görcsökben vonaglik. Rogyásra készülő inait tovább menésre biztatja a falu távoli tornya. Jean Tsamangeau látja ezt. Sárga fénynyel becikkázott szemeiben a kajánság ördöge jár hullámosán vonagló talpakkal indián harci táncot. — Rajta! — kiáltja ebének. Hangja sivít, mint halottevő hiénáé, mely egy szír király fülét tartja sárga fogai között. Az eb ugrik. Üvölt. Rohan. A fák reszketve vonják be lombjukat. A vándorlegény egybeolvad az ebbel. Vérzápor száll szét körülöttük. Húsdarabok jajgatnak még ... S egy fagyasztó gúnykacaj hasítja át a dorosmai csendet, mely megsike- tülve ájul a borzalmas tragédia vérmezejére. Petőfi Sándor: Eb és farkas Ég a nap a mező felett Harangoznak mindjárt delet. A juhásznak szűre hátán, Szanaszéjjel a sok bárány. Ámde míg a juhász horkol Farkas ugrik a bokorból, Farkas, azaz vándorlegény; Bárányra éhezett szegény. De im a komondor mordul, Mint az istennyila fordul... Mire a juhász elérte, A csavargót széjjel tépte. Zola Emil: A lakoma A nap sütött a mezőn. Zsíros birkák csámcsogták a buja legelő zöldjét. A birkák mögött egy szeplős arcú, rőtbajuszú juhász bagózott némán, s olykor egy pillantást vetett összecsapott szőrű, vad komondorára, mely lábai előtt egy többszörösen kiadott és benyelt emészthetetlen csonton akarta csillapítani éhkínjait. A magas burján között ekkor egy verejtékkel ellepett, rongyokba burkolózott vándorlegény jelent meg, s amint meglátta a juhászt, a vakarózást pillanatra elhagyva, gondolatokba merült. Az eb is megpillantotta őt. A vadállat felébredt a gyomrában. A vérszagot megérezve rárohant és a következő pillanatban habzsolva ette az ökölnyi nagyságokban kitépett húscafatokat, csak olykor-olykor vetve egy pillantást a hollókra, amelyek egy távolban elesett öszvér combján a duzzadásig élvezték a természet lakomáját, s most a friss prédára korrant meg a gyomruk. Don Vigole. Gárdonyi aligha érezte végleges fogalmazásúnak a három paródiát, mert alattuk ott állt ceruzás megjegyzése: „átdolgozni”. n. á. 42
