Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Koppány Zsolt: Horpasz a mellkason
lom szállta meg. Leült a csupasz földre és felsóhajtott. Hónapok óta először volt elégedett azzal, amit csinált. Ruganyos léptekkel indult a vasútállomás felé. Lába alatt úgy futott az út, mint repülőgép alatt a kifutópálya. Súlytalanul, lebegve. A vonaton kevesen utaztak. Az egyik felhasított műbőr ülésen egy idős falusi ember szundikált. Hátrább egy ifjú pár ült összefonódva. A pislákoló, minden döccenőnél elalvó lámpák fényében csókolóztak. Behúzódott a sarokba, fejére húzta az akasztón lógó kabátját és hamarosan elbóbiskolt. A vonatkerekek egyhangúan csattogták a fülébe: lapzárta, lapzárta, lapzárta ... Hároméves volt, de még nem tudott beszélni. Artikulálatlan hangokat is csak akkor hallatott, mikor valaki rányitott a konyhában. Ilyenkor saját székletén átgázolva a gáztűzhely mögötti sarokba menekült, s a látogató felé fújt, mint egy dühödt, megszorult vadmacska. Kreitz a csemegeüzlettel volt elfoglalva, Kreitzné meg sűrűn bejárt a rendőrségre, hogy jelentkezzék; nem csinált-e újabb botrányt? Ö volt az egyik a tanítónők közül, aki nem írta alá a Mindszenty herceg-prímás, bíboros, esztergomi érsek ítéletét szorgalmazó okmányt. Attilát a konyhába zárták, amikor reggelenként munkába menet kiléptek a lakásból. A kisfiú meztelen volt, csak egy kötényt kötött anyja a derekára. Vörösen izzott a falra fölakasztott hősugárzó. A konyha közepén, egy hokedlin volt Attila aznapi élelme: egy bögre kakaó, és egy zacskó olajos nápolyi. Mindennap ezt ette. Csak este, amikor hazaértek a szülők, akkor kapott citromos teát. A nagymama már nem élt ekkor. Attilával a karján esett össze, szív- infarktus végzett vele, s halálával megszűnt a gondoskodás, a szeretet, a törődés. A kisfiú hasát már-már szétrepesztette a székrekedés. Fogacskái feketélltek a lyukaktól. Próbálkoztak vele óvodában is, de természete elviselhetetlen volt. Hisztériás rohamok, ellopott játékok, megkarmolt gyerekek kísérték útját nap mint nap. Ki kellett venni onnan. Szörnyen félt az otthoni bútoroktól. A szekrényen két mellszobor leste minden mozdulatát. Ilyenkor a kulcsokban kapaszkodva a szekrényajtóhoz lapult, hogy ne lássa a gipszarcok színezett tekintetét. A hatalmas, rojtos lámpaernyők is fojtogatták. A szúrós naftalinszag megköhögtette. Az aranyozott képkeretek mögül poloskák „ejtették” le magukat az ágyára; vöröslött bőre a csípésektől. — Elegem van a gyerekből ! ! — sziszegte Kreitzné. — Le kéne önteni egy pohár vízzel, attól majd megnyugodna, ne félj! — férje maga elé bámulva ült a zongoraszéken, könyökével a billenyűkre támaszkodva. — Majd ott nem fogsz hisztizni! Te átok! — rángatta az asszony a kisfiú vékonyka karját, s belökve a konyhába rácsukta az ajtót. Egyik nap a Tánti szaladt föl Kreitzékhez, hozott magával egy kis ennivalót, beiglit, meg házi rétest, amit együtt nyújtott végtelen hosszúságúra az Ómival, az ágynagyságú asztalon. KOPPÁNY ZSOLT 37 Horpasz a mellkason
