Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Jenei Gyula verse - Csorba Piroska: Botrány Lelketlen (kisregény)
LIPTÁKNÉ (előveszi a papírt): Kidobtál, Erzsi?! KALAPOSNÉ: Azonnal adja vissza a papírt. Nem ebben állapodtunk meg! A papírt! (el akarja venni) LIPTÁKNÉ: A papír... nézze csak meg, nézzék meg ... Benne áll, hogy kapok ebédet, meg szociális segélyt is ... csak a számat kellett volna befogni . . . KALAPOSNÉ: Nem érvényes, nem kap semmit! LIPTÁKNÉ: Nem ám, mert nem vagyok eladó. JUHÁSZ (elképedve olvassa a papírt). FENYŐ (odaáll, ő is olvassa): No, de Erzsiké, kérlek! Hogy mersz te egyáltalán ilyen ígéreteket tenni?! KALAPOSNÉ: Te is, Kálmán? Még te kérdezed? Nem te mondtad: jó kis állás lesz neked, Erzsi, az a napközi... Nem kapsz-e minden évben egy fél disznót? Nem nálad volt-e a sztereo lemezjátszó? Nem te mondtad-e, súgjam csak meg az öreg Kondónak, ha meg lesz kapálva a szőlő, lesz segély is ... JUHÁSZ: Tulajdonképpen hogy lett magából napköziotthon-vezető? BABRINYÁK: Ahogy már ez Magyarországon szokott. Kinevezték. Rokon. KALAPOSNÉ: Liptákné! Liptákné az oka! Felbolygatott mindent, azóta elégedetlenkednek az öregek . . . JUHÁSZ: Milyen végzettsége van? KALAPOSNÉ: Nekem, kérem . . . LIPTÁKNÉ: A nyolc általánosa sincs meg. Túlkoros volt, bukott egy csomót... a Mari lányommal járt. BABRINYÁK: Iskolája nincs, rokona van! FENYŐ: Liptákné! Maga bemocskolja az egész tanácsi testületet! IMRE: Az egész falut! LIPTÁKNÉ: Én nem mocskolok be semmit! Bemocskolták azt énnélkülem, csak bele kell kotorni. Én tisztába akartam tenni (sóhajt), reménytelen az is . . . (Juhászhoz) Kedveském, maga nem így gondolta ezt, ugye? JUHÁSZ (döbbenten hallgat). LIPTÁKNÉ: Azt hitte, lejön Budapestről az eldugott kis Lelketlenbe, aztán készít egy szép, semmitmondó kis műsort az öregekről ... Akik olyanok, amilyennek képzeli őket... Derűs öregség. Hát, nem, az öregség tele van teherrel, kínnal. .. épp azért kellenek a kis örömök ... Azt hitte, itt énekelgetünk, kötögetünk, elbeszélgetünk a múltról, aztán maga visszamegy és minden jól van .. . Csakhogy a múltnál érdekesebb a jelen, mi is abban élünk! Nem szeretünk mi annyira emlékezni, mint ahogy gondolják. .. (elcsöndesedve) Azt hitte, beülünk a szobába, végignézzük magunkat a tévében, aztán lecsurog a könny az orcánkon . . . Nem, nem ... mi élünk, kedves riporternő! Nem lehet minket letudni, eltemetni, beadni, magunkra hagyni, kizárni, összezárni! Az iszonyatos! Ennyi öreg, naphosszat együtt! (hirtelen ötlettel a vb-titkárhoz) Az óvodát... mért nem építették ide, mellénk az óvodát? Elmesélgetnénk a kicsiknek! Pörgettyűt, csutkababát csinálnánk ... Vagy az iskolások ... BABRINYÁK: Már akik itt vannak ... LIPTÁKNÉ (észre sem véve a közbeszólást): ...Az alsósok vannak már csak itt, a többit elvitték . . . Napközi nincs, az utcán lógnak. A legtöbb asszony eljár a városba, két, három műszakba . . . Megtaníthatnánk őket kézimunkázni, Józsi bácsi faragni... JUHÁSZ: Lipták néni! Maga nagyon jó ötletet adott! LIPTÁKNÉ: Csak gondolkodom. Van ideje az embernek, hogy eltűnődjön ezen, azon... a dolgok folyásán... a világén, a faluén. Hol mondja el? Nem 30
