Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Gombár Endre: Gondos nem disszidál
Gondos Andor mai eszével a történtekre (s főleg a történelemre visszagondolva) már nem is tartotta olyan nagy igazságtalanságnak, mint érezte akkor. Szegény, jólelkű Svák, a protektor, aki adjunktusi poszton tevékenykedett az idő tájt a műszaki elektromérnöki karán, mai kifejezéssel élve, hát nem volt valami hatékony. Már ami Gondosnak a karra való besegítését illette volna, mert egyébként nagy buzgóságot tanúsított mind a munkájában (előadásaira, szemináriumaira lelkesen özönlöttek a hallgatók), mind pedig a vallásos eszmék terjesztésében, ami ha úgy vesszük, éppen furcsa is lehet egy műszaki-természettudományos területen dolgozó embertől, ámbátor a hívő olasz párttitkár Szűz Máriához intézett mammamiái és a lengyel kollégák czestohowai zarándoklatainak fényében fene ismeri ki magát ebben a nagy felfordulásban. Svák fején a vaj mennyiségét tovább növelte, hogy a cserkészetet jobbnak tartotta az úttörőmozgalomnál. Egyszóval felfüggesztették az állásából. Később Gondos, amikor megtudta, felsóhajtott. Még szerencse, hogy nem vettek fel — gondolta. — Protektorom árnyékából, mely immáron sötét árnyék, még a végén esetleg nem tudtam volna szerencsésen napfényre vergődni. Na aztán elment egy villamossági gyárba. Segédmunkásnak, ide-oda szállítani anyagot, alkatrészt. Az osztályvezető főmérnök, aki felvette, szent ígéretet tett neki, hogy amennyiben legalább három hónapig kibírja, átteszi a kísérleti műhelybe, ami már közelebb van az elektromérnökséghez, mint a fullajtársághoz. Gondos, az érettségizett tanárgyerek, már az első napon kicsit csodálkozott, milyen nemes egyszerűséggel röpködnek a lófaszok még a kék kezeslábast hordó, babos fejkendős munkáslányok szájából is. Az viszont egyenesen elkedvetlenítette, hogy nem anyagmozgatásra használták, amint azt a főmérnök ígérte, hanem arra szólították fel a szakik ötpercenként, hogy söpörjed össze fiam ezt a kurva sok forgácsot a gép alól, hát nem látod, hogy így nem lehet melózni?! Harmadnap a művezető, a vastag nyakú, hullámos, fekete hajú, erőskötésú kunsági legény, az ebédszünet után félrehúzta: — Te, öcskös, figyelj! Hallom, neked már megvan az érettségid. Én most végzem az általánost. Dolgozóknál, érted? Ezekkel a rohadt törtekkel vagyok megakadva. Még a szorzást értem, de az összeadást, meg az osztást! Ezeket a közös nevezőre való hozásokat elmagyarázhatnád már. Megteszed, öcskös? Gondos a főmérnökhöz masírozott. — Kérem László elvtárs, ne haragudjon rám, de én kilépek. — Hogyhogy? Hogyhogy kilép? — vonta fel a szemöldökét a főmérnök — Alighogy belépett. Mi a baj? — A, semmi — ironizált valamiért felbátorodva Gondos. — Csak az, hogy a fémforgács söprögetéséhez szerintem nem kell érettségi, és ha jól tudom, egyébként sem a segédmunkás, hanem a takarítónő feladatkörébe tartozik. — Nade ... — vágott volna közbe László, de Gondost már nem lehetett lelőni. — És egy olyan főnököm van, nekem, aki mégiscsak érettségiztem, aki tőlem akarja megtanulni a törtek közös nevezőre hozását! — Megmondtam, kedves barátom, hogy három hónap múlva áttesszük a kísérleti műhelybe — mondta a főmérnök, és szemmelláthatóan sértve érezte magát ekkora hálátlanság miatt. — Maguk, mai fiatalok olyan türelmetlenek, hogy az néha már felháborító — folytatta, jobb mutatóujját oktatóan felemelve. — Azért mert érettségije van! Az eszem megáll! Tudja, mi volt a harmincas években? A mérnökök örültek, ha havat lapátolhattak! 5
