Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - TÁJOLÓ

mazhatók mind a pedagógiai kutatások meg. értéséhez, mind a mindennapos nevelőmun- kában alkalmazható vizsgálatok esetében. M. dr. Bartal Andrea és dr. Széphalmi Ag­nes munkája két nagyobb fejezetet alkot a kötetben. Az első a matematikai, statisztikai alapfogalmakat, összefüggéseket és eljáráso­kat tartalmazza. Szerencsére a szerzők gon­doltak azokra az olvasókra is. akiknek a matematika nem tartozott az erősségeik közé. Szimpatikusak a szerzők azért is. mert nem túlozzák el — mint számosán — a statiszti­kai módszereket. Tudatában vannak annak a ténynek, hogy „a valóságot csak többé- kevésbé megközelíthető, de nagyon leegysze­rűsítő matematikai modellel van dolgunk, amely helyes alkalmazás esetén kiemelheti a lényeges vonásokat, megvilágíthat nehezen felismerhető összefüggéseket, de helytelen al­kalmazás esetén hibás következtetésekre is vezethet”. A második részben a pedagógiai kutatás néhány módszerét olvashatjuk a tartalmas kötetben. Sokan tanulhatnak az itt leírtakból. Üjabb ismereteket kaphatnak az interjúké- »zítés. a kérdőíves módszer, az időmérleg­felvétel. a képességvizsgálati eljárások, a szo­ciometria készítésével kapcsolatban, míg vé­gül az összetett vizsgálatra példaként a szer­vezetkutatást mutatják be a szerzők. Itt találkozhatunk olyan eljárás alkalmazá­sával. amelyet az EILTE TTK Neveléstudo­mányi Tanszék vizsgálatában is szerepelt. E vizsgálat eredményét értékelve mutatták ki. hogy az iskolai munka hatékonyságának meg­határozója az iskolavezetés és a nevelőtestü­let közötti kapcsolat. Ez a vizsgálat mutatott rá arra a tényre is. hogy e determináló kap­csolat „korántsem problémamentes”. A 8 ív terjedelmű, csekély (mindössze 2600) példányban megjelent munkát ajánlott iro­dalom és táblázatok egészítik ki. A szerzők könyvüktől azt remélik, hogy se­gítik az olvasó eligazodását az empirikus, kvantitatív eljárásokat is felhasználó szakiro­dalomban. illetve, hogy hozzájárulhatnak munkájukkal a gyakorló pedagógusok szak­szerűbb kutatómunkájához. Bízunk abban, hogy szándékukat siker ko­ronázza. hogy újabb információ birtokában szívesen vállalkoznak kollégáink a pedagógiai jelentések vizsgálatára, végeznek tudományos jellegű tevékenységet, publikálják értékes ta­pasztalataikat. készítenek pályamunkát. Nagy Andor Gyémántok Charles társakat keres egy fantasztikusnak tűnő bűntény elkövetéséhez. Rövidesen csat­lakozik is hozzá Archibald és annak csinos barátnője. így aztán hármasban próbálják meg a lehetetlent: kirabolni a világ egyik legbiztonságosabb, legjobban őrzött gyémánt­bankját Tel Avivban. Igen ám. de az izraeli rendőrség már megérkezésükkor felfigpvel rá­juk. ráadásul Archibaldék nem is sejtik, hogy Charles-t nem is a gyémántok érdeklik első­sorban . . . Én a vízilovakkal vagyok A Bud Spencer és Terence Hill alkotta pá­ros megjelenése egy-egy filmben mindig ga­ranciát jelent arra. hogy a néző remekül szó­rakozik. Így van ez most is, amikor hősein­ket afrikai kalandjaik során követhetiük nyo­mon. A fekete kontinensen már javában dol­gozik egy jól szervezett banda, akik állatok százait fogják be a jó pénz reményében. A kemény öklű duó — természetesen •— nem nézi tétlenül az eseményeket . . . A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája (Akadémiai Kiadó. 1988. — 230 p.) A hatalmas információs anyagot tömörítő kötet az I. világháború legfontosabb esemé­nyei köré csoportosítva rajzolja meg az 1914— 18 közötti időszakot. Elemzi a háború előz­ményeit, részletesen foglalkozik a kirobbanás körülményeivel, s a harci cselekmények pon­tos leírását nyújtja. Értékét jelentősen eme­lik a térképek és az eredeti fényképfelvé­telek. Szepes Erika—Szerdahelyi István: A múzsák tánca Verstani kisenciklopédia (Akadémiai Kiadó, 1988. — 160 p.) A mai magyar lírával foglalkozók újabb ellentmondásként tapasztalhatják, hogy míg •Tájoló VIDEOVILÁG Halálos játszma I. Billy-t (Bruce Lee), a karatefilmek ismert sztárját és barátnőjét, a tehetséges, fiatal énekesnőt megzsarolja egy szindikátus. Mint­hogy mindketten ellenszegülnek. így a jól szervezett és kíméletlen banda merényletet követ el Billy ellen. Ám a férfi nem hal meg, mint ahogyan azt üldözői hiszik. Meggyógyul, s megváltoztatott külsővel tér vissza, hogy véglegesen leszámoljon ellenségeivel. Az oroszlán télen Britannia, az 1183-as esztendő. A trónörök­lés még nyitott kérdés. így aztán elkesere­dett harc folyik az uralkodó három fia kö­zött a hőn áhított koronáért. Henrik király (Peter O’Toole) a gyermekei közül inkább Jánost patronálja, míg Eleonóra királyné (Katharine Hepburn) teljes szívvel Richard mellett áll. A küzdelembe a harmadik fiú, Gottreid is bekapcsolódik, bár neki nincs tá­mogatója. Most már csak az a kérdés, hogy ki ér vajon elsőként a célba . . . OLVASÁSRA AJÁNLJUK kötöttséget nem tűrő, lázadó korunk több mint fél évszázada a szabadverset hirdeti az egyetlen megfelelő kifejezési formának, ad­dig az új, magyar költészetbe vissza-vissza- lopódzik a forma. A kisenciklopédiában a jel­legzetesen magyar versformákon kívül a vi­lág valamennyi közismert versformájához ta­lálunk példát. Lomb Kató: Bábeli harmónia (Gondolat Kiadó. 1988. — 206 p.) Nyelveket tudni kell. Sok nyelvet tudni le­het. Példa erre az a huszonegy, átlagban ti­zenegy nyelvet beszélő ember. — köztük Ju­lien Green. Képes Géza és Sugár András —, akikkel a szerző interjút készített. Kérdése­ket tett fel, amelyek egyformán érdeklik a tanulást kezdő. folytató vagy újrakezdeni szándékozó olvasót. 88

Next

/
Thumbnails
Contents