Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Zsirai László költeménye

szőleje. — Kicsiny világ. — Érettségi találkozó. — Az öngyilkos (ismeretlen nő). — Ür és kutya (parizert vesz a kutyának, közösség felháborodik, megmagyarázza (...). — Boldogság (egy háztartási alkalmazott, aki elől nem zárják be a szekrényeket). — A madár (vénkisasszony, öregúr, kifutó csalogatják a szabad madarat, nem megy). — Útiterv (efféle vállalkozásba a természetet és az embert is bele kell szorítani!)

Egyenlőek lennénk, vagy van valami játéka a természet formáló művészetének? Micsoda tévedésben leledztem egy életen át, elmerülve az emberi egyenlőség oktalan babonájának mocsarába! Hogyan és milyen alapon képzelhettem, hihettem és leledzhettem ebben az eget verő tévedésben — dacára ezer és egy ellenkező bizonyítéknak —, hogy ember és ember között nincs különbség, s egyforma készséggel, gazdagsággal kerültek ki a természet alakító, formáló kezei alól. Jóság, gonoszság, ostobaság és értelem, konokság és jóravaló készség, hűségre és hűtlenségre való hajlam — hogy egyebet ne is említsek — miféle égigérő válaszfalakat emelnek ember és ember közé. Ha pedig így van ez — mint ahogy így van —, jogaik is különbözők. Főként természeti jogaik, de még társadalmiak is (mert más jogokat, holmi mondvacsinált, értelmetlen, úgynevezett „politikai” jogokat nem ismerve el, ezek egy fura és elvetemült, csak ostobaságában önmagának tetszelgő kor és rendszer szüleményei). Ma már biztos vagyok benne, hogy nekem több jogom lenne (ha nincs is, de kellene, hogy legyen) a szabadsághoz, az élethez, a munkához, mint egy fafejű, gonosz, tehetségtelen és főképp biológiailag alacso- nyabbrendű emberi lénynek. Ma már odáig jutottam, hogy a közös jogok vitatásán felül, közösséget sem érzek a csürhével — hajlandó vagyok feltételezni azt is hogy különböző fajták speciesei, magyarul: ha ők az emberek, úgy én tagadom meg a fajtával való, minden kapcsolatot.

(Folytatjuk)

ZSIRAI LÁSZLÓ

SÁRKÖZI IRMA

kifulladt cigarettafüstje, aranykeretben fej-ezüstje, lendülete már, mint a szikla, örökös jóságba taszítva —

én vagyok a Puszta lánya hajamat ezer szél cibálja szememen villámok fénye mezítláb ülök a Göncölszekérre szívemet vérvörös tüske járta lábam forgószél-táncát járja derekam jegenyék ága bíbicek szállása ágyam dalom a kolomp unokája csillagos nyár a sátram vadludak íve vállam rőzsetűz az álmom zápor a kabátom

33

Álmok alatt

Emlék