Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
Lehet hitvány egy munkás, vagy ahogy plakátjainkon nevezik, egy dolgozó? Ugyan kérem, miért ne lehetne? * Az irodalom értelme, ügye és célja: javítani, tiltakozni — de idejében, és amikor még lehet. Mondjuk, mi értelme lesz — mint ahogy mi értelme ma — nyavalyogni a múlt bűnein, ha azt már elmosta az idő. Vagy mindent a múlt bűneinek nyakába varrni, minden mai bajt, ostobaságot, gaztettet, nyomorúságot — hát elég olcsó fogás, ligeti hintáslegények módszere ez kérem, kár is vitatkozni ezen. Olcsó fogás szidni ma a Múltat — de miért non szidták akkor? (...) Sokszor úgy érzem, itt a bűnhődés. Miért is nem tapadtam (oda), ahová tartozom végeredményben, a polgárságba, a középosztályhoz. Most már látom: nem lehet élni a természet rendje ellen büntetlenül. Ugyanakkor azt gondolom, ha már a pusztulás útján vagyok, egy oly dél érdekében és oly formák között pusztuljak el, hogy el lehessen mondani: érdemes volt! « A múltban a természet erőivel még valahogy fel tudtam venni a harcot, kinn, Dél-Amerikában, de a társadalmi és emberi gonoszságok ellen mindig tehetetlen voltam. # Igazság szerint mélyen lenézem az irodalmat és semmibe veszem az írókat. Az embereket tanítók tanítják, nem pedig írók. Ha valamivel érdemes foglalkozni ezen a világon, úgy az a péknek, asztalosnak, csizmadiának, szűcsnek, szabónak a mestersége, és legfeljebb még (sőt mindenkelőtt) a földművelő paraszté. Minden egyéb szélhámosság, erőszakos svindli, csalás és főképp természet ellen való, erőszakos képmutatás. Ha újra kezdhetném, minden bizonnyal földműves lennék, ha módomban állna Dél-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandban vagy Dél-Afrikálban. Vagy halász Kanadában, Alaszkában. De ez ma már merő képtelenség, lehetetlenség. Mindennap, akár be is fejezhetem. Lehet meggyőződés nélkül dolgozni, vagy élni egy életet? /*• Két hónapos kislányom Sylvia-Antónia-Mária. Néha — elég gyakran — tele vagyok gyönyörűséggel, ha látom, ha játszom vele. Egy végtelen út vonalában állok, mert benne folytatódik az út, ki tudja, milyen irányban, miféle rengetegen keresztül. * 948. június 26., Bp. Bolhacirkusz II. kötete foglalkoztat — húsz év múltán megint. Ügy érzem, az lenne hányatott életem és nyugtalan szellemem értelme, ha folytatnám az I-őt, ha tetőt húzhatnék erre a növekvő épületre. Ma is legjobb müvemnek tartom az I. részt, mindenesetre legjobb művem ez és a 'leghatásosabb. Tele van tréfával, vidám kedéllyel, a sötét vonalak alatt meghúzódó 40