Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)
— Következett a beleegyezés ... — Helyettem is fogalmaztál... — Nem reguláztam magam, indultak volna, de visszatartottam őket. — A szeretet nem rabszolgaság, hanem disputázó ragaszkodás. így tartozom én hozzátok. Talán nem csak a vér regulája szerint. Bennem valameny- nyi elődöm lelke, karaktere csatázik. Részellnek álmaimból, vágyaimból, óhajaimból, bánataimból, örömeimből, sikereimből, kudarcaimból, méghozzá viaskodva a mind nagyobb térnyerésért. Osztoznának testemen, szellemen egyaránt, ha visszalépést nem parancsolnék jónéhányuknak. Mellém szegődnek, figyelmezek rájuk, de csak a kicsinyességeken túlemelkedők, a küldetéstudattól vezéreltek intelmei épülnek cselekedeteimbe. Ök viszolyogtak a hízelkedők- től, a sunyin hajíbókolóktól, azoktól, akik személyes érvényesülési szenvedélytől ösztönözve dicsérték uraik nemlétező értékeit, azoktól, akik gátlástalanul kiszolgálták feljebbvalók bűnös kívánságait. Ök riadoztak a görnyedt derekaktól, s hittek abban, hogy a méltóságot nem tépázza meg az ellentmondás, az etikai okokból felsorakoztatott, de meg is magyarázott nemek áradata. Azt vallották, hogy erkölcsi piedesztál csak ekkor járhat, s a megegyezés nemcsak a kételyeket oszlatja el, hanem a szíveket is melengeti. Mindegy, hány lépcsőfoknyira esnek egymástól. Ugye emlékeztek István úrra, e néven az elsőre, Szent Lászlóra, aki kesergett amiatt, hogy a hatalom olykor bepiszkítja azt a jelképesen is tiszta kezet, aki vívódott, mert nem volt mindig biztos döntései árnyaltságában. Aztán az a fura Imre, a hitvesi ágytól is tartózkodó, aki az egymás iránti törődés tanait hirdette, s nemcsak az elvekért kardoskodott, hanem minden kitételüket hétköznapjaiba plántálta. Nos és Erzsébet nagynéném. Most megrökönyödtök, de még egyszer megfogalmazom azt, amivel egyszer már megdöbbentettelek benneteket. Legalantasabb szolgálóját is tegezésre szólította fel, mert akárcsak az előre tekintő ókori bölcselők, tagadta a származás, a faj, a rang szerinti megkülönböztetés jogosságát. Szakítsatok az előítéletekkel, s akkor rájöttök, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, s kizárólag nemes vagy torz tulajdonságaink különböztetnek meg, illetve minősítenek minket. Ez az értékrend azonban nem zárt, nem megközelíthetetlen, bevehetetlen erkölcsi erődítmény, hiszen a Jó bástyáira bárki feljuthat, ha folyvást kontrollálja cselekedeteit, ha önámítás nélkül néz szembe tetteivel, ha nem enged a hozsannák zsongításának, ha kizárólag a félreérthetetlen Erény koronájára pályázik. Ne torkolljatok le, ezek nem eretnek nézetek, legfeljebb senki sem merte említeni nektek, mert félt a megrökönyödéstől, a nyíltságért járó vesszőfuttatástól, a másság nehezen viselhető bélyegétől, környezete kiközösítésétől. A bátyám ilyesféle karakter, őt azonban védi előkelőségének vérte- zete. Persze neki sincs könnyű dolga, mert kígyót-békát kiáltotok rá, s füstölögtök ellene, nem rettenve meg attól sem, hogy drasztikusabb eszközökkel is csapdossátok. Ugye ne folytassam? Minek is, hiszen a végletes megoldásokat annyiszor mérlegeltétek már, s nem egyszer mgfújtátok a Szörnyűség riadóját is. Az ellen, aki belőletek való, aki fentről figyelmeztet titeket, mert alulról csak a beleegyezés monoton zsolozsmáira hangolódtok. Ha más történne, hivatnátok az ítélőmestert, suhanhatna a lét- és gondolatfojtó pallos. Miattatok soroltam mellé, hogy együtt kiáltsuk Cassandra szózatát: vigyázzatok, végzetébe rohan ez a nagyhírű, ez a valaha kiválóságokban gazdag család, mert sárba tiporjátok a jószándékú ellenvéleményt, mert rabjai lettetek a csalha- tatlanság émelyítő illúziójának. Rettegjetek a jövőtől: testvérkardok röppennek ki hüvelyükből, belviszály dúlhat e honban. S mindez azért, mert azt hirdetitek: ti vagytok a megfellebbezhetetlenek. Kivetkőzhettek önmagátokból, azzal tusakodtok majd, aki belőletek fakadt, aki indulatossága ellenére is ezer 33
