Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Gombár Endre: A sarki kocsma vendégei (novella)

egy ócska köpeny. Már éppen kilépett az ajtón, amikor egy koromfekete képű, olajos, kormosruhás ember termett elő szinte a föld alól, villogó fényes baltát szorított jobb kezében. Zakariás visszahőkölt. A férfi képe koromtól volt fekete, a szeme azért villogott, olyan félelmetesen. Csak a fűtő volt, aki éppen fáért indult. De Zaki megijedt tőle és engedelmesen visszalépett. Lement a többi után.

Ez az epizód végleg elvette lázongó kedvét. Ijedtsége, melyet a feketeke- pű baltás ember láttán érzett, csillapítókig hatott rá. Ismerkedni, társalogni kezdett sorstársaival. Ügy vélte, hogy néhány egészen bölcs ember is van közöttük. Csak azt nem értette, hogy ezek miért vannak ott. Igaz, az sem ment a fejébe, miért akarta leharapni a fülét az egyik fiatal fiú csupa szeretetből. A fiú azonnal kényszerzubbonyt és jó adag hibernal-injekciót kapott. Aludt tőle vagy huszonnégy órát egyfolytában.

Dr. Ottokár rendet tartott az osztályon. Egyszer egy fiatal, tizenkilenc éves fiú megszökött. Érthetetlen módon, fehér ingben és gatyában világos nappal eljutott a budai hegyvidékről Rákospalotáig. Lihegve, szívdobogva feküdt le a "díványra otthon, a kis földszintes házban. A kulcs a vécéablakban volt, mint mindig. így jutott be. Mindenki dolgozott. Csak néhány tyúk kárált és kapir- gáílt az udvaron. Fél óra miúliva szirénázó mentő érkezett. Álmában lepték meg a megszökött pácienst és visszavitték az ideggyógyintézetbe. Dr. Ottokár magánkívül volt. A fiút, akit eredetileg egyszerű öngyilkossági kísérlet miatt vitték be, büntetésből egy napra a dühöngök részlegébe záratta. Szegény fickónak ez végleg elvehette az életkedvét. Sorsáról Zakariás is hallott, mert a belső posta kitűnően működött.

Zakariást néhány hét múlva tíz-tizenöt társával együtt kivitték sétálni egy füves, fás belső udvarra. A zárt udvart téglafal vette körül, a fal tetején cementbe ágyazott üvegcserepek csillogták. Ezután következték az intézeten kívüli, a környező utcákban tett séták, aki ilyen csoportba került, az már biztos lehetett a szabadulásban. Ezt mindenki tudta. Annál nagyobb volt Zaki megrökönyödése, amikor egyszercsak kizárták ebből a sétából. De hamarosan mégis szabadult, összesen tizennégy hónapot töltött a zárt osztályon. Megkapta félcéduláját és hazamehetett.

Többé nem járt párok után leskelődni. Sem egyedül, sem társaságban. De megint inni kezdett. Az ivástól az idegi eredetű rángások félelmetesen kiújultak. Azon az estén viszonylag nyugodt volt. Valami sejtelmes nyugalom ömlött el testén-lelkén. Vihar előtti csend. Várakozás. Különösen érezte magát. Mint aki halni készül, és belenyugszik a megváltoztathatatlanba. Mint aki előtt valami új, ismeretlen, addig soha nem tapasztalt dolog áll.

Egyenes, szinte merev léptekkel ment a sarki kocsmába. Amikor megrendelte a három korsó sört, mégis többször megrándult a bal válla és a jobb kezei ej e. Már azt hitte, képzelődött csak korábban, nem fog történni semmi rendkívüli. Hiszen a szokásos módon rángatózik. De aztán megszólította az a kíváncsi, munkásforma ember. Azonnal felismerte. A cimborája volt, aki annak idején vidékre hívta. Aki megúszta. Aki most nem ilyen élet-átkozta utolsó szerencsétlen. Aki nem mindenki által szánt, vagy megvetett nyomorék! Hirtelen lepergett előtte nyomorult sorsa. Ez volt az a bizonyos pillanat, ami soknak megadatik, de csak a halál előtt. Egyszerre élt át minden gyötrelmes órát, minden kínt. Egyszerre ütött csontos jobb öklével a másik arcába. Az hátra- tántorodott, fejét bevetre a pultba, és elveszítette az eszméletét. Rendőrt hívtak, a kocsma előtt csődület támadt. Zakariás sírt. Hát ezt érezte? Ezt kellett éreznie? Csakugyan ennyire nyomorult?

23