Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Gombár Endre: A sarki kocsma vendégei (novella)

Ö az északi oldalfalhoz rohant, hiába hívta vissza a félesége a rozoga nyugágyra. Azon az oldalon a pince félig a föld színe fölé emelkedett. Ez a védtelen északi pincefal fülsértő dörgéssel, recsegéssel szakadt darabokra. Téglaszilánkok, malterzúzadékok fröcsköltek széjjel a pincében. Téglák alatt maradt. Vérerecske folydogált a füléből. — Űristen!!! — üvöltött a felesége, azt- tán egy újabb robbanás légnyomása harmadmagával a másik falhoz csapta. Amikor felüvöltött, még a férje miatt tette. Pedig egy-két pillanattal később mái* nem élt. Széttört a koponyája a köveken, akár a tojáshéj, amikor odaütik a konyhaasztal széléhez.

A férjét a többiek kiásták a téglák alól. Sokáig feküdt, talán már látott valamit a másik világból is, mert állandóan zavaros dolgokat hebegett. Amikor újra lábára állt, már nem volt többé háború. Béke volt. De ő rángatózni kezdett. Először csak a bal keze rándult meg, aztán a lába alól tántorodott ki az anyaföld. Egy darabig sokat emlegette a feleségét. Mint aki elveszítette valamelyik végtagját, úgy érezte magát. Betegségén felül gyámoltalanná tette az is, hogy magára maradt. Barátjáról, meg annak a párjáról nem hallott semmit. Gondolta, Zircen maradtak. Kocsmába kezdett járni. Majdnem az egész nyugdíját oda vitte. Nyolc évig kocsmázott, akkor abbahagyta, mert más szenvedély rabja lett.

Az ötvenes évek végén egy nap az újságok az alábbi hírt közölték:

Megfékezett fiatalkorúak bandája a bíróság előtt.

Néhány nappal ezelőtt tizennégy tagú, nagyrészt fiatalkorúakból álló bűnözőbandát tartóztatott le a rendőrség. A banda másfél évig garázdálkodott, főleg a Gellért-hegyen. A sötét esti órákban magányos és részeg embereket támadtak meg és fosztottak ki, és nőkkel erőszakoskodtak. Velük együtt rendőrkézre került Zakariás László nyugdíjas, aki ellen már több bejelentés érkezett zaklatásért. A nyomozás folyik.

Ennyi volt a hír. És ilyen volt Zakariás utolsó szabadon töltött estéje: Rozoga faliórája a sötét kis egyszobás lakásban elütötte a hatot, és alighogy elnémult, megszólalt a csengő.

— Szia, Zaki!

Josi, Majom és Gabesz léptek be, amint ajtót nyitott. Kezük zsebrevágva, göthös testtartással kerülgették a szoba közepén álló, cigarettahamutól kiégett terí tő jü asztalt. Zakariás kérdően nézett rájuk, nem várta a látogatást.

— A többiek házibuliba mentek. Lesz ott vagy öt-hat óbudai bőr. Figurá- éknál csinálják a hegyen.

— Smárolni fognak, apukám.

Jobb helyet is találhattak volna. Pont egy nevelőotthonban, vagy mi a szűzmária van mellettük a szomszédban.

Téged meghúzattak! Bár amilyen jó hely az. Tücsökzene mellett kefélni kinn a fűben . . . Nem értesz te ehhez ... te balfasz.

f§y a fiúk. Zakariás meg csak nézett, bámult a képükbe, hol egyiknek, hol a másiknak. Beteges arcán különös fény gyúlt. Elővette a zsebkendőjét, megtörölte a homlokát, aztán a jobb fülét kezdte gyűrögetni. Végül felvette a ballonkabátját — több helyen zöld és fehér foltok díszlettek rajta — aztán kilépett a lakásból, utána a fiúk. Mintha valami belső erő, talán méginkább valami kényszer hajtotta volna őket. Tavasz volt, a legveszélyesebb idejében. Április vége, de mégis már nyáriasan langyos. Az esti égbolt zöldes volt és tiszta, a világ fekete sziluettjei, házak, fák, villanypóznák, emberek különösen élesek, jól kirajzolódok. Az autók halkan jártak, fényszóróik sárgán-vakítón hasítottak bele a sötétség egyre tapinthatóbb tömegébe.

20