Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)

PÉCSI ISTVÁN

Koronás kegyetlenek

— Ne bujkálj, ne fuss el, hiszen régóta megfigyeltem, hogy utánam szöksz a dormitóriumból. Aztán csak lesködsz vélt rejtekhelyed mögül abban reménykedve, hogy nem látlak meg. Gyere csak elő, hidd el, már az első alkalommal észrevettelek. Nem szóltam rád, nem hessentettelek el, mint másokat. Miért tettem volna, hiszen tekintetedből nem a bántó kíváncsiság, a rácsodálkozás, hanem a kimondhatatlanul is szívmelengető rokonérzés sugárzik. Tudom, most mentegetőznél. Nem kell, felesleges. A lélek tisztasága nem kíván menlevelet. Riadt gyerek, ugye, Margit a fura királylány szokatlan, megmagyarázhatatlan egyénisége izgat, az, amiről az egész klastrom sus- torog. Szinte hallom:

— Különc. Idegen. Mindent másként csinál, mint mi.

— Saját Krisztust teremtett magának. Vele társalog, az ő sebei sajdulnak fel testében. Azt a megváltó áldozatot akarja utánozni, pedig arra csupán egyszer volt szükség.

— Idegesítően segítőkész. Ha éjjel valaki felriad álmából, már vigasztaló szavakkal toppan mellé.

— Mégsincs barátnője. Egyedül gyötrődik. Keresztre feszítettjénél keres vigaszt, enyhítő oltalmat.

— Az a sok sanyargattatás. A cilícium, a vas0v_ a sündisznóbőrből sodort korbács.

— Szolgaként súrolja a konyhát, ö, Béla nagyurunk rangos gyermeke. Nem restell kopott ruhákat, szinte rongyokat ölteni magára.

— Hivalkodó, harsány szerénység, álorcás gőg ez.

— Azok az átszellemült imák. Mintha más létet élne, mintha valahonnan, egy ismeretlen világból csöppenne közénk.

— Ez nem apáca-, hanem remetesors. Bennünket nem ezért küldtek ide. A tavaszi reggelek friss harmattal hódítanak, a bársonyköntösű esti szelek a boldogság mámorító illatözönét söprik felénk.

— S azok a fenséges ételek a szülői ház hangulatát varázsolják az ebédlőbe, s a vacsoraasztalhoz.

— Bezzeg ő! Szinte undorral fordul el a feladatoktól, ö nem hasonlíthat hozzánk.

— Fennhéjázó, akaratos. A cseh Ottokár kérte asszonyául. Jött érte díszesen, fénylőén, diadalmasan. Elutasította. Akárcsak a szép arcú Anjou Károlyt.

— Vitatkozik apjával, anyjával. Okítja, leckézteti mindkettőjüket. Csoda-e, ha haragszanak ránk, ha visszavonják korábbi adományaikat. Elvették rendünktől a Buda vári Nagyboldogasszony-templomot, amelyet valaha éppen miatta adományoztak nekünk. Akkor, amikor még legkedvesebb lányunkként emlegették.

— Beleavatkozik a politikába. Igazságot oszt az öreg rex és fia, István között. Döntőbíróként. Békítőként! Milyen jogon cselekszik így?

— Egyszer így íeddte idős atyját. Rossz hadvezér voltál, s hősnek Sé nevezhetnek. Muhinál is a szemedbe vágták: nyerhetnél, de gyáván menekülni vágysz. A csatákban sem vagdalkozol elöl, hanem háttérbe húzódsz. Bezzeg a bátyám!

20