Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Makay Margit: Hogy is volt? (életregény)
ségével vetekszik bármelyik parádés női szereppel. Én leginkább azt igyekeztem kihangsúlyozni, hogyan homályosul el vonzódása a király iránt, és hogyan fordul szeretetével mindinkább a fia felé. Végül gyűlöletté fajul nála a nagy szerelem az iránt, akinek a méregpohara által — amit Claudius Gertrud fiának szánt — az ő életét oltja ki. Gertrud királyné szerepe nálam erős idegfeszültséget váltott ki, olyany- nyira, hogy térdem, kezem láthatóan reszketett a színpadon minden egyes előadáson, és nem bírtam úrrá lenni felette. A kritikusok közül az egyik félre is magyarázta az egyébként kitűnő kritikájában; kifogásolta, hogy reszkettettem a térdemet. 1955-ben játszottam először a Bánk bán-ban Gertrudist, Tőkés Annával felváltva. 1937-ben Németh Antal már felajánlotta ezt a szerepet, de akkor okom volt rá, hogy nem vállaltam. Most örömmel fogtam hozzá. Katona Bánk bán-ja rendkívüli módon érdekelt: Gertrudis szerepénél nagy segítségemre volt Gyulai Pál Bánk bán tanulmánya, öt követtem megfigyeléseimben. Túlsúlyba helyezve Gertrudis hatalmi mámorát, a mindent és mindenkit elsöprő uralkodási vágyát, kemény, határozott jellemét, aki a szív melegségének teljes hiányával dönt emberi sorsok felett. Ezen az úton indultam el, amikor a szerepre készültem. Lengyel György, a Madách Színház kiváló rendezője a Bánk bán ötszázadik előadása alkalmából a Színház és Filmművészet című szaklapban a következőképpen méltatta szereplésemet. „Színész és szerep Gertrudis: Makay Margit Az ötszázadik színpadi előadás rendkívüli jubileumához érkezett el legnagyobb nemzeti drámánk a Nemzeti Színházban. Az ötszázadik előadásból felénél is többet az elmúlt tíz évben játszották, az 1951-es felújítás óta már a kétszázharmincnegyedik előadást játsszák az együttes szereplői. Titkos háború — Ladányi Mihály, Kállai Ferenc és Makay Margit Makay Margit Társszerzők című darabjának egyik főszereplője Pilisy Baba