Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - Új szerepkörben
Új szerepkörben Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ismeretterjesztés egyidős az emberiséggel, hiszen a szavakkal már bánni tudó őseink kimondatlanul is arra törekedtek, hogy nem könnyen megszerzett tudásukat másoknak is átadják. Már akkor rájöhettek arra, hogy akciójuk kizárólag úgy jár sikerrel, ha mondandójukat világosan, egyértelműen, közérthetően, célratörően, hatásosan fogalmazzák meg. Ez az alapállás később sem változott, mert a legtalpraesettebb utódok továbbvitték ezt a kétségkívül értékes örökséget, s tapasztalataik gazdag tárházával gazdagítva hagyományozták át az utánuk következőkre. Attól sem ria- doztak, hogy konfrontáljanak, hadakozzanak azokkal a kutatókkal, aikik — elsősorban tehetség híján — húzódoztak a népszerűsítés eredményszülő követelményének betartásától. Viadalmuk nem volt felesleges, hiszen végül is az ő igazságuk győzött. Akkor is, ha a konzervatívok tábora ma is tetemes. Alapállásukat az élet diktálta, s az az ügy, amelynek szolgálatára esküdtek. Mindig azt tették, amit a pillanatnyi körülmények kívántak. Folyóiratunk e száma a közelmúlt és a jelen helyzetét térképezi fel. A szerzők ízelítőt adnak a korábbi és a mostani próbálkozásokból is. Valameny- nyien hangsúlyozzák — erről beszélnek a megkérdezettek, a nyilatkozók is —, hogy ezen a fronton csak az boldogul, aki folyvást alkalmazkodik a változó kívánalmakhoz, aki képes az állandó megújulásra. Vonatkozik ez nemcsak a személyekre, hanem a tudományos ismeretterjesztés egész apparátusára. Ez a rugalmasság magyarázza azt, hogy e lelkes gárda tagjai mindig a helyzet magaslatán álltak. Valaha — a falvakban és városokban egyaránt — tengernyi előadásra volt szükség, hiszen népünknek évszázados szellemi lemaradást kellett behoznia. Később túljutottunk ezen a nagyon fontos perióduson, s indulhatott a magasabb ormok ostrom^] Aztán nehezedtek a gazdasági viszonyok, mi azonban nem mondtunk le a csak azért is életszínvonal biztosításáról. Épp ezért nem riadozunk a többlet- terhektől, a nyolc órán túli számos pénzkereső elfoglaltságtól. Ebből következik, hogy üres óráink száma vészesen zsugorodik, s egyre inkább szomjúhozzuk a forinttermő, praktikus információk, ismeretek minél tökéletesebb elsajátítását. Nos, a TIT erre is számított, átrendezte hadállásait, csoportosította erőit, s mindig ott van, ahol leginkább óhajtják segítőkész közreműködését. Meggyőződésünk az, hogy egy más periódusban ismét feltalálja magát. Ezt szorgalmazza a nagy elődök, a példaképek napjainkban is hasznosítható útmutatása, s az az elkötelezettség — ennek lényege mitsem változott mindeddig, s nem formálódik át a jövőben sem —, amely mögött a legtiszteletreméltóbb nevelési szándék rejlik, amely a holnapok során is garantálja a bármilyen sűrűn sorjázó buktatók felszámolását. Nemcsak értünk, miatttunk, hanem fiainkért, unokáinkért is... 3
