Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - TÁJOLÓ

Ha átlagolok, a versek terjedelme nyolc sort tesz ki. van kétsoros vagy akad tíz­nél több soros vers is. Ezek a sorok rö­videk, tömöreknek látszanak, hordoznak annyit, amennyit a szerző róluk elkép­zel. A témakör vegyes, a megoldások afo- rizmaszerűek, bár többször felmerül a kérdés, lehet-e ilyen rövidséggel — a tömörség megint egy másik kérdés! — pontosan és jól megírni azt az állapo­tot, megteremteni azt az atmoszférát, amely a vers íróját cselekvésre indítot­ta? Aforizmának fogható fel olyan szó- kapcsolat, amiben sok látszik lenni, pe­dig csak a hangzási különösség, a kap­csolás esetleges újszerűsége, netán me­részsége hökkent meg? Azt gondoljuk, miközben újra, meg újra nekilendülünk a szerény kötet végigolvasásának, intéz­ményi kiadásban jelent meg, hogy egy magát kereső, tapogatódzó újdonásszal van esetünk. De a kötet hátsó borítóján felsoroltatnak, ki mindenek közölték már az alkotó írásait, hol mindenütt tartották irodalomnak azt, ami itt ke­zünkbe akad. És. amíg itt ezt leírogatom, visszagon­dolok a napilapokban, a folyóiratokban, netán rangos kiadványokban felsorako­zó. másoktól származó versekre, meg kell állapítanom, hogy azok sem jobbak, nein rosszabbak, mint ezek a közlések. Csak nehezen tudok mit kezdeni velük. Ar­ra gondolok, a valódi vers. tartalma és formája szerint több a prózánál, azért is olyan kötött a formája, mert a ke­mény tartalom követeli a tartós formát. Aztán olvasgatom a röppen eteket:: „Bű­neimtől fél az isten / büntetlenül ne segítsen”. A rím ősrégi, a tartalom, leg­alábbis nekem, homályos, itt csak elkez­dődött valami, ami sem kifejtve nincs, sem befejezve. Vagy: „Fázós fehér kö­penyben / isten volt ügyeletben”. A fo­galom használatán kívül azt is kíván­csian várnánk, mi késztette a vers író­ját a beazonosításra, honnan sejthette, hogy az „isten volt ügyeletben”? Ezt a két sort el lehet akárhol mondani, akár­kinek, akármikor, nem derül ki, milyen világból, kinek a lelke mélyéről érke­zett ez a vallomás. Vagy: „Vágják / még­is csendes az erdő". Ez egy kétsoros vers. Ez a minimál­árt-szerűség, a tartalomnak ez a majd­nem semmiig lehűlése jellemzi azokat a törekvéseket, amelyek ma népszerűek. Ehhez nem kell különösebb belső tarta­lom, sem egy Kosztolányi-méretű for­makészség. ,József Attila-i vagy Illyéstől megszokott megrendülés, csak több-ke­vesebb jártassággal egymás mellé kell dobálni az ízléses szavakat. Arra meg nem is akarunk példákat hozná, hogyan botladozik, amikor ritmust erőltet, ne­tán rímeket szeretne összehozni, hogy legalább a hiányzó tartalom helyett dí­szítőelemek szórakoztatnák a kötet ol­vasóját. Nyolc kötet után itt a szerző és csak azért, mert van egy irodalmi gyakorlat, amely ezt igényli. FARKAS ANDRÁS • Tájoló VIDEOVILÁG Kalandorok A két elválaszthatatlan jóbarát (film­beli megszemélyesítőik: Alain Delon és Lino Ventura) egy sereg dologgal meg­próbálkozik, hogy nagy pénzhes jus­son. Ám kísérleteik rendre kudarcot vallanak. Végre aztán felcsillan a re­mény a meggazdagodásra. Igaz, a fel­adat nem egyszerű: egy tengerbe zu­hant repülőgépből kellene felszínre hoz­ni a félmilliárd frank értékű aranyat, drágakövet. A társakhoz csatlakozik egy fiatal, csinos lány is. Csakhogy a mesés kincsekre egy mindenre elszánt banda Ls pályázik... Kié lesz a pálma ? Erről szól Robert Enrico filmje. A bumeráng Chabry gyémántkereskedőt lelövik, drágaköveit elrabolják. E rablógyilkos­ságért ítélik el — bár rábizonyítani nem tudják — Darnay-t (Alain Delon), aki nyolc év után szabadul ki a börtönből. Nyugta azonban nincs, mert egy isme­retlen banda a nyomában van, s min­denáron meg akarja szerezni a gyémán­87

Next

/
Thumbnails
Contents