Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Nagy Andor: Makarenko emlékezete
A szülök és a pedagógusok közti gyakori konfliktus egyik jelentős oka a pozitív nevelési hatások csökkenése, a nevelési eredménytelenségek. Sokszor fordul elő pedagógiai gyakorlatunkban, hogy a szülők nem támogatják a nevelők elgondolásait, szembeszegülnek utasításaikkal, követelményeikkel, inkább ellene vannak annak, hangos bírálói az iskolának, a pedagógusoknak, tekintélyrombolói a tanítóknak, tanároknak. Természetes, 'hogy a pedagógusok között is akadnak, akik kényszer- pályának tekintik hivatásukat, akik kellő felkészültség hiányában, sokszor képesítés nélkül, a legjobb szándékkal követnek el nehezen helyrehozható hibákat. Az is igaz viszont, hogy a szülők egy része agyonhajszolt. Sokan vannak, akik a legszerényebb pszichológiai-pedagógiai kulturáltsággal sem rendelkeznek, nem képesek felismerni az iskola jelentőségét, a pedagógus tekintélyének szerepét. Az ellentmondásosság okozója az is, hogy az értelemfejlesztésnek, a szellemi tevékenységnek egyáltalán és ezzel együtt az iskolának csökkent a szerepe a szülők körében. Egyértelműen az iskola, a tudás, a műveltség ellen hat a különösebb végzettség nélkül elérhető magas jövedelem. Az értelmiség elszürkülése, másorendüvé válása egyáltalán nem vonzó fiataljaink körében. Az életszínvonal szinten tartása és fejlesztése, a gyors meggazdagodás reménye legfeljebb a „hálapénzes” értelmiségi pályák felé tereli a szülők szavának engedelmeskedő fiatalokat. A pedagóguspálya presztízse nagy mértékben devalválódott, részben ezzel magyarázható, hogy számosán eleve olyanok jelentkeznek a pedagógusképző intézményekbe, akik másutt nem remélik felvételüket. A pálya elnőiesedése — ami igen sok nevelési konfliktusnak is forrása — szántén az értékcsökkenéssel magyarázható. A pályakép átfogalmazása nem szükségszerű ugyan, de az igazi értékek felszínre hozása igen. A pedagógiai munka társadalmi megbecsülése, az iskola értékteremtő szerepének visszaállítása a legfontosabb feladatok közé tartozik. A holnap olyan is lesz, amilyen a ma iskolája — fogalmazzuk kissé újra Marx György vihart kavart írását. Tanulnunk kellene e téren is egymástól. A sokat emlegetett „japán csoda” mellé ma már újak zárkóznak fel. Joggal csodálkozhatunk Dél-iKorea, Finnország vagy éppen Törökország gazdasági-társadalmi szinte ugrásszerű fejlődésén, aminek okát számosán alapvetően az oktatásügy gyors fejlesztésében látják, de arra sem árt figyelmeztetni, hogy a szovjetunióbeli reformfolyamat egyik legfontosabb kiindulópontja az iskola megújítása volt. Az oktatási törvény eleve feltételezi, hogy az iskola, a pedagógus visszanyeri tekintélyét, ami az eredményes nevelő-oktatói munka alapját képezi, hogy csökkennek az ellentmondások a szülők és a pedagógusok között. Örökérvényű az a makarenkói megállapítás is, mely szerint „szükséges szoros kapcsolatot teremteni a szülőkkel!” Az iskolai munka hatékonyságának másik fontos eleme a nevelőközösségekben rejlik. Korábban már utaltunk arra. hogy a közösség értelmezése is problémás jelenünkben, így a nevelőközösségeké is, amelyek sokszor a tantestület fogalmát helyettesítik. Makarenko figyelmeztetése mind máig érvényes, miszerint „egyetlen pedagógusnak nincs joga egyedül, saját kockázatára és saját felelősségére eljárni. Mindenütt pedagógusközösségeket kell létesíteni, mert semmiféle nevelési folyamatról nem lehet ott szó, ahol a nevelők nem egyesülnek közösségbe, ahol a közösségnek nincsen egységes munkaterve, egységes hangja, egységes és pontosan megfogalmazott állásfoglalása, bánásmódja a gyermekekkel szemben.” Válóban egységes és oszthatatlan közösségnek kellene tekinteni az iskolát, de sajnos ma még csak elvétve találkozhatunk olyan intézménnyel, amelyre az egységesség jellemző lenne minden tekintetben, de mindenekelőtt a célkitűzésben. Ma- karenkónál jobban alig fogalmazott valaki is e témában mind a mai napig: „a mi nevelésünknek nemcsak az a célja, hogy alkotó embert, öntudatos állampolgárt neveljen, aki eredményesen tudja kivenni részét az ország építéséből. Minekünk feltétlenül boldog embert kell nevelnünk." Bízunk abban, hogy a jövő iskolájában a fejlesztési program és az oktatási törvény szellemében, megvalósulási folyamatában a makarenkói alapelvek a pedagógiai gyakorlat vezéreszméjévé válnak. ★ ★ ★ Makarenko emberi nagyságát valaki úgy jellemezte, hogy a 3 ezer deviáns gyermek nevelésével, a 3 évtizedes sajátos körülmények között végzett pedagógiai gyakorlatával' amelyből elmélet nőtt ki. ércnél maradandóbb emlékművet emelt. A 52
