Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Laboda Kálmán verse - Büki Attila költeménye
— Amikor a Kiéheztetést bemutatták Egerben, többször megfogalmazta, hogy szeretne amolyan „háziszerző" lenni az egri Gárdonyi Géza Színházban. Folytatódik-e a kapcsolat? — Most éppen egy új drámán dolgozom, amelyet az egri színház számára ajánlok föl, ha kell neki. Témája szerint egy népi tehetségről, egy falusi szobrászról szól, aki pléhkrisztusokat csinál. A történet 1945 és ’53 között játszódik. — Milyen benyomásokat szerzett városunkról, mit őriz magában Egerről? — Megszerettem. Manapság a kultúra embereiben sok félelem van azzal kapcsolatban, hogy háttérbe szorult a szellem a nehezebb anyagi viszonyok között. Aki kevesebb pénzt keres, nem vesz annyi könyvet, ritkábban jár színházba. Most látszik majd meg, hogy a sokszor magasztalt „köznevelés” milyen csekély nyomott hagyott. Viszont egy olyan város lakóit, mint Eger, kevésbé fenyegeti ez az öncsonkítás. A műveltséggel való szervesebb kapcsolatot jelent a múlthoz kötődés, amit tapasztaltam. Ha mást nem, annyit mindenképpen elértek, hogy ha valaki meg van szorulva, s a könyveit el kell adnia, nem nyúl az Egerről szóló kötetekhez. Kicsit „szentnek” érzi azokat. Létezik egyfajta jó értelemben vett lokálpatriotizmus, amely ha egybeesik a mecenatúrával, komoly eredményekhez vezethet. Ilyennek tekinthető a társulatalapítás is a városban. Az uralkodók, az államférfiak az elmúlt századokban azért építettek, mert szerették volna, ha nevük fennmarad. Ma királyok, fejedelmek nem élnek körünkben, de nem ártana, ha az egészséges, utódokat szolgáló hiúság egyre több jelét tapasztalnánk. Remélem, én is hozzájárultam a háromszáz évvel ezelőtt Egerben történtek megjelenítésével a település önbecsülésének erősítéséhez. Egymondatosok Szemtükrünk fehér partjainál Gábor László LABODA KÁLMÁN BÜKI ATTILA Selyemhernyó az eperlevelet falja — falja az idő a naptárlapokat. Matrózblúzokban páros bimbóban a jövő. Mindig magasabb iskolában — folyton elsős. A zsenialitás egyeteme után most bölcsesség oviba jár. Rabnak — lánca a rózsafüzére. Téli ágban a rügy — hallgat bennünk a remény. összeértünk vérrel a ssív tengerrel a Nap csókkal a szá; örömmel ölelő testünkre illattal csókkal így vigyázz szemtünkrünk fehér partjainá sikoltunk szerelemből vízre fény csillagra éj de a szemed a pupillád ha elveszít mi vár rám életből ki kérne halált 44
