Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Lisztóczky László: Jegyzetek Saáry Éva verseihez
remtette. És így bennünket akart — hozzájuk hasonló formára való alakítás útján — elpusztítani, elveszejteni? * Lenn jártam Egerben 30 éves iskolai találkozóra. Oda vágyók a kétség- beeséstől. Hát ez lenne a magyar középosztály? Hüszonegynéhány nyugdíjas, felfüggesztett, bélistás, népbíróság által igazolatlan egyén egyrakáson, akiknek indulatait még mindig a toostszú fűti, Mauthausen, Bergen-Belsen, gázkamrák és akasztófa! Hát ez lenne a magyar középosztály? Ügy látom, lassan-las- san meg kell változtatnom a kérdésben türelmiemet... * Hálátlan volt hozzám a nép? Megvonta tőlem figyelmét a nemzet? A nép. a nemzet nem tudta, hogy létezem. írók, hamisságáról volt és van szó, politikusok hitványságáról, pártmajmok egyéni bosszújáról, tehetségtelen dilettánsok hajszájáról. A nép, a nemzet értetlen ez ügyben, miképpen ártatlan volt Petőfi ügyében, később, alig múlt napjainkban Radnóti, Szerb Antal, Gáspár Zoltán, K. Havas Géza és a többiek ügyében. De hogy vegyék maguknak a bátorságot ezek a senkiháziak, hogy piszkos kis huncutságukba a nép és a nemzet nevét belekeverjék? Nem sül le a képükről a bőr, nem szégyellik magukat ez ék a jó urak? * Biztos vagyok benne, hogy sok emberen javítottam, tisztességesebbé, becsületesebbé tettem írásaimmal, példámmal. Tanító voltam, méghozzá jó tatnító. Ez a jelentőségem. És ezt semmiféle hitvány párt vagy világi hatalom él nem rabolhatja, le nem csökkentheti. (Folytatjuk) 36 Üzenetek Lugánóból Jegyzetek Saóry Éva verseihez „A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan” — állapította meg Illyés Gyula, sürgetve a vállalkozást, amely „mind e nemcsak külön-külön, de más és másként szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti”. Aggódó figyelmeztetése nem maradt pusztába kiáltott szó: az azóta eltelt évek egyre nyitottabbá váló kultúrpolitikája megteremtette a határon túli magyar irodalom iránt megnyilatkozó kutatói és olvasói érdeklődés kielégítésének lehetőségét. Fokozatosan eltűnnek a fehér foltok a földrajzi szempontból decentralizált, de nyelve és kötődései alapján egy és oszthatatlan magyar irodalom térképéről. A világ egyik legszétszórtabb nyelve a magyar, öt földrészen élnek és alkotnak tehetségeink: a vox humana, az esztétikai érték érvényességi köre — különösen akkor, ha közös nyelv és etnikai tudat jelöli ki irányát és fókuszát — független az országhatároktól. Elsősorban önmagunkat szegényítenénk, ha nem hallgatnánk meg távoli tájak hozzánk intézett üzeneteit, lemondanánk az összetartozásról és az együttműködésről azokkal, akik a magyar kultúra követei és tolmácsai idegen nyelvű környezetben. Az itt közölt versek Svájcból érkeztek. Feladójuk, Saáry Éva Balatonkenesén született 1929-ben. Iskoláit Budapesten végezte. 1952-ben geológusi diplomát szerzett az Eötvösön, ezzel párhuzamosan festészetet és fényképészetet tanult. Mint kutató-geológus bejárta a fél országot: először a zalai olajfúrásoknál, később a Balaton környékén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalat al-