Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Kerényi Grácia: Élet-ünnep (mesejáték)
domb helye körül tornyosuló földkupacban. Ábris odanéz, tekintetével követi a labda irányát; közben balról beszalad, el a határcölöp mellett, Gábris. ÁBRIS (felkiált, abban a pillanatban, amikor Gábris a cölöphöz ér): Állj! (lekapja puskáját, s a feléje futó kisfiút szíven lövi) Gábris előrebukik. Ekkor ér oda a két lány. Közben felbukkan jobbról Péter és János, ásókkal, kapákkal. Mindez nagyon gyorsan történik. SZŐKE LÁNY (fölemeli a kisfiút, hanyatt fekteti, omlokát tapogatja): Meghalt. BARNA LÁNY (föléje hajol, csókolgatja, sír): Édes Istenem. SZŐKE LÁNY (fölnéz, Ábrishoz): Gyilkos. PÉTER (aki közben odaért Ábrishoz): Hát megölted Izsákot. JÁNOS (odaér): Isten legyen neked irgalmas. Ábris attól a perctől fogva, hogy a puskát szinte gépiesen elsütötte, mereven, magatehetetlenül áll egy helyben. SZŐKE LÁNY (a Barnához): A Kovácsék Gábrisa. BARNA LÁNY (megöleli a kisfiú holttestét): Elment angyalkának. SZŐKE LÁNY (néhány lépést tesz a sírdomb felé): Mi történt itt? PÉTER (a Szőkéhez): A Nagy Főnök megparancsolta, hogy ez a sír a földdel egyenlővé tétessék. SZŐKE LÁNY (a Barnához): Gyere, Iza, temessük ide. BARNA LÁNY: Segíts, Aci, nem bírom egyedül. A két lány a sír felé viszi Gábrist; közben jobbról bejön az öregasszony, szatyorral. Meglátja őket, s tekintetét a kisfiúra szegezi. ÖREGASSZONY (természetes hangon): Megint eljött az én versmondó arkangyalom. (körülnéz, észreveszi, mi történt a sírral; ásós-kapás fiaihoz) Jó, hogy már fölbontottátok, kényelmes fekvése lesz a puha földben. (Odamegy a sírkereszthez, letérdel, keresztet vet és imádkozni kezd) Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és az méhébe fogadá Szentlélektől Szent Fiát. Üdvözlégy Mária, malaszttal telje, az Űr van teveled... Az öregasszony monoton hangon mondja tovább az imát. Közben Ábris megmozdul, fölveszi a földkupacból a labdát, s két kézzel maga előtt tartva, ismét vigyázzba áll. A Szőke lány és a Barna lány kényelmesen lefekteti a földbe a kisfiút, a Barna egyre csókolgatja az arcát, a homlokát. Közben a Szőke megtalálja a földön félredobva a cipót a belevágott késsel, a sót, meg a pelenkát. A pelenkát a sírban fekvő fiúcska szívére fekteti, azután rá a cipót, elébe a sót. SZŐKE LÁNY (az öregasszony halk imája hátterén szólal meg): Az életünkért haltál meg, gyerek, miérettünk ontották véredet. BARNA LÁNY (fölemelkedik, állva mondja): Kedves halottunk, testvérünk, neked rendezzük most az élet-ünnepet. PÉTER (eddig némán nézte, mi történik; most odalép, a késre pillant): A mi késünk van ott, a kenyeret azzal döfték át. (Ábrishoz) Ábris, látod ezt? SZŐKE LÁNY: Ártatlanok vére festette meg. Temessük el. Többé ne öljenek! BARNA LÁNY: Falu küldte vagy város: egyre megy. Ne öljetek, elég volt, emberek! Jobb felől feltűnik a két Mundéros, az Egyik és a Másik; kicsit tántorogva közelednek. 8
