Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Ruzicska György egri szerepléséről
RUZICSKAY GYÖRGY EGRI SZEREPLÉSÉRŐL A művész erkölcsi kategóriákban is gondolkodik A Hevesi Szemle Galériája múlt évi negyedik tárlatának döntő jelentőségű anyagát Ruzicskay György grafikus, festőművész, Munkácsy-díjas kiváló művész munkái szolgáltatták, mellettük Rénes György iparművész inkább az igazán ritkán látott művészi ipari formát, Perl Márton fotói pedig a Rénes- ről készített riport egy-egy mozzanatát adták a kiállításhoz. Mintegy zamatanyagként, bemérési pontként szolgáltatva a mai művek mai hangvételét, azt, amire a közönség kíváncsisággal válaszolhat. A képzőművészeti szemlékről szóló beszámolók rendszerint a művész életútjának méltatásával kezdődnek. Kitapogatják szellemi gyökereit, kinél tanult, honnan szerezte be és meg mindazt, amit közönsége elé tár. Azért, hogy megmutassa magát, no még azért is, mert az esztétikai nyereséget, a szellemi hasznot nem lehet letagadni egy ilyen művész—fogyasztói kapcsolat alkalmával sem. A legtöbb szó a formáról esik, hiszen a művészet elsősorban forma kérdése: forma dat esse rei, a forma adja meg a dolognak a lényegét. Innen kezdve aztán mindenki igyekszik a maga módján és ítélete szerint bedobozolni a művészt abba a kategóriába, amelybe indokai, értesülései, netán előítéletei szerint elraktározza őt. Ha most a Ruzicskay nevével és munkáival fémjelzett tárlatról rögzíteni kívánjuk gondolatainkat, magunk sem kerülhetjük meg a forma ügyét. Először is és még sokáig beszéljünk a kilencvenéves mester művészetének formai oldalairól. A szellemi gyökereket, a tanulóműhelyeket itt mellőzzük, nemcsak az alkotó érett nagysága, kora és egyedülálló termékenysége miatt, * hanem azért is, mert mindaz, amit ő megteremtett, már régen önmagáért beszél. Mindentől és mindenkitől függetlenül. München, Róma, Párizs lehetnek az állomások az úton, de a téma az életmű maga. Ruzicskay elsősorban grafikus. Az a művész, aki a meghúzott, a harmonikus rendbe teremtett vonalakkal fejezi ki önmagát és azokat az élményeket, amik benne előadódtak, a pillanat vagy valamilyen jelenség hatására, nyomása alatt megszülettek. Nem kell itt óriási hatásokra, bonyolult jelenségekre gondolnunk. A mindenre érzékeny alkotói szellem a legkisebb jelenséget is megragadja, és attól lesz naggyá vagy maradandóvá, netán nagy hatásúvá egy-egy rajz, egy-egy festmény, hogy a művész hozzáteszi mindazt, ami az ő készségeiben, képességeiben rejlik. Olvas Liszt Ferencről, lelkesíti őt az üstökösszerű tünemény, a „hangok nagy tanárja”, máris kész egy sorozat az igazán romantikus zenészről. Belép egy múzeumba, végignézi a több ezer éves történeti figurákat és máris megszületik benne az idea, hogy mindent le kell fordítania a saját rajzos művészi anyanyelvére. Ezer és ezer kerül így papírra, mappába a hosszú évtizedek alatt, mert a nyugtalan szellem itt is, ott is felfedez valami fontosat, a történést, a hatást, amit nem kerülhet el. Párizst pasztellképei örökítik meg, akkora rajongással és érzelemmel, hogy Vértes Marcell finom mívű ceruzarajzai sápadtaknak tűnnek mellettük. És most térjünk rá Egerben látható tárlati anyagára. Más kiállításon történő szereplése miatt nem adhatott nekünk nagy volumenű festményeket, csak egyet, az Eger ostromát; a többi grafika, sorozatokba fűzve egy-egy gon80
