Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Csillag Béla: A testnevelés szerepe a modern kor emberének életében
jelent határozatok a testnevelésről és a sportról. Az ifjúsággal foglalkozó pedagógiai szakirodalom egyre inkább aggódó a fiatalok testi fejlődését illetően. A szakemberek egyik része a versenysport utánpótlásának szűkülő lehetőségei miatt kesereg, a nagyobb részük viszont a felnövekvő generáció testi képességeinek csökkenő tendenciáját szinte már tragikus mértékűnek tartja. A két vélemény valahogy, valahol ösz- szefügg, de a kettő közötti „terület” magába foglal jelentős fogalomköröket és pedagógiai szempontú működési területeket. Ilyen például az élsport, a tömegsport, az iskolai sport, az óvodai, az iskolai testnevelés stb., és ha csupán az utóbbit nézzük közelebbről, az iskolatípusoknak megfelelően, beszélnünk kell általános iskolás testnevelésről, középiskolás testnevelésről és egyetemi testnevelésről. Tény azonban, hogy minél alaposabban vizsgáljuk a testneveléssel kapcsolatos problémaköröket, annál inkább világossá válik a testi képességek fejlesztésének szorító szükségessége. A testnevelés fontossága a különböző történelmi korokban más-más aspektusból hol jelentősnek, hol pedig kevésbé jelentősnek tűnt. A kéziszerszám típusú társadalmakban az emberi izomerőt közvetlenül élelemre lehetett váltani. A testi képességek jelentőségét tehát a mindennapi betevő falat megszerzése tette hangsúlyossá. Az ipari forradalomban az embert az élelem megszerzésében a technika segíti. Tehát az izomerő, mint közvetlenül élelemre váltható komponens, kezd háttérbe szorulni. A technika természetesen még nem fejlett annyira, hogy az izomerőt a munkafolyamatban teljesen feleslegessé tenné. Az ember a munkafolyamatnak jelentős részét alkotja, fontos összetevője annak. E tevékenység során elsősorban izomerejét használja. A testi képességek szerepe egyrészt jelentős a termelés szempontjából, másrészt a munkafolyamat, mint szomatikus inger hat az ember szervezetére és a hatás alól alig akad kivétel. Kivételt azok a személyek képeznek, akik nem vesznek részt a munkafolyamatban. Ezek a „hiányzók” viszont „kitaláltak” maguknak olyan jellegű tevékenységet, amivel ugyan nem a fizikai termelőmunkát, de a testre ható ingereket pótolni lehet és még szórakoztató is. Létrejönnek tehát a különböző sportok. A tudományos-technikai forradalom — amely szemünk előtt zajlik — egyik jellemzője, hogy az ember a munkafolyamat mellé került, ami azt jelenti, hogy a munka, mint szomatikus — testre ható — inger, megszűnik. Ennélfogva nemcsak a kiváltságosoknak szükséges az ingerek pótlása, hanem a társadalom minden tagjának, fokozottan vonatkozik ez a felnövekvő generáció tagjaira. Berg professzor említi, hogy ai Földön levő energiának 100—150 évvel, ezelőtt mintegy 70—80 százaléka származott izomerőből. Ez manapság egy Százalékot sem tesz ki. Ha arra gondolunk, hogy száz éve egy köbméter föld megmozgatásakor mi történt, mennyi izomenergiára volt szükség — aki kiásta, aki lapátolta, aki eltalicskázta, mind-mind izomerejét vette igénybe —, ma ezt egy ember, egy-két gomb megnyomásával, egy okos géppel, ülve megteszi. Az áldásos technika tehát az embert megszabadítja a kegyetlen, testet ölő igénybevételtől, a nehéz fizikai munkától, de nemcsak a nehéz munkától, hanem egyáltalán a fizikai igénybevételtől, amelynek jelentkeznek az árnyoldalai is, mint például a munka monotóniája, de leginkább a test leépülése az igény- bevétel hiánya miatt. Ahogyan csökken tehát az izomerő fel- használása a munkafolyamatban, olyan mértékben szükséges ingergazdag környezetről mesterségesen gondoskodni, egyszerűen azért, hogy egészségünket fenn tudjuk tartani. Nagy szavaknak tűnnének a fentiek, ha nem ütköznénk bele a biológiai törvénybe, nevezetesen, hogy az inaktív izmok atrófiája jön létre, azaz a nem használt izmok elvékonyodnak, visszafejlődnek. Példaként említhető az ősember rágóizmának ereje, amely 700—800 N (70—80 kg) erőt tudott kifejteni, szemben a mai ember 100 —150 N (10—15 kg) értékű rágóizmával. Még kézzelfoghatóbb példa a gipszbe tett végtag, amely rövid idő alaitt szemmel láthatóan vékonyabb lesz. A tudományos-technikai forradalomban tehát az ember testét érő ingerek közel nullára csökkennek, ugyanakkor egyfajta ingerarány-változásról is szólni kell. Ez alatt azt értem, hogy az ideg- rendszert érő ingerek mennyisége jelentősen megnövekedett. Gondoljuk csak végig, hogy 100 éve egy lovas kocsi isi esemény volt némely főútvonalon. Manapság az úttesten történő gyalogos átkeléshez mennyi információra van szükség. Ilyen egyszerű tevékenység során is az ingerek özönéből kell válogatni az embernek, és ennek nyomán helyesen döntenie. Az 'ingerarányok változásán továbbá azt is értem, hogy az urbánus életmód egyfajta ülve száguldó életmódot is jelent — ami szintén az idegrendszert veszi igénybe — az ülve száguldást az ülőmunka követi és ezt ülve szórakozás egészíti ki. A Homo Ludens 60
